A skót zseni, akit a rák tanított meg élni

2026.03.23. 09:55

Címkék

A földönkívüli E.T.-től kapta az inspirációt, három olimpián hat aranyérmet nyert, később kipróbálta magát az autósportban is. Gyermekkönyveket írt, halálos betegen pedig a rák ellen küzdőkért szervez kerékpárversenyt. Születésnapi portré a pályakerékpáros szakág egyik legnagyobb alakjáról, Chris Hoyról.

Sir Christopher Andrew Hoy ötven éve, 1976. március 23-án született a skót fővárosban, Edinburgh-ban, és ott is nőtt fel. Élete első nagy fordulópontja hatévesen érte, amikor leült megnézni Steven Spielberg E. T., a földönkívüli című filmjét. „Előtte sohasem láttam még BMX kerékpárt, de ahogyan azokat ide-oda dobálták, ugráltak velük, hátsókerékre álltak és általában tönkre is tették őket, ráébresztett arra, milyen jó szórakozás lehet ez” – tekint vissza önéletrajzában a kezdetekre.

Hamarosan megkapta első kerékpárját, a használt „gyerekcangáért” öt fontot fizettek a szülei. Az apja átfestette feketére, ragasztott rá néhány BMX-matricát, új kormányt és markolatot szerelt fel és kezdődhetett is a szárnypróbálgatás a hátsókertben épített pályán. Egy évvel később már BMX-versenyeken indult.

Mint egy ragadozó... Fénykorában Chris Hoy ellen pályakerékpárban nem volt orvosság

„Imádtam a sebességet, az adrenalinlöketet, a versenyzést, új helyeket és új barátokat ismerhettem meg. Ez egy igazán különleges időszak volt, apámmal bejártuk az egész országot. Jól teljesítettem, de nem emelkedtem ki, nem mondták rám, hogy »ő a jövő bajnoka«… Azt viszont megtanultam, hogy a kemény munka és a siker összefügg. Minél többet edzettem, annál jobb lettem. Minden győzelemért megküzdöttem, a BMX után hegyi- és országúti kerékpáron is kipróbáltam magam, versenyeztem időfutamokon is, de kevés sikerrel. Aztán felfedeztem a velodrómot…”

Szerény visszatekintése során nem említette, de már fiatalon a legjobbak közé tartozott, a briteknél másodikként, Európában ötödikként, a világon kilencedikként rangsorolták. A pályás szakágra akkor figyelt fel igazán, amikor a tévében látta, hogy a skót Eddie Alexander miként szerez bronzérmet az 1986-os Nemzetközösségi Játékokon. 1990-ben csatlakozott a Dunedin CC nevű csapathoz, a pályakerékpárral három évvel később került szorosabb kapcsolatba, amikor a City of Edinburgh Racing Clubba került.

Az 1999-es pályakerékpáros világbajnokságon csapatsprintben ezüstérmes lett, és egy évvel később Sydneyben az olimpián is ezüstérmes volt csapatával. Az első igazán nagy dobás 2004-ben következett a görög fővárosban, Athénban. „Egész életemben arról álmodtam, hogy olimpiai bajnok leszek, de sohasem hittem el igazán, hogy ez valaha is megtörténhet. Még azután sem, hogy Sydneyben összejött az ezüst. De 2004-ben, az athéni játékokon magamat és valószínűleg sokakat meglepve megnyertem az egy kilométeres időfutamot. Méghozzá a lehető legdrámaibb körülmények között, hiszen háromszor döntötték meg a világrekordot, amire én következhettem, hogy megfussam a távot. Nehéz szavakba önteni, milyen érzéssel töltött el, amikor felállhattam a dobogóra, hogy átvegyem az aranyat és először mutattak be úgy, hogy »az olimpiai bajnok Chris Hoy«.”

A pekingi olimpia programjából kikerült az egy kilométeres időfutam, így Hoy arra kényszerült, hogy más számokhoz alkalmazkodjon, a keirinre, a sprintre és a csapatsprintre készült. Ez kiválóan sikerült is, Pekingben három számban is aranyérmes lett. „A körülöttem lévő csapat támogatásával és iránymutatásával 2008-ra egydimenziós specialistából sprint- és keirinversenyzővé fejlődtem. Varázslatos időszakként éltem meg, a csapatunk olyan fölényesen dominált, amelyet még sohasem láttak az olimpiák történetében. A pályakerékpárosoknál a tíz versenyszámból hetet britek nyertek meg, közülük hármat én. A sportág aranykorát élte az Egyesült Királyságban, egyből a lapok címlapjaira kerültünk.”

