Ingemar Stenmark: a csendes svéd hangos sikerei

Ki gondolná, hogy egy alig 500 lelket számláló svéd falucska adja az alpesi sízés férfi világkuparekorderét? Ingemar Stenmark családja akkor költözött a norvég határ közelében fekvő Tärnabybe, amikor a fiú még csak négyéves volt, és ezzel a sorsa tulajdonképpen elrendeltetett. A tavak és hegyek ölelésében fekvő festői üdülőtelepülés ugyanis a tél beköszöntével az egyik legkiválóbb helyi sítereppé alakul át, amely tökéletesen alkalmas a tehetségek kibontakozására és gondozására. Így volt ez az ifjú Stenmarkkal is, akinek lábára síkedvelő édesapja hamar léceket csatolt, a fiú pedig csúszásról csúszásra élvezte egyre jobban az egészet.

Még nagyobb szórakozást jelentett számára, amikor már a bójákat, majd a stanglikat kerülgetve siklott lefelé, nyilvánvaló tehetsége pedig a szakembereknek is szemet szúrt. Iskola után minden délután azonnal a hegy felé vette az irányt, és fáradhatatlanul csiszolgatta technikai tudását. Alig volt 15 éves, amikor a korosztályos versenyek alapján egyértelműen látszott, ha folytatódik fejlődése, akkor nemzetközi szinten is megállja majd a helyét, és pontosan így történt. Mindössze két évvel később, 1973 decemberében bemutatkozott a felnőttek mezőnyében a világkupában, egy évre rá pedig már első vk-versenygyőzelmét ünnepelte Madonna di Campiglióban. Már abban az idényben a műlesiklás és óriás-műlesiklás legjobbja lett, ami egy csapásra a legünnepeltebb svéd sportolók közé emelte.

A csendes, szerény körülmények közt felcseperedő tini ugyanakkor kifejezetten rosszul viselte a felhajtást, ezért is igyekezett minden idejét a hegyekben tölteni. Kivételes tehetsége mellé óriási szorgalom és tudatosság párosult – hamar felismerte például, hogy ha tovább akar fejlődni a technikai számokban, akkor egy percet sem szabad arra pazarolnia, hogy lesiklásban is megpróbálja megvetni a lábát. Csak edzett, edzett és edzett, a sikerek pedig csőstül jöttek. Már 1975 elejétől halmozta a győzelmeket a világkupában, ezért is érhette csalódásként, hogy a következő évi innsbrucki olimpián szlalomban kiesett, óriás-műlesiklásban pedig „csak” bronzérmes lett. 

Eleget vigasztalódhatott ugyanakkor a kiegyensúlyozott teljesítményt sokkal inkább kidomborító világkupa-sorozatban, ahol lehengerlő győzelmi szériája miatt még a szabályokon is módosítottak. A technikai számokban nyújtott kiemelkedő eredményeivel Stenmark 1976 és 1978 között sorozatban háromszor hódította el az összetett címet, amivel felbosszantotta a lesiklók legjobbjait és a nemzetközi szövetség vezetőit. Onnantól tehát előírták, hogy az összetett értékelésbe csak a négy szakág (műlesiklás, óriás-műlesiklás, lesiklás, kombináció) három-három legjobb eredménye számít bele. Az 1978–1979-es idényben tehát a svéd klasszis hiába nyert 13 versenyt, ezek közül csak hatot vettek figyelembe, vagyis a végső értékelésben 260 pontot vettek el tőle úgy, hogy az élen végző Peter Lüscher 186 ponttal nyert… 

A szigorítás miatt egy idő után Stenmark is megpróbálkozott a lesiklással, de egy edzésbaleset közben elszenvedett agyrázkódás után hamar visszahőkölt. A becsület kedvéért azért még egy kitzbüheli versenyen elindult, ám miután tíz másodperccel kapott ki a győztestől, végleg hagyta az egészet a fenébe, beletörődve, hogy az összetett vk-diadal többé nem lehet az övé. Az amerikai Time 1980-as februári száma így idézi a svéd klasszist: „Egyszerűen nem tudnék elég időt fordítani a minőségi lesiklóedzésre anélkül, hogy azzal ne venném el magamtól a szlalomhoz és az óriáshoz szükséges időt.” Érdekes megfigyelni egyébként a korabeli újságcikkekben, hogy az adott téma kapcsán legfeljebb egy-két mondatos nyilatkozatokat találunk Stenmarktól, így rögtön jobban megértjük, miért aggatták rá akkoriban a „csendes svéd” becenevet.

Visszahúzódó természete miatt igazán terhesnek érezte, hogy a helyi sportmédia nemzeti hőssé emelte – egyetlen szerencséje, hogy a figyelem azért megoszlott a vele egy időben csúcsra törő teniszkirállyal, Björn Borggal (az 1978-as év férfi sportolója díjat is megosztva kapták Svédországban). Miután abban az évben a garmischi vb-ről is két győzelemmel távozott, a sikerkollekciójából már csak az olimpiai arany hiányzott. Az előjelek tökéletesek voltak Lake Placid előtt, hiszen az 1979–1980-as vk-idényben is annyi versenyt nyert, hogy alig győzte számolni, de azért az ötkarikás megméretés mindig teljesen más mentális terhet helyez az emberre. 

Végül azonban a legfontosabb pillanatokban sem ingott meg, így mindkét technikai számban felért a csúcsra, minden fontos címet megnyerve, amit alpesi síző csak megnyerhet. Ez ráadásul megnyitotta az utat afelé is, hogy kilépjen az úgynevezett amatőrstátusból, és vállalva a következő, szarajevói olimpiáról való kizárást, közvetlenül fogadjon el szponzorpénzeket. Azokból márpedig jött rendesen, ráadásul át is költözött az adóparadicsomnak számító Monacóba – ügynöke, Björn Wagnsson így nyilatkozott 1982-ben a New York Timesnak: „Mondhatni, hogy máris megalapozta az egész életét. Nem akarok a pénzről beszélni, de annyit elárulok: Stenmark többet keres, mint bárki az általam képviselt hokijátékosok közül.” Nos, akkoriban olyan NHL-sztárok tartoztak közéjük, mint Anders Kallur, Stefan Persson vagy Tomas Jonsson.

A svéd síklasszis egyébként az olimpia évében, majd az azt követő idényben is duplázott a világkupában, az 1982-es vb-n pedig egy aranyat és egy ezüstöt nyert. A két évvel későbbi ötkarikás játékokon végül tényleg nem indulhatott el, de a világkupában még nyert egy-egy szakági címet szlalomban és óriásban. Tízévnyi káprázatos aranyhalmozás után aztán már ritkábban jöttek a győzelmek, és bár a makacs sérülések végig elkerülték, pályafutása utolsó öt évében már túl volt a zeniten. Végül 1989 tavaszán döntött a visszavonulás mellett, páratlan karrierjét a februári aspeni óriás-műlesikló vk-futamon aratott győzelmével koronázta meg.

Stenmark neve a mai napig önálló fogalom nemcsak az alpesi sízés, hanem az egyetemes sport világában is. A 86 vk-versenygyőzelem továbbra is rekord a férfiak mezőnyében, pedig az évtizedek során nem kisebb nevek ostromolták, mint Marcel Hirscher, Hermann Maier, Alberto Tomba vagy manapság Marco Odermatt. A „csendes svédnek” a 70. születésnapján is jár a hangos ünneplés.