Állandóan nyitva az X-akta

Kicsit közhelyes cím, de hát egy szinte napra pontosan nyolc évvel ezelőtti Nemzeti Sportból szedtem - ebből ki lehet találni, hogy újabb megsárgult papírlap került elő a mappából. A 2004/2005-ös tizenháromezer döntetlenes sorozatot felelevenítve rendhagyó módon nem saját emlékeimből fűzök kommentárt a cikkhez, hanem kiemelek érdekesebb részeket ízekre szedni.

A Serie A 1929 óta íródó történetében még soha nem fordult elő, hogy egy csapat a bajnokság első 12 fordulójában 10 döntetlent játsszon. Az eddigi csúcs négy együttes nevéhez fűződött: 1987-ben a Como, 1985-ben a Roma, 1971-ben a Varese, 1967-ben a Mantova produkált tíz meccsből nyolc döntetlenes szériát, de egyikük sem végzett előkelő helyen: a farkasok hetedikek lettek, a többiek a kilencedik helyen zártak.

Az Internek most már ezeket a csapatokat is sikerült felül (vagy inkább alul) múlnia, hiszen a gárda a bajnokságban gyakorlatilag képtelen más eredményt elérni, mint a döntetlen. A kék-feketék a campionatóban ikszeltek már kétgólos előnyről (a Roma és Lecce ellen), kétgólos hátrányból (Cagliariban), többször előfordult, hogy ők érték utol az ellenfelet (A Chievót, a Parmát), és még többször, hogy őket érték utol (a Palermo, a Lazio, a Bologna). Nincsn tehát "tipikus" Inter-döntetlen, "csak" döntetlenek végtelen sora van, amit a napokban Massimo Moratti klubtulajdonos és a San Siro közönsége is megunt.

A klub első embere a napokban így fakadt ki a sajtó képviselői előtt: "Ez a helyzet egyszerűen groteszk. Hiába játszunk jól elöl, ha a védelem állandóan annyi gólt szed be, hogy a végén csak döntetlent érünk el. Legutóbb Cagliariban is jól játszottunk, de három teljesen egyforma kontrából három gólt kaptunk be, ami elfogadhatatlan. Én nem vagyok edző, úgyhogy nem ismerem az okokat, de abban biztos vagyok, hogy nem a játékosokkal, hanem a védekezési rendszer alkalmazásával van a gond. Ha egy hiba ritkán fordul elő, akkor nem kell vele foglalkozni, de ha állandóan ugyanaz a hiba ismétlődik, akkor baj van. Mancini edző biztos lehet a helyében, nincs veszélyben a kispadja, de megkértem rá, hogy tegye végre rendbe a védekezésünket. "

Abban az olasz sajtó is egyetért, hogy az Inter védelme kész átjáróház, az okokról viszont megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint Roberto Mancini az edzéseken elsősorban a támadásokkal foglalkozik, és elhanyagolja a védekezés gyakorlását. Mások szerint a védelem gyengült Fabio Cannavaro eladásával, és tovább gyengült Szinisa Mihajlovics megvásárlásával: a 35 éves szerb középhátvéd legalább három alkalommal (a Chievo, a Lazio, a Bologna ellen) nyakig benne volt az ellenfelek találataiban, elsősorban gyenge helyezkedése miatt. Ami a hibákat illeti, nem kell félteni a szintén nyáron vásárolt Burdissót sem, aki különösen Cagliariban alkotott nagyot, és a vele együtt érkezett Favalli, Zé Maria kettős sem teljesített az elvárt színvonalon.

A tekintélyes La Gazzetta dello Sport a minap öt okot sorolt fel a gyenge szereplés magyarázatául (tegyük gyorsan hozzá, hogy az Inter ugyanakkor még veretlen, és a Serie A-ból ezt más már nem mondhajta el magáról): a rossz átigazolási stratégiát (egyedül Cambiasso és részben Verón bizonyult jó vételnek, még Davids sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket), a nagyképű környezetet (a vezetőség ragaszkodott a látványos játékot ígérő Mancinihez, ahelyett, hogy megszavazott volna még egy évet Alberto Zaccheroninak), a nem elég jól védett védelmet (a Juventus Emersont és Blasit vette meg a nyáron, addig az Inter középpályáján sokáig csak egy ütköző ember - Davids, majd Cambiasso - kapott helyet), az alapcsapat és az alapfelállás hiányát (Mancio eddig minden bajnokin más tizenegyet küldött pályára, és a középpályán úgy váltogatja a taktikai elemeket és a játékosokat, mint más a zokniját), a rossz cseréket (az edző általában későn küldi pályára az új erőket).

A sok döntetlen alaposan megmozgatta az újságírók fantáziáját, így kitalálták az "akut döntetlenitisz" (pareggite acuta) áltudományos szakkifejezést, míg Mancinit eleinte Mister X-nek nevezték el, majd Asterix mintájára Mancinix lett belőle, aztán előkerültek az X-akták is, legutóbb pedig azon poénkodtak, hogy anno a Sampdoriában nem Vialli volt Mancini legjobb barátja, hanem Pari (ami olaszul döntetlent jelent).

Maga a mester egyre növekvő kétségbeeséssel veszi tudomásul a döntetlenek szűnni nem akaró özönét, a Bologna ellen például az ellenfél második egyenlítése után egyszerűen nekiesett a San Siro betongerendáinak. Ugyanakkor mindig elmondja, hogy szerint e csapata jól játszott, sőt, jobban teljesített az aktuális ellenfélnél (ez egyébként többnyire igaz is), majd hozzáteszi, hogy az ellenfél "furcsa" gólokkal egyenlített (általában ez is így van), és hogy szerinte győzelmet érdemeltek volna.

Érdekes elemzést adott a kialakult helyzetről Fernando Orsi, Mancini másodedzője, aki két meccsen helyettesítette az eltiltott trénert: "Szerintem ez már pszichológia. Ahogy vezetést szerzünk, elkezdünk azon reszketni, mikor érnek utol minket, ugyanakkor az ellenfelek egyre magabiztosabban állnak ki ellenünk, mert érzik, tudják, hogy előbb-utóbb képesek lesznek betalálni a kapunkba, és ez sajnos be is szokott jönni nekik."

Végül pedig említsünk meg még egy aspektust: a sok döntetlen az Inter-szurkolók - és maguk a játékosok is - megannyi elszalasztott nyerési alkalomnak tekintik, tehát azt mondják, mennyivel előrébb járnánk, ha tíz döntetlenre adott meccsből ötöt megnyertek volna. Pedig azon is el kellene gondolkozniuk, hogy ebből a tíz ikszből legalább öt könnyen vereség lehetett volna, ha a csatársorban nem játszik egy Adriano nevű brazil fiatalember. Az Imperatore (Császár) becenévre hallgató támadó eddig valósággal ontotta a gólokat, ami azért is fontos, mert csatártársai messze nem olyan eredményesek, amilyennek lenniük kellene.

Forrás: Nemzeti Sport, 2004. november 22.

Nézzük az izgalmasabb állításokat.

"...a rossz átigazolási stratégiát (egyedül Cambiasso és részben Verón bizonyult jó vételnek, még Davids sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket)"

Igazából Verón sem, mert hozott egy erős átlagot ugyan, de amit angliai kiruccanása előtt a Sampdoriában, a Lazióban és a Parmában nyújtott, attól messze volt.

"...a nagyképű környezetet (a vezetőség ragaszkodott a látványos játékot ígérő Mancinihez, ahelyett, hogy megszavazott volna még egy évet Alberto Zaccheroninak)"

Ízlelgessük a nagyképű környezet és a látványos játék párhuzamba állítását. Eddig az volt a baj, hogy Cúper alatt nézhetetlen futballt játszott a csapat, jött Mancini, akivel változás állt be, erre lenagyképűzik. Ha Zaccheroni maradt volna, lehet, hogy két évvel később a Serie B-ben rendezik a Derby d'Italiát.

"...az alapcsapat és az alapfelállás hiányát (Mancio eddig minden bajnokin más tizenegyet küldött pályára, és a középpályán úgy váltogatja a taktikai elemeket és a játékosokat, mint más a zokniját)"

Első idényében természetes dolognak mondható ez, másrészt a felállás szinte mindig 4-4-2 volt.

"...a rossz cseréket (az edző általában későn küldi pályára az új erőket)."

Ha valamiért dicsérték Mancinit interes időszakat alatt, azok a bátor cseréi voltak.