Hoy tehát csapat- és egyéni sprintben, valamint keirinben is olimpiai bajnok lett, ez Marcus Hurley 1904-es sikerei után a legjobb pályakerékpáros eredménynek számított. Így aligha ért bárkit meglepetésként, hogy 2008-ban a BBC Sport az év személyiségének választotta. A 2009-es újévi kitüntetések alkalmával lovaggá ütötték, az a nap azért is emlékezetes számára, mert ápolónő édesanyja a szakma érdekében végzett munkájáért kapott elismerést.

A 2012-es olimpián is nagy megtiszteltetés érte. „Nem sok sportolónak adatik meg, hogy hazai környezetben szerepelhessen az ötkarikás játékokon. Harminchat évesen nemcsak az szolgált örömömre, hogy képviselhettem Nagy-Britanniát, hanem az is, hogy a nyitóünnepségen én vezethettem be a brit csapatot a stadionba. Ezzel egy újabb álmom vált valóra! Ahányszor meghallom David Bowie Heroes című dalát, mindig elöntenek az érzelmek.”

Pár nappal később megnyerte az ötödik és a hatodik aranyát is (csapatsprintben és keirinben összejött a címvédés), a legsikeresebb pályakerékpáros olimpikonná vált – ezt a csúcsot 2016-ban Jason Kenny döntötte meg. „Tudtam, hogy ez az utolsó olimpiám, így már azelőtt gombócot éreztem a torkomban, hogy a dobogóra léptem volna. A pályafutásom, amely egy BMX kerékpáron kezdődött Danderhallban, huszonnyolc év után véget ért.”

2013-ban vonult vissza a kerékpározástól, egyúttal belekóstolt valami másba, ami mindig is érdekelte, ez pedig az autósport. 2016-ban teljesítette a Le Mans-i 24 órás versenyt, összetettben 17. helyen végzett. Szakértőként számos televíziós műsorban, sportközvetítésben szerepelt, és íróként is kipróbálta magát. „Azzal a céllal vágtam ebbe bele, hogy a gyerekeket olvasásra ösztönözzem, egyúttal inspiráljam a kerékpározásra. 2018-ban »Hogyan tekerj?« címmel kiadtam egy útmutató kézikönyvet, amelyben összefoglaltam az addig megszerzett tapasztalataimat. Helyenként ez szinte már önéletrajz is, hiszen bemutatom azt a technikát, amivel a csúcsra jutottam.”

2024 októberében megrázó erejű tájékoztatást adott arról, hogy először daganatot találtak a vállában, majd 4. stádiumú prosztatarákot diagnosztizáltak nála, mivel a rák átterjedt a csontokra. Az orvosok azt mondták akkor, hogy kettő-négy éve van hátra. Feleségéről nem sokkal később kiderült, hogy agresszív erejű szklerózis multiplexben szenved. Hoy rögtön bakancslista összeállításába kezdett, de hamar megtanulta, hogy jobb, ha az élet apró örömeire koncentrál.

A BBC Sportnak azt mondta később, a rák tanította meg arra, hogyan kell élni. „Amikor lecsillapodtak a kedélyek, rájöttem, hogy az igazán kis dolgok a fontosak, amelyek felett gyakran átsiklunk, amelyekre nem is gondolunk. Értékelni kell a pillanatot, felismerni, hogy ami megtörtént, az a múlté, azt nem lehet megváltoztatni. Ami a jövőben vár ránk, azzal kapcsolatban nem tudjuk, hogy jó lesz-e, vagy sem, így nincs értelme most aggódni. Akár élvezhetjük is a pillanatot. Ha aggódunk valami miatt, kétszer szenvedünk” – fogalmazott Hoy.

Tavaly egy hegyi kerékpáros túra során elesett, több helyen is eltörte a lábát. Tizenkét héttel később már visszaült a biciklire. 2025 szeptemberében megszervezte a Tour de 4 versenyt, amelyen több mint ötezer bringás vett részt Glasgow-ban, 3.1 millió fontot gyűjtve a rákellenes jótékonysági szervezeteknek.

„Az esemény lényege, hogy megpróbáljuk megváltoztatnia negyedik stádiumú rákról kialakult közvélekedést. Tavaly igazi ünnepséget élhettünk át, rengeteg inspiráló történettel találkoztam, olyan emberektől, akik élték tovább az életüket és tettek a betegség elleni küzdelem érdekében.” Az idei Tour de 4-t szeptember 6-án rendezik Glasgow-ban, az esemény egyik helyszíne a velodróm.

Amely Sir Chris Hoy nevét viseli.