Nem is annyira Bárgyú?

Mivel ez egy szurkolói blog úgy gondoltam, hogy ebben a holt időben, amikor játékosaink egyik fele épp Dubaiban sütteti a vádliját, pár másik focistánk pedig Afrikában izzad, leírom, hogy mi az ami engem mostanában foglalkoztat: ez pedig Alan Pardew szárnyalása.

És hogy miért is gondoltam azt, hogy foglalkozni kéne exmanagerünkkel? Többek között azért, mert Pardew egyelőre 100%-os teljesítményt nyújt a Palace kispadján...

Az tény, hogy Pardew általában jól kezd új csapatánál, ez nálunk is így volt: mikor 2010 decemberében átvette a Newcastle irányítását, első meccsén legyőztük a Liverpoolt 3-1-re és utána is jól ment a csapatnak, gondolok itt 2011 első hazai meccsére, amikor 5-0-ra vertük a West Hamet. Nem sokkal később aztán jött az a bizonyos 4-4-es Arsenal elleni meccs, amikor 0-4-ről álltunk fel. Ugye, hogy összességében milyen pozitívnak tűnik Pardew első időszaka? No, de mégsem teljesen az, ugyanis januárban sikerült 3-1-re kikapnunk a League2-ben szereplő Stevenage otthonában. Íme:

Talán több dolog miatt is érdekes és érdemes visszanézni: egyrészt, hogy milyen fiatalok voltak még a játékosaink, másrészt, hogy Tioté már akkor is milyen őrült módjára játszott, harmadrészt, hogy Barton mekkora gólt vágott, negyedrészt pedig, hogy újra értetlenül álljunk a történtek és üljünk a monitor előtt. Mert mi is történt? Egy motiválatlan első osztályú csapatot kivert a világ legismertebb kupasorozatából egy feltüzelt, harcos negyedosztályú csapat. Tegyük hozzá, hogy abban az időszakban Pardewnak egy feladata volt, a biztos bennmaradás elérése, minden más csak utána következett. Nem azt mondom, hogy megbundázták volna a srácok a meccset, de el tudom képzelni, hogy Ashley megmondta Pardewnak, hogy nem nagyon kell erőltetni ezt az FA kupát, az új manager pedig nyilván nem mert szembeszállni a tulajjal. És ez talán meg is alapozta a későbbi viszonyukat és Pardew kupákhoz való hozzáállását.

No de térjünk vissza a jelenbe és nézzük meg, hogy hol tart Pardew most, és milyen volt az első szűk egy hónapja a Palace kispadján. Egy szóval: mesés. Ha valaki nem tudná mire gondolok, annak itt egy kis segítség:

A fenti kis összeállításból több dolog is látszik. Egyrészt az, hogy Pardew megint elég jól kezdett új munkahelyén, sőt ennél jobban nem is lehetne kezdeni. Másrészt az is tény, hogy ezeket az eredményeket - első ránézésre - nem top csapatok ellen érte el, viszont azt hozzá kell, hogy tegyük,hogy a Southampton jelenleg a Premiere League egyik legjobb formában lévő csapata, a Tottenham pedig évek óta rendszeresen a top6 tagja. És persze ne feledjük el, hogy az eddig bukdácsoló Palaceról beszélünk, akik a kiesés ellen küzdenek, úgyhogy a győzelmek bravúrgyőzelmeknek számítanak, sőt egy igazi kiesési rangadót is sikerült megnyerni a Burnley ellen. Egy másik dolog, ami azonnal feltűnhet, hogy bár a helyzet hasonló, mint 4 évvel ezelőtt Newcastle-ben - itt is egy kiesés ellen menekülő csapatot kell irányítania az őszhajú mesternek - Pardew igenis komolyan veszi az FA kupát. Nem is csak a két győzelem, hanem az összeállítások is ezt bizonyítják. A Szentek ellen ugyanis ezt a csapatot küldte pályára Alan Pardew:

No, ebből is több dolog látszik: egyrészt, hogy a déliek nem vették fél vállról a mecset, Pellé, Tadic és a nekünk két gólt vágó Elia is kezdett, másrészt az, hogy Pardew nem tökölt sokat: négy vérbeli támadóval vágott neki a meccsnek! Régóta tudjuk, hogy Zaha az egyik nagy kedvence - többször volt szó róla, hogy Newcastle-be is elhozná -, Campbell, Chamakh és Sanogo pedig igazi, tipikus befejező emberek. És itt most álljunk meg egy pillanatra, ugyanis Sanogo esete igazán különös. A srác több BL meccsen is játszott az Arsenalban, tökéletes befejező csatár, magas, erős, fiatal és ami a legfontosabb agresszív! Érdekes, hogy Pardew simán meg tudta szerezni őt az Arsenaltól - oké, hogy csak kölcsönbe, de egy fél évig most biztos az ővék- , akkor amikor a Newcastle évek óta csatárgondokkal küzd.

És ezen a ponton, meg a korábban említett példák miatt elgondolkodtam egy kicsit. Mi van akkor, ha Pardew nem annyira rossz edző, mint amennyire nálunk sokszor annak tűnt? Mi van akkor, ha csak a kezét kötötték meg nagyon-nagyon szorosra Ashley és az emberei. Mi van akkor, ha ő kupát akart nyerni, de egyszerűen nem engedték? Mi van akkor, ha ő játékosokat akart hozni a csapathoz, de megtiltották neki? Igen, tudom, hogy ezekre a kérdésekre már korábban is megkaptuk a választ, mégpedig azt, hogy Pardew Ashley bábja volt és gyakorlatilag mindenről a kövér tulajdonos döntött.

De gondoljunk bele, hogy milyen lehetett így élni, így dolgozni nap mint nap. Ez a sok sérelem és tehetetlenség, plusz a szurkolók utálata együtt nyilván bőven elég volt ahhoz, hogy az első lehetséges alkalommal meneküljön innen, pláne egy olyan csapathoz, ahol szeretik és úgy tűnik élvezi a tulajdonos támogatását. Mert ez az egyik legfontosabb a Premier Leagueben: a tulajdonos bizalma és az, hogy a manager manager lehessen: dönthessen az igazolásokról, taktikáról, utazásokról stb. Ez pedig Newcastleben Pardewnak nem adatott meg. És ami a legnagyobb baj, hogy amíg Ashley a tulajdonos, félek, hogy mindig is így lesz.

Ez több kérdést is felvet. Egyrészt azt, hogy ha a Palace egy jó eredményt ér el az Everton ellen, akkor teljesen jogosan Pardew megkaphatja a hónap edzője címet. Másrészt azt, hogy a kieső jelölt csapatával pár hét alatt simán megelőzheti az edző nélkül vegetáló Newcastlet. Harmadrészt azt, hogy bár taktikailag mindig is úgy gondoltam Pardewnak bőven van hova fejlődnie, Pardew egy játékosait remekül motiváló, jó edző. Vagy jó, legyen közepes...

És ugye ez az eszmefuttatás azt is felveti, hogy vajon ki az a hülye, aki Newcastle-be edzőnek jelentkezik. Ugyanis maximum bábként, vagy pályaedzőként lehet itt tevékenykedni, managerként - amíg Ashley a tulajdonos - addig lehetetlen. És ez a szomorú valóság.

Felmerült bennem egy megoldási javaslat, amire ha jól tudom, már más is gondolt korábban - mintha valahol olvastam volna erről. Egész egyszerűen az, hogy a Newcastle United kerüljön a Newcastle United szurkolói kezébe. Bár nem vagyok jogász, vagy könyvelő - remélem akad itt az olvasók között valaki, aki majd kifejti a véleményét ebben a témában - de talán van erre lehetőség. Én ezt úgy képzelem, hogy mivel a Newcastle United a világ egyik legnagyobb szurkolói bázisával rendelkező csapata, a város minden egyes lakója igazi Geordie, és szerte a világban Ausztráliától Perun át Kanadáig mindenhol van Newcastle szurkolói közösség - nem beszélve a magyarról! - össze kéne dobni a pénzt a csapatra. Ha valaki pontosan tudja, hogy mennyit érnek a részvények, mennyit ér a csapat, akkor könnyen kiszámolhatja, hogy mondjuk laknak 280 ezren Newcastle-ben (nyilván ebből lejönnek a fizetésképtelen gyerekek, munkanélküliek, stb.) és van a csapatnak több tízezer szurkolója világszerte, akkor fejenként hány fontot kéne fizetni azért, hogy a csapat a szurkolóké legyen.

Na jó, mégsem bírtam ki, elkezdtem számolgatni, hogy ha a klub mondjuk 150 millió fontot ér, és van 300 ezer szurkoló, akkor ugye 500 fontot kell fejenként összedobni, ami annyira nem kevés... De persze elég a tulajdoni hányad 50,01%-a is, meg lehet találni valamilyen mecénást, egy sportolót vagy bárkit. Például NBA játékosok rengeteg európai kosárcsapatot vesznek, sőt ha jól tudom Kevin Garnett arra is gondolt, hogy fociban utazzon, volt szó róla hogy az AS Romaba is beszáll. Milyen jó lenne, ha mondjuk Floyd Mayweather beszállna szeretett csapatunkba :) No, lehet kicsit elkalandoztam, a lényeg, hogy a ti fantáziátok is beinduljon!

Addig is, hajrá Newcastle!