Nincs megállás – a bajnoki szünetben rendezni kell a sorokat

2476361 24763612476361 2476361
Vágólapra másolva!
2012.09.03. 20:09
Címkék
Közepesen erős. Leginkább így jellemezném a Newcastle United eddigi teljesítményét. Megfeszített tempójú 15 napon vagyunk túl, ami alatt 5...

Közepesen erős.

Leginkább így jellemezném a Newcastle United eddigi teljesítményét. Megfeszített tempójú 15 napon vagyunk túl, ami alatt 5 mérkőzést játszott a csapat. Ebből két találkozó Európa Liga selejtező volt, ahol a kötelező továbbjutást a kiegészítő emberek hathatós közreműködésével sikerült elérni a görög Atromitos ellen. A három bajnoki mérkőzésen szerzett 4 pont abszolút reális eredmény összességében. ATottenham 2:1-es legyőzése bravúr, a Chelsea elleni idegenbeli 0:2-es vereség vállalható, az Aston Villa elleni egy pont pedig bosszantó kategória. Talán kevesebb ok lenne a fanyalgásra, ha az első és a harmadik mérkőzés eredményét megcserélnénk.

Sajnos több negatív esemény történt mostanában a csapat háza táján, elég a sikertelen transzfer kísérletekre (Carroll, Debuchy), a sérülésekre (Ameobi-tesók, Shane Ferguson, Tioté, Ryan Taylor, Perch, Simpson), vagy több kulcsember (Ba, Cissé, Cabaye) formahanyatlására gondolni. Igazából egy, csak egy legény van talpon a Tyne vidékén, ő viszont nagyon! Hatem Ben Arfa hétről hétre bizonyítja zsenialitását.

Tegnap több okból is bosszantó meccset láthattunk a St. James’ Park-ban. Villanyszerelő nyelven (ha van ilyen) 90 perc félhomályban volt egy rövidzárlat, majd később egy villanás, ami az 1:1-es eredményhez vezetett. Most a Világbajnoki selejtezők miatt következik két hét szünet, aminek Alan Pardew és stábja valószínűleg kimondottan örül.

A vasárnap délutáni mérkőzés egy szép gesztussal kezdődött. Az Atromitos ellen súlyos térdsérülést szenvedett, így a kisfiával a díszpáholyban helyet foglaló Ryan Taylor-nak üzent a csapat, az alábbi felirattal:

RYAN TAYLOR – OVER THE WALL (Ryan Taylor – a fal felett)

A csapattársak hátán a kivonulásnál látható szöveg a newcastle-i szurkolók egy dalából származik, amivel a meccseken a szabadrúgás specialistát szokták éltetni. Hiszen Ryan Taylor ellövi a sorfal felett…

Alan Pardew elmondása szerint az üzenet ötletét Fabricio Coloccini vetette fel neki, (hiába, a jó kaptány nem csak a pályán kapitány) és természetesen azonnal rábólintott. Szépen indult tehát a meccs, de ami utána történt…

Az Aston Villa tulajdonképpen a 22. percben szerzett góljukat követően feladta a kidolgozott támadások vezetését, és beálltak kontrázni. Már csak ezért sem „érdemeltek” volna 3 pontot, de ráadásul körülbelül innentől kezdve indult az időhúzás is a részükről, ami tényleg érthetetlen. Kötve hiszem, hogy Paul Lambert ezt kérte volna tőlük. Az első két meccsen 4 gólt kapó korábbi Newcastle legenda,Shay Given a kispadon kapott helyet, és a gólvonalra a kidobó emberre (vagy inkább a Bogdan Stelea-ra) hasonlító Brad Guzan állt. A darabos mozgású hálóőr igazából egy bravúrt mutatott be, de az pontot ért. A hosszabbításban szépen fogta Cabaye szabadrúgását. Na de ne szaladjunk előre. A 22. percben tehát Cirian Clark az Aston Villa védője kihasználta a fent már említett rövidzárlatot, amikor az ötösről zavartalanul fejelt a kapuba egy beadást úgy, hogy három Newcastle védő nézte végig az előadást. Vagy nem vették komolyan a fiatal bekket, vagy nagyon benézték a helyezkedést.

Clark-ból Superman lehetett volna Birmingham-ben

Teljesen mindegy mi volt az ok, váltani kellett. Egyrészt az eredmény, másrészt Danny Simpson sérülése miatt. Vurnon Anita hátrament jobbhátvédnek, és beállt a fiatal Gäel Bigirimana. A 18 éves srác nagyon gyorsan felvette a ritmus, és nem egy alkalommal az ő belépője kellett, hogy a Villa csak halvány kontra-csökevényeket tudjon felmutatni.

A szenegáli fiúk csak szenvedtek, de mégis benne volt a levegőben a hazai gól. Aztán az 59. percben jött Ben Arfa, aki ballábas létére valami hatalmas gólt jobbal, – a 999. Newcastle gólt a Premier League-ben – a tizenhatos vonaláról. Benny nagyszerű formában van. A lövőkedve rendben van, a cselei magabiztosak, az EL selejtezőket pedig kihagyta (az Olympique Marseille-ben összeszedett 3 meccses eltiltásából töltött le kettőt), tehát fáradtságra sem panaszkodhat. Egyelőre ő a biztos pont. Valaki, aki bármilyen ellenféllel szemben aduász lehet.

A 999. Newcastle gól a Premier League-ben. Megérdemelné, hogy övé legyen az 1000. is.

A gól után a Newcastle egyértelműen meg akarta nyerni a meccset. Pardewlehet, hogynem akart belenyúlni a fonalat éppen elkapó csapatba, és csak a 86. percben jött Marveaux és Obertan. Talán ha 10 perccel többet kapnak be lehetett volna gyötörni a győztes gólt. A Villa még az egyenlítő gól után behozta a sérülése után nekem igencsak túlsúlyosnak tűnő Agbonlahor-t, valamint a St. James’-ben mindig kiadós füttykoncertet kapó N’Zogbia-t. Szegény Zoggy is a „fejlődése érdekében” távozott, mint anno Jenas, Bassong, Milner vagy Enrique… Neki sem jött be.

A Villa meccsről bőven sok volt ennyi, sokkal lényegesebb, hogy a következő két hétben Pardew-nek csiszolni kell a csapat játékán. Mai nyilatkozatok szerint sérültek közül Shola Ameobi és Tioté már alkalmas lehet a játékra, Perch kérdéses, Simpson pedig valószínűleg nem játszhat az Everton ellen. Utóbbi nem akkora érvágás, az eredetileg védekező középpályás Anita minden tekintetben jobb mutatókkal rendelkezik, mint Danny. Gyorsabb, technikásabb, a beadásai pontosságáról nem is beszélve. Egy jó Tioté-ra nagy szükség van, mert Cabaye fáradtnak tűnik, Bigirimana pedig akármekkora tehetség, nem szabad egy 18 éves sráctól várni, hogy hegyeket mozgasson meg. Ameobi? Nos, a jó öreg Shola a 13! szezonját kezdi meg a csapatnál, és tavaly ugyan inkább előkészített gólokat (például Ba-nak a Manchester United ellen, valamint Cissé-nek a Chelsea ellen) de azért lőtt is kettőt, amikkel pontot mentett a Tottenham és a Sunderland ellen. Arra mindenképpen jó lehet, hogy kirángassa a fásultságból a formán kívüli Demba Ba – Papiss Cissé kettőst.

Kicsit beárnyékolja a felkészülést, hogy manapság jó pár Newcastle játékost érintenek a felnőtt, vagy az utánpótlás válogatott meccsek, így például Krul, Coloccini, Santon, Anita, Cabaye, Tioté, Jonas, Ben Arfa, Cissé és Ba is kaphat meghívót. (Bevallom jelenleg nem vagyok tisztában van-e esetleg olyan közülük, aki bármilyen nem egészségügyi okból kimaradhatna)

Indul tehát a bajnoki szünet, és remélhetőleg két hét múlva a Goodison Parkban a mindig veszélyes Everton ellen egy frissebb, harapósabb Newcastle-t láthatunk. Kell az energia, mert utána rögtön kezdődnek a „csütörtök-szombat” hetek, azaz az Európa Liga csoportkör.

Hajrá Newcastle!

RYAN TAYLOR – OVER THE WALL

Mark29

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik