Szevasz Tavasz! Várható változások a kezdőben

2476361 24763612476361 2476361
Vágólapra másolva!
2013.01.31. 15:01
Az átigazolási időszak utolsó óráihoz érkeztünk, és egyelőre nem úgy néz ki, hogy a Newcastle különösebben aktív szerepet akar játszani...

Az átigazolási időszak utolsó óráihoz érkeztünk, és egyelőre nem úgy néz ki, hogy a Newcastle különösebben aktív szerepet akar játszani a még hátralévő rövid időben. Végül is nem lehetünk elégedetlenek, hiszen egy vérbeli befejező csatár kivételével jól igazolt a vezetőség, úgy tűnik valódi erősítések érkeztek a bajnokság második felére (ami inkább a sorozat harmadik harmada...), ami remélhetőleg sikeresebb lesz, mint az eddigi időszak.

Természetesen továbbra is csak 11 játékos lehet egyszerre a pályán, ezért elengedhetetlen, hogy az új emberek beépítésével néhányan kikerüljenek a csapatból. Nézzük kik vannak "veszélyben"...

A cikkben inkább a felnőtt játékosokra igyekszem koncentrálni, tehát az eddig is beugróként számon tartott srácok (Abeid, Amalfitano, Bigirimana, Tavernier, Ferguson, Sammy Ameobi, Ranger, Campbell) most nem érdekesek, ők egyelőre örüljenek hogy pár percre is magukra húzhatták a csapat mezét.

A kapu

A kapuban nem történt semmi érdekes. Steve Harper a szezon végén visszavonul, Rob Elliott még fiatal, és nem rossz ugyan, de nála jobb kapusok sem tudtak tartósan a kezdőbe kerülni (pl. Fraiser Forster - Celtic). Tim Krul helye beton biztos, és szerencsére egy a Milan érdeklődéséről szóló pletykán kívül még csak szóba sem hozták más csapattal. Szó volt Jack Butland megszerzéséről, de fiatal tehetség játéklehetőséget akar (a Chelsea-t is elhajtotta!), ezért marad a Birmingham-nél.

A védelem

A középhátvéd poszton volt probléma a szezon eddigi részében rendesen. Steven Taylor (aki Steve Harper és Shola Ameobi után a harmadik legrégebben a klubot szolgáló játékos) sajnos "szokásához híven" komoly sérülést szedett össze, így Coloccini párja a meccsek nagy részében Mike Williamson volt, ami finoman szólva sem teremtett ideális helyzetet. Biztos, hogy Mike egy Championship csapatban kiválóan megállná a helyét, de a Premier League-ben hibát hibára halmoz(ott). Most viszont Taylor felépült, valamint érkezett Yanga-Mbiwa is, így Willo helyzete elég egyértelmű, irány a kispad. Ha pedig Taylor bírja végig, illetve Mbiwa tényleg olyan jó, mint amit várunk tőle, akkor csak a reserve csapat marad Mike barátunknak.

A védelem jobb oldalán is változott a helyzet. Eddig két igazi szélső védője volt a csapatnak, de mivel José Enrique távozása, azaz tavaly óta Davide Santon a bal oldalra került, ő csak papíron jobbhátvéd. E csapatrész tekintetében eddig tehát monopol helyzetben volt Danny Simpson, aki egy hajtós, küzdő játékos, olyan speciális képességekkel, mint a szezononként minimum három alkalommal a gólvonalról történő mentés. A támadásokhoz viszont sajnos egyáltalán nem tudott hozzátenni, kb. minden tizedik beadása ment emberhez, és így rengeteg ígéretes akció bukott el rajta. Amennyiben Danny ilyen-olyan okból hiányzott, Perch vagy Anita helyettesítette, esetleg Santon, de akkor a másik oldalra kellett valaki más. Érkezett viszont Mathieu Debuchy, aki véleményem szerint minőségi javulást hozhat. Az első meccsei nem alakultak a legjobban, még szokja a francia és az angol bajnokság közötti különbségeket, de így is eléri azt a szintet, amit a világ életében a szigetországban játszó Simmo tud nyújtani. Vele kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy egyrészt jelenleg sérült, emellett a Wigan és a Fulham is érdeklődik utána, azaz ma még akár el is igazolhat. Ennek esélyét növeli, hogy nyáron lejár a szerződése, és nem fogadta el a klub hosszabbítási ajánlatát.

A középpálya

A középpálya közepére érkezett Moussa Sissoko, ami a csatárok híján alkalmazott 4-2-3-1-es felállás miatt a Cheick Tioté melletti másik szűrő pozícióra lehet hatással. Nos ezen a poszton a 4-4-2 idején Yohan Cabaye játszott, de amióta az újabban favorizált alakzatot kéri Pardew, a francia feljebb lépett, és ő várhatóan a csatár mögött, és a két szélső között játszik majd. Tioté mellé pedig belép Sissoko amivel a 19 éves tehetség, Bigirimana mellett háttérbe szorulhat Vurnon Anita és James Perch. Érdekes, hogy alapvetően mindketten szűrők, viszont mindketten alkalmazhatók jobb hátvédnek, jobb szélsőnek, emellett Perchinho nagy gáz esetén még a védelem közepén is. Ők tehát jó eséllyel csereként, vagy a rotáció (sérülés, eltiltás) következtében játéklehetőséghez jutnak, csak kevesebbhez.

A széleken is lehet kavarodás, egyrészt Ben Arfa várva várt (a legutóbbi hírek szerint 3 hét múlva esedékes) visszatérése, másrészt Yoan Guffran érkezése miatt. Ha előbbi visszatér, akkor nem kérdés, hogy helye lesz a csapatban, hiszen az utóbbi évek legkreatívabb Newcastle játékosáról beszélünk, aki bármikor el tud dönteni egy meccset. A Bordeaux ex-támadója pedig gyorsasága, és a már említett alakzat következtében szerintem inkább a széleken kerülhet bevetésre, aminek többen láthatják kárát. A képre nem került fel Sylvian Marveaux, mert szerintem a formája alapján ő lesz az, aki felveheti a versenyt Gouffran-nal. Viszont vannak ketten, akik nem, illetve én nem hiszem. Az egyikük a tavalyi formájához képest hatalmasat romló Jonas Gutierrez, a másik pedig az (igaz, hogy még csak 23 éves, de kb. 5 éve szupertehetségnek kikiáltott) eddig nem sokat mutató Gabby Obertan. Jonas lelassult mind gondolkodásban, mind futásban, ezért a passzai, a elfutásai és a cselei sem nagyon jönnek be, Obertan pedig egyszerűen kevésnek tűnik az angol bajnoksághoz. Akkor veszi hasznát a csapat, ha beáll az utolsó 15 percre egy fáradt ellenféllel szemben.

A csatárok

Elöl nincs sok érdekesség. Demba Ba távozásával egy igazi csatár maradt, Papiss Cissé. Mögötte szerepel a sorban Shola Ameobi és a fiatalok, Sammy Ameobi, Nile Ranger, Adam Campbell, valamint másfél hete Gouffran is. Amennyiben több támadós felállásra kerül sor Cissé párja a Shola Ameobi - Gouffran párosból kerülhet ki. Érdekesség, hogy a heti 50 ezer fontért továbbra is csak edzegető Xisco-tól lehet hogy sikerül tavaszra megszabadulni, és kölcsönben a spanyol másodosztályban játszhat. Nyáron pedig ha minden igaz lejár a szerződése, és elfelejthetjük végre.

Jó lenne, ha éjfélig beesne egy csatár, de erre ha engem kérdeztek minimális az esély.

Összességében én elégedett vagyok az aktivtással, kellett (már nyáron kellett volna) ez a kavarodás a keretben, szerintem jobb lesz így a csapat tavasszal.

Íme, az általam javasolt kezdő, amennyiben mindenki egészséges:

Szombaton a St. James Park-ba látogat a Chelsea. Az ellenük vívott hazai meccsek tekintetében letelt a mesebeli "szűk hét esztendő" az utolsó, 2006-os Newcastle győzelem óta. Remélhetőleg sikerül valami meglepőt húzni és otthon tartani a 3 pontot.

Hajrá Newcastle!

Mark29

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik