NFL: Nehéz lenne állítani, hogy nem mi vagyunk a legjobbak - Rex Ryan

Vágólapra másolva!
2010.10.19. 16:19
Címkék
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) legjobb mérleggel rendelkező New York Jets vezetőedzője, Rex Ryan szokásához híven magabiztosan nyilatkozott csapatát illetően, meglátása szerint egyértelműen együttese a liga legjobbja – igaz ő ezt már a szezon előtt is előszeretettel hangoztatta.

Az idény mégsem indult túl fényesen a New York-iak számára, hiszen egy tipikus védekezőháborúban 10–9-re alulmaradtak a Baltimore Ravensszel szemben, ám azt követően sorozatban öt győzelmet arattak, hol parádés, hol szerencsésebb teljesítménnyel.

„Nehéz lenne azt állítani, hogy nem a miénk a liga legjobb csapata – kezdte Ryan a sajtótájékoztatón. – Rengeteg hibát vétettünk, rövid felkészülési időnk volt és egy olyan helyen léptünk pályára, ahol nagyon nehéz játszani, de nem adtuk fel a reményt.”

Nemcsak a Broncos egyébként sem lebecsülendő csapatáról beszélt ekkor Ryan, hiszen a denveriek 1600 méteres tengerszint feletti magasságban lévő pályája messze nem kedvező az aktuális vendégeknek.

„Mindenesetre az egész mérkőzésen arra gondoltunk, hogy ez a mi napunk lesz” – méltatta a csapat mentalitását Ryan.egy tipikus védekezőháborúban 10–9-re alulmaradtak a Baltimore Ravensszel szemben, ám azt követően sorozatban öt győzelmet arattak, hol parádés, hol szerencsésebb teljesítménnyel.

„Nehéz lenne azt állítani, hogy nem a miénk a liga legjobb csapata – kezdte Ryan a sajtótájékoztatón. – Rengeteg hibát vétettünk, rövid felkészülési időnk volt és egy olyan helyen léptünk pályára, ahol nagyon nehéz játszani, de nem adtuk fel a reményt.”

Nemcsak a Broncos egyébként sem lebecsülendő csapatáról beszélt ekkor Ryan, hiszen a denveriek 1600 méteres tengerszint feletti magasságban lévő pályája messze nem kedvező az aktuális vendégeknek.

„Mindenesetre az egész mérkőzésen arra gondoltunk, hogy ez a mi napunk lesz” – méltatta a csapat mentalitását Ryan.

A 24–20-as Jets-győzelemmel végződött találkozóról ide kattintva olvashat bővebben, míg a hétfő esti összecsapásról készült írásunkat itt érheti el!


Legfrissebb hírek

Tobias Thulin: Ha így folytatjuk, fényes jövő vár ránk

Kézilabda
22 perce

Remekül, góllal és gólpasszal mutatkozott be a Montreal orosz tinédzsere

Amerikai sportok
40 perce

Férfi kosár NB I: ráhúz még egy idényt a 39 esztendős körmendi triplagyáros

Kosárlabda
1 órája

Pat Cortina elmondta, miért nem sikerült női hokisainknak benn maradni az A-csoportban

Jégkorong
1 órája

Tobias Thulin: Ha a legjobbunkat hozzuk, bárkit meg tudunk verni; Luis Enrique favoritot faragott a PSG-ből

E-újság
9 órája

Keddi sportműsor: két csapat bejut a BL-elődöntőbe; ötödik meccs jön az Erste Liga-fináléban

Minden más foci
9 órája

Három tizenegyes, hat gól: helytállt a Valladolid, de a vereséget nem kerülhette el Madridban

Spanyol labdarúgás
9 órája

Nagy lett a kistestvér – Bobory Balázs publicisztikája

Kosárlabda
9 órája
Ezek is érdekelhetik