Puskás Öcsi kritizált – és kritizálták

A nyugat-németekkel szemben 3:2-re elveszített berni vb-döntőt követően labdarúgó-válogatottunk Svájc elleni mérkőzése harmadik volt a sorban. Legyőztük 5:1-re Romániát, idegenben 1:1-et játszottunk a Szovjetunióval, 1954. október 10-én pedig Svájc következett a Népstadionban.

A találkozó előtt egy héttel csúcsrangadót rendeztek, A Bp. Honvéd 1:1-es döntetlent játszott a Bp. Vörös Lobogóval, az eredmény már az első félidőben kialakult, Puskás Ferenc, illetve Hidegkuti Nándor góljával. Akadt egy érdekes jelenet a második játékrészben: Hidegkuti már mindenkin átcselezte magát, ám az üres kapu fölé emelte a labdát, mire Grosics Gyula örömében, hogy nem kapott gólt, megcsókolta Hidegkutit…

A Népsport leszögezte: „A rangadó valóban rangadó volt a javából.” Viszont nem hagyta szó nélkül: „A Bp. Honvéd csatárainak gyengébb az erőnlétük, semhogy azt az iramot, amelyet ők maguk kezdeményeztek, végig tartani tudták volna.” Ráadásul: „A Népstadionban tízezrek voltak tanúi annak, hogy éppen legjobbjaink körében áll gyenge lábakon a fegyelem, s nem egy válogatott játékosunk magatartása hagy maga után sok kifogásolnivalót. Trágár káromkodások hallatszottak ki a nézőtérre, a játékvezetővel szemben való tiszteletlenség pedig változatlanul tovább dühöng.” Tegyük hozzá, a vb után a magyar pályákon megszaporodtak az ilyen és az ehhez hasonló jelenetek…

Október elején egyszerre kapott felmondólevelet a Népsport fő- (Feleki László) és a Képes Sport felelős szerkesztője (Kunsági Viktor). Sebes Gusztáv Örömök és csalódások című életrajzi könyvében említést tesz erről, hozzátéve: nehezményezi, hogy sokak szerint az ő keze van a menesztésekben… Állítólag annyira zavarta a feltételezés, hogy nem is tudott felkészülni a svájciak elleni találkozóra.

A keretből továbbra is kimaradt a „pihenésre vágyó” Zakariás József és a fegyelmezetlen Czibor Zoltán. Helyüket Szojka Ferenc és Fenyvesi Máté foglalták el, Budai II László posztján Sándor Károly kezdett a jobb szélen. Az Aranycsapat egyébként éppen Svájc ellen állt össze, még 1952. szeptember 20-án, amikor Bernben a hazaiak 2:0-s vezetése után 4:2-re nyert úgy, hogy a 31. percben a középcsatár posztjára Palotás Péter helyére Hidegkuti Nándor állt be.

A keret edzőmeccsen 20 ezer néző előtt 9:1-re legyőzte az Egri Fáklyát, „soha ennyi néző sporteseményen még nem volt Egerben!” Az Népsport számítva a svájciak taktikájára – „svájci retesz” – „Támadójáték – tömörülő védelemmel szemben” címmel közölt cikket.

A svájci válogatott Budapestre érkezése előtt szeptember 19-én Koppenhágában játszott: Dánia–Svájc 1:1 (1:0). A svájci csapatból a védelem remekelt, a csatársor viszont a vártnál gyengébben szerepelt. A svájci gólt Charles Antenen szerezte. Nem voltak túlzottan optimisták: „A svájciak csupán tisztes eredményben reménykednek és bíznak abban, hogy mint legutóbb Bernben, a svájci tizenegy Budapesten is derekasan helyt fog állni.” Hidegkuti óvatosan fogalmazott: „Láttam a vb-n a Svájc–Olaszország mérkőzést, 4:1-re győztek a svájciak…” Puskás viszont nem aggódott: „Úgy érzem, hogy újra együtt van a csapatunk.”

A Népsportban nagy teret kapott a vendégek érkezése. Josef Hügi (Hügi II) így beszélt: „Nem vitás, hogy a magyar válogatott a világ legjobbja. (…) Remélem azonban, hogy néha-néha mi is labdához jutunk és megpróbálunk valamit csinálni elöl.” A lap kiemelte, hogy a vendégjátékosok zöme látta a mieinket a vb-n, a brazilok és az uruguayiak legyőzése után ez volt az általános vélemény: „Nem csak jól játszott, hanem főleg jól küzdött a magyar csapat ezeken a mérkőzéseken.”

Az utolsó simításokról készült beszámolóban Sándor Károly és Kocsis Sándor arról beszélt, hogy végre egymás mellett is jól megy nekik a játék, Grosics és Lantos Mihály egyetértett abban, hogy Hügi II igen veszélyes csatár. Megjegyzendő: az FC Basel támadója Kocsis mögött hat góljával a második helyen végzett az 1954-es vb góllövőlistáján. Mándi Gyula, Sebes segítője kijelentette: „A világbajnokság utáni nyomott hangulatnak már nyoma sincs a csapatban.” Az esélyeket latolgatva a Népsport megjegyezte: „Valamennyi hozzáértő tudja, hogy sem a Románia elleni budapesti, sem a Szovjetunió elleni válogatott mérkőzésen nem mutatta meg a magyar csapat azt a játékot, amelyre képes.”

Ha azt vesszük, Svájc ellen sem: „A magyar csapat nyomasztó fölénye gólokban nem jutott kellően kifejezésre.” A vb-döntő utáni nyomott hangulat viszont valóban a múlté volt, legalábbis, ami az érdeklődést illeti: a románok ellen 93 ezer, a svájciak ellen 94 ezer néző zsúfolódott össze a Népstadionban.

Kocsis pazar kapásgóllal szerzett vezetést, majd növelte az előnyt (2:0), előtte Eugéne Parlier kiütötte Puskás 11-esét. A második játékrészben Charles Antenen lécre lőtt labdája jelezte, hogy Svájc is a pályán van, erre Kocsis válaszolt kapufával, majd Bozsik József – ballal – beállította a 3:0-s végeredményt. 

A Népsport korholt: „Sokkal jobb volt a magyar együttes, de ritkán alkalmazott a svájci védők ellen megfelelő taktikát.” Nálunk Bozsik, Szojka Ferenc és Fenyvesi játszott a legjobban. Bozsik így értékelt: „Véleményem szerint a magyar csapat nagyobb arányú győzelmet érdemelt volna. Nem jött ki jól a lépés a góllövésben.” Szojka az ellenfelet dicsérte: „Kitűnően védett a svájci kapus. Nagyon szorosan zárt a védelmük.” Fenyvesi szerényen szólt: „Szeretnék még jobban is játszani. Nehéz volt a körömszakadtáig védekező svájciak ellen gólt elérnünk.” Puskás a nézők egy részét kritizálta: „Amikor a II. félidőben góllövésre kellett volna buzdítani bennünket, akkor egyesek, sajnos, az ellenkezőjét tették. Ez érthetően nem hatott ránk lelkesítőleg.” Sebes: „Jól játszottak a fiúk, de csatárainknak nagyon nehéz volt áttörniük a svájciak lelkes, sportszerűen harcoló védelmét.”

Az ellenfélnél Parlier, Gilbert Dutoit és Olivier Eggimann tűnt ki, Parlier kapusról azt írták, hogy „macska ügyességű”. Nyilatkozott is, szerényen elhallgatta – később azért kitért rá –, hogy kivédte Puskás 11-esét – viszont Kocsis második gólja előtt kiejtette a labdát: „Ilyen jó csapat ellen, mint a magyar, még soha életemben nem játszottam. Örülök, hogy három góllal megúsztam. Kaphattam volna többet is.” A svájci kapitány, Hans Rüegsegger: „A magyar csapat gyors, robbanékony és nagy technikával rendelkező játékosokból áll, sok helyzetet azonban elkörülményeskedtek. Szerencsénkre… Nekem nagyon tetszett a balszélső, Fenyvesi.” A csapatkapitány, Eggimann dicsért: „Nagyon jól játszottak a magyarok, Bozsik és Puskás kitűnő volt.” Dutoit nem kertelt: „Sohasem láttam még ennél jobb csapatot.”

Az értékelésben a tudósító finoman kritizálta Puskást, mondván, remekül készített elő, de kitöréseket nem láthattunk tőle… A megoldást is megadta: „Régi mozgékonyságának eléréséhez arra van szükség, hogy ismét »versenysúlyában« legyen, az edzéseken több gyorsasági és állóképességi munkát végezzen, s megszabott és szigorúan betartott étrenddel akadályozza meg a súlyfelesleg felszedését.” 

Puskás nem sumákolta el a kihagyott büntetőt: „Alighogy a játékvezető megadta a sípjelet a 11-es elvégzésére, nekifutottam a labdának. Egy pillanatra átvillant az agyamon, hogy a kapus a bal sarokra várja a lövést, de mégis oda helyeztem a labdát, mert biztos voltam benne: ha Parlier nem mozdul el idő előtt, akkor nem éri el. Sajnos, tévedtem. Parlier ragyogó vetődéssel elcsípte a nem eléggé helyezett lövést.” A kapus örült: „Gondoltam, gyorsan eldobom magam arra a sarokra. Ha Puskás odalövi, szerencsém van és megfogom, ha nem, legfeljebb kinevetnek, hogy becsapott. Nos, szerencsém volt…”

A mérkőzés lőlapja óriási kontrasztot mutatott: a magyar kapura kilenc, a svájciakéra 38 lövés ment!

EMLÉKEZTETŐ
Magyarország–Svájc 3:0 (2:0)
1954. október 10., Budapest
Népstadion, 94 ezer néző, vezette: Leo Horn (holland)
Magyarország: Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Szojka – Sándor, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Fenyvesi. Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv
Svájc: Parlier – Neury, Dutoit – Kernen, Eggimann, Vetsch – Antenen, Ballaman, Hügi II, Meier, Fesselet. Szövetségi kapitány: Hans Rüegsegger
Gólok: Kocsis (19., 32.), Bozsik (83.)