A kabátgombokkal is elbánt – 90 éve született Fülöp Mihály

Mindenáron bajnok akart lenni Fülöp Mihály, aki addig nyüstölte gimnáziumi testnevelőjét, Szabó Zoltánt, míg ő a vívókhoz küldte. Azonnal rásütötték, hogy antitalentum, aztán egycsapásra fordult a kocka, amikor az Elektromosban Hátszegi (Hatz) József lett a mestere. Mindez 1952-ben történt, 1955-ben pedig már ő lett a tőrbajnok az ifiknél és a felnőtteknél egyaránt. Nagy meglepetés volt, legjobban őt érte váratlanul a siker („A sok csodálkