Az évtized tizenegyei I.: a szemetek

Mindjárt pontot teszünk 2010 végére, ez alkalomból új sorozatot indítunk: tízes toplisták és ilyen-olyan válogatottak állnak össze a maradék két hónapban mocskosul elfogult módon. Tíz évet megyünk vissza, lesznek sosefeledem meccsek, erremindigemlékeznifogok gólok, ezmegmiértnemkerültbe válogatottak. Elsőként következzék 11 olyan férfiember, akiket legszívesebben minden Inter-szurkoló shift delete-tel törölne ki saját és a klub memóriájából, akiknek távozásakor akkora bulit csaptunk, mint a szerzetesek, amikor Ace Ventura otthagyta a kolostort, hogy megkeresse Shikakát, vagyis az Inter utóbbi évtizedének hulladékválogatottja.Mindjárt pontot teszünk 2010 végére, ez alkalomból új sorozatot indítunk: tízes toplisták és ilyen-olyan válogatottak állnak össze a maradék két hónapban mocskosul elfogult módon. Tíz évet megyünk vissza, lesznek sosefeledem meccsek, erremindigemlékeznifogok gólok, ezmegmiértnemkerültbe válogatottak. Elsőként következzék 11 olyan férfiember, akiket legszívesebben minden Inter-szurkoló shift delete-tel törölne ki saját és a klub memóriájából, akiknek távozásakor akkora bulit csaptunk, mint a szerzetesek, amikor Ace Ventura otthagyta a kolostort, hogy megkeresse Shikakát, vagyis az Inter utóbbi évtizedének hulladékválogatottja.

Mint minden ilyen összeállítás, ez sem jöhetett volna létre, ha nincs a Kordax szabályzat. A kiválasztottnak legalább 10 tétmérkőzésen kellett viselnie a világ legszebb mezét és az sem ártott, ha jó sok pénzbe került. A gyalázatos teljesítmény alap.

„A szabályok azért vannak, hogy betartsák őket” – mondta Kállai Ferenc egy jelenetben, ám rögtön a kapusposzt kiválasztásakor ellenszegülünk a közelmúltban elhunyt színészóriás szavainak. Hála istennek. Ugyanis a vizsgált időszakban klasszis kapusok repkedtek a kapufák között, így más szempontot kellett keresni a képzeletbeli egyes mez tulajdonosának.

Emberünk Fabian Carini lett. Az uruguayi szépfiú bűne, hogy egy Cannavaróba került, amiről persze a legkevésbé ő tehetett, de mégis, hogy a bánatba gondolták a felső vezetés transzfergurui, hogy az egyik legjobb olasz középső védőt egy az egyben elcserélik egy cserekapusra? A választ innen Magyarországról nem tudjuk megmondani, valószínűleg az akkori okostojások sem, talán kérdezzük meg erről L.M. torinói lakost. Carini három év alatt összesen 4 mérkőzésen szerepelt a csapatban.(Cseréje Alex Cordaz, aki egy Juve elleni kupameccsen majd beszart, annyira izgult)

Mindössze egy viking játékosa volt az Internek a kétezres években, de nem ezért választottam Dánia Szabó Győzőjét, vagy hogy aktuálisabb legyek, Brad Pittjét a jobbhátvéd posztra. A város másik együtteséből érkezett Zaccheroni-bérenc igazi anti-Maiconként cövekelt hátul, lassú volt, mint a bűn, az ellenfél balszélsője rendre élete meccsét játszotta mellette. Thomas Helvegről van szó, 32-szer vágtam magam homlokon, hogy ez meg minek játszik már megint. (Cseréje Nelson Vivas, akit 7 millióért sózott rá Wenger Cúperre. Well done, Arsene!)

Minden idők legszánalmasabb nyári mercatója hozta Milánóba a reggio calabriai Mátyus Janit, a páros lábas becsúszások interes nagykövetét. Bruno Cirillo mind a 26 meccsén lelkes volt ugyan, de szegénykém technikai képzettsége bőven megközelítette az imént említett egykori cottbusi kedvencét. Ugye mindenkinek megvan a sztori, amikor később egy Inter-Siena bajnokin Mátrix a kispadról üvöltötte a többieknek, hogy erre a szerencsétlenre kell rájátszani, amit a pornószínésznek (!) készülő Cirillo kevésbé díjazott és a dologból szünetbeli verekedés lett? (Cseréje Gonzalo Sorondo, akit szerencsére mindig kölcsönadtak)

Béna fekete középhátvéd nélkül nincs ilyen válogatott. Cyril Domoraud* igazi kitenyésztett mintapéldánya a képzetlen, lassú, tahó afrikai emberevőfogónak. Lippi szabadította ránk (köszönjük) a döntő helyzetekben szívesen elcsúszó elefántcsontpartit, aki egy korzikai kölcsönjáték után a Milanban (!) kötött ki. Tíz meccs, még több hiba jutott neki. (Cseréje Jeremie Bréchet, aki inkább balhátvéd volt, meg kedves és aranyos, csak sajnos gyenge is).

Vérzik a szívem, mert a balbekk poszthoz érve nem akármilyen falábúakról kellett lemondani. Favalli, Gresko, Macellari, Wome, Coco, Pasquale – nyamm, micsoda névsor! Némelyikük egyedül elvinne egy ilyen cikket. Persze a „győztes” kiléte egyértelmű, rám is zúdulna vagy negyvenezer komment, ha nem a május 5-ei merénylőt választottam volna. Vratislav Gresko, sose bocsátunk meg neked.(Cseréje, huhh, legyen Francesco Coco, a kinyújtott nyelvvel cselező reality-sztár)

27 millió 600 ezer euró. Két Arsavin ára és még marad egy kastélyra való. Esetleg 13 Dzsudzsák vagy 92 Kagawa. Nekünk a lisszaboni cigány musztáng jutott ennyi pénzért, plusz számtalan hasra esés ígéretes helyzetben, pokoli rossz beadás, felesleges csel, labdavesztés. De legalább megtanultuk, mi az a trivela. Ricardo Quaresmáról azt hittük, majd Mourinho Céronaldót farag belőle. Haha. (Cseréje Mariano Gonzalez, akinél furább mozgású futballista nem húzott szerelést)

Csipet-csapatunk „labdaszerzője”, Francisco Farinós sem volt olcsó, a rá fordított 16 millióból inkább vett volna Moratti még egy fúrópajzsot a 4-es metrónak. Ha épp nem az orvosi szobában flörtölt a nővérekkel, akkor nagy ritkán a pályán próbálta produkálni régi valenciai önmagát. Sikertelenül. (Cseréje Maniche, aki legalább hasonlít Jim Carrey-re)

Domenico Morfeo a világ legkisebb szervező középpályásainak, szélsőinek, csatárainak vagy akármilyének egyike. Nem volt posztja, Cúper kényszerbalszélsőt csinált belőle, hátha ott kevesebbet találkozik a labdával és kisebb az esélye, hogy elnyomják. 2003. április 6., Internazionale-Roma, 82. perc. Mindenki keressen rá az ismert videómegosztón, mi történt. (Cseréje Sabri Lamouchi, aki talán egyszer sem találta el a kaput)

Jujj, balszellőben is akadnak díszpéldányok, közülük az egyenesre vasalt hajpántos frizurák legnagyobb alibizőjét, a sportriporterek kimondhatatlan nevű rémét, Andrés Guglielminpietrot éri a megtiszteltetés, hogy virtuálisan megpróbálhat elfutni a szélen és beadni, ha már a valóságban soha nem jött össze neki. (Cseréje Kily Gonzalez, aki 75 mérkőzésén egy öngólra volt képes)

A támadó választék meglepő módon kevésbé bőséges, mint ahogy azt gondolnánk. Robbie Keane jelölésén egy másodpercig sem kellett gondolkodni, elég megnézni az érte kifizetett számlát (19.500.000) és a cserébe tőle kapott kettő darab gólocskát és mindjárt be is fejezhetjük a mondókát. (Cseréje Nicola Ventola, aki nem volt olyan rossz, de legalább baromi drága)

Párja ugyan nem vérbeli csatár, de Amantino Mancininek mindenképp helyet akartam szorítani, csak hát egy sorral hátrébb teltház volt. Miki egér emberi alteregója a Mourinho-féle bukott 4-3-3 alapkezdőjének számított úgy három hétig, gondolta José, hogy de jó kis labdákkal tömi majd Ibrát, ám inkább a zsebét tömte az egykori római vigyoripofa. (Cseréje Hakan Sükür, aki legalább lőtt egy csodás gólt a Milannak)

* Igen, tudom, hivatalosan ’99 nyarán jött.