Itt a húsvét, itt a nyúl, magyar–brazil három null!

A Népsport 1986 januárjában arról számolt be, dél-amerikai források szerint a brazilok lemondták a márciusra lekötött NSZK és Magyarország elleni mérkőzéseiket. A háttérben az állt, hogy az újonnan kinevezett szövetségi kapitány, Tele Santana kijelentette, a februárban kezdődő felkészülést követően nem szívesen utaztatná keretét Európába, mert a 12-re tervezett frankfurti és a 16-ra kijelölt budapesti meccsek előtt kevés az idő. Észrevételét próbálta szakmai köntösbe csomagolni, idézem: „A mexikói döntő előtt szükségünk van nemzetközi mérkőzésekre, de csak olyan válogatottakkal kívánunk játszani, s főleg itthon, amelyek nem jutottak be a mexikói huszonnégyes döntőbe!” Indoka bizonyos fokig elfogadható, főleg abban a tekintetben, hogy Mexikóban rendezték a tornát, minek utazzanak a brazilok Európába edzőmeccsekre? Ráadásul országa szövetsége is kiállt a kapitány mellett, más kérdés, hogy már lekötött találkozókról, megkötött szerződésekről volt szó az NSZK és Magyarország ellen, amelyek jó pénzt is hoztak a dél-amerikaiaknak.

A magyar közvéleményt a magyar–brazil előtt 10 nappal az foglalkoztatta, Nyilasi Tibort műteni kell-e vagy sem. Az Austria Wien megengedte, hogy magyar orvosokkal megnézesse a gerincét, akkor még úgy volt, nem biztos, hogy műtéti beavatkozásra lesz szükség. Azt persze tényként kezelték, hogy nem játszhat a Népstadionban. Az ellenfélnél is voltak hiányzók, Júnior, Cerezo, Dirceu és Edinho sem jöhetett, mert az olasz bajnokságban kellett pályára lépniük – aztán Júnior befutott Nyugat-Németországba –, Zico pedig térdsérülése miatt nem lehetett itt. Tele Santana szövetségi kapitány az NSZK és Magyarország ellen is győzelmet várt, ám a nyugatnémetek ezt nem akceptálták, Hans-Peter Briegel és Klaus Allofs góljával 2–0-ra nyertek, az NS azt írta: „Azért szamba is volt Frankfurtban.”

Franz Beckenbauer szövetségi kapitány ezt nyilatkozta: „A 2–0 után nagyon elégedett vagyok, az olaszok és a brazilok elleni győzelem jelentősen növeli a csapat önbizalmát, a dél-amerikaiak elleni siker különösen értékes.” Tele Santana nem tagadta: „Brazília a Frankfurtban mutatott teljesítményénél lényegesen többre képes.” Hozzátette, néhány posztra még keresni kell játékosokat. A meccset megnézte a Csepel akkori edzője, Gelei József is, aki úgy látta: „A hosszú utazástól, az új időjárási körülményektől a brazilok nem voltak frissek, Budapesten biztosan többet nyújtanak.” A vendégek véleményét a brazil sportlap, a Jornal do Sports fogalmazta meg: „Ezzel a futballal nem jutunk messzire Mexikóban.”

Egy brazilokkal Budapestre érkező újságíró a korábbi argentin szövetségi kapitány, César Luis Menotti véleményére alapozva azt mondta, a magyarok is esélyesek a végső győzelemre. Mezey György erre viccesen megjegyezte: „Ezt mi is így látjuk, csak nem reklámozzuk.” A szövetségi kapitány kevésbé volt vicces hangulatban, amikor a kerethez csatlakozó Esterházy Márton elé tett egy görög újságot, amelyben az állt, a szakember hamarosan az AEK Athén edzője lesz. Kiderült, a kapitány a szövetségi elnök, Szepesi György társaságában a görög fővárosban járt, ahol egyeztetett a csatár klubjával, hogy engedjék el a válogatotthoz, ergo onnan fúj a szél, hogy Mezeyt látták az athéni klubvezetők társaságában.

A magyar esélyeket illetően Mezey tett egy megjegyzést, amely a később történtek ismeretében úgy hatott, mintha a jövőbe látott volna. Ezt mondta: „Hiába nyerünk a háromszoros világbajnok ellen, ha nem jutunk Mexikóban a legjobb tizenhat közé, ez lerombolja az addig végzett munkánkat.” Aztán némiképpen általánosított: „De végül is ezt a játékot is emberek játsszák, ebben a találkozóban éppúgy benne van a győzelem, mint a balsiker lehetősége. (…) Különös tekintettel arra, hogy nem akárki az ellenfél.”

A mieink 3–0-ra lemosták az ellenfelet, ez még akkor is igaz, ha Sócrates combsérülés miatt nem lépett pályára. Az első gólt az 5. percben szerezte fejjel Détári egy szép akciót követően, a másik két találat a második félidőben született, Esterházy mindkettőben oroszlánrészt vállalt. Nem véletlenül született a rigmus: „Itt a húsvét, itt a nyúl, magyar–brazil három null!” A Népsport reálisan értékelt: „A magyar válogatott minden tekintetben, a játék valamennyi elemében felülmúlta a dél-amerikaiakat. S ez – együttesünk feltétlen dicsérete mellett – egyben a még csak formálódó brazil csapat kritikája is.” A szaklap ugyanakkor nem hallgatta el: „A mieink játéka hasonlított arra, amit hosszú évtizedek óta brazil futballként emleget és kalaplevéve tisztel a sportvilág.”

Az egyéni értékelésben Détári „megugrásaival, kombinációs készségével, tért ölelő átadásaival és góljával vezéregyénisége volt a válogatottnak”, Esterházy „viharos gyorsasággal futott el a széleken, jól cselezett, jók voltak a beadásai: Rúgott egy gólt, egyet pedig előkészített. Ez kitűnőre minősíti teljesítményét.”

Mezey György azért a földön maradt: „Bár nehéz összehasonlítani vendégeink frankfurti és népstadionbeli mérkőzését, úgy érzem, hogy jobb teljesítménnyel fektettük két vállra őket, mint amilyet az NSZK csapata produkált szerdán.” Hozzátette: „A mexikói világbajnokság nagy esélyesének továbbra is Brazíliát tartom.” A felkészülésre is visszatért: „Mi ellenük tradicionálisan jól szerepeltünk, mindez azt jelentette, többnek kellett tekinteni, mint egyet az előkészületeket segítő mérkőzések közül. Vagyis úgy kellett készülnünk rá, hogy a találkozó rangjához méltó játékban legyen része a szurkolóknak.”

Szepesi Györgynek is tetszett a találkozó, az MLSZ elnöke szerint: „Olyan volt a vasárnap délután, mint egy gyönyörű álom. (…) Boldog vagyok, hogy a hollandok elleni kisiklás után ilyen szép kárpótlással szolgált csapatunk.” Nyilasi Tibor bécsi otthonában televízión nézte a találkozót, így látta: „Álomfutball volt. Sokszor nem akartam hinni a szememnek, mi játszottuk azt, amiről híresek a brazilok. Akik bizony sokszor csak a labdát keresték.”

Santana nem tagadta: „Fájó, de megérdemelt vereséget mértek a magyarok válogatottunkra. A magyarok játéka jobban tetszett, mint a nyugatnémeteké.” Figyelmeztetett, Zico, Júnior, Falcao, Dirceu, Cerezo, Edinho és Sócrates hiánya merőben befolyásolta taktikai elképzeléseit. Sócrates Dömét dicsérte: „Détári tetszik a legjobban, remek futballista, mindent tud a labdával, ráadásul csodálatosan lát a pályán. Hallottam már róla a taktikai értekezleten, de őszintén megmondom, nem gondoltam volna, hogy ilyen tudású labdarúgó.” Az NSZK ellen sérülést szenvedő Falcao kifejtette, tisztában volt azzal, hogy csapata áldozati bárány lesz a túrán, ezért hibáztatta a brazil szövetséget, a magyarokról viszont jó véleménnyel volt: „Félelmetes, hogy váltogatják a ritmust, úgy szórták a negyvenméteres keresztlabdákat, hogy kapkodtuk a fejünket. Ezt igazán szépen csinálták, elismerésem.”

A mérkőzést természetesen megnézték csoportellenfeleink kapitányai is, Szovjet részről Eduard Malofejev megjegyezte: „Nem haragudnék, ha nem kerültünk volna azonos csoportba.” Tony Waiters kanadai szakvezető stábjából Verdi Godwin némileg meglepődve mondta: „Nem is gondoltam volna, hogy a magyarok ennyit tudnak, s olyan a különböző csapatrészek közötti összhang, mint egy precíziós műszer esetében.” Henri Michel, a franciák szövetségi kapitánya is dicsérte a válogatottat: „Boldogok lehetnek a magyar nézők, hogy ilyen nagyszerű futballt láthatnak, és hogy ilyen jó csapatuk van.” Ám hozzátette, a braziloknál legalább nyolc ember hiányzott. Arra, hogy mit várt a Magyarország–Franciaország vb-mérkőzéstől, így reagált: „Egyáltalán nem biztos, hogy júniusban is ugyanígy kijön a lépés a magyaroknak…”

A nagy győzelem még Esterházy Pétert is megihlette. A sportágat szerető és értő író tollára ez kívánkozott: „Meccs utáni záradék: Magyar úr tervez, valóság végez. Megteszem a brazilokat a szabadság titkos jelképeinek, erre kapnak, a rabszolgák, egy hármast. És ebben nagyon is benne az öcsém keze, lábként! Sosem mondtam, hogy hálás dolog csatár futballista rokonának lenni…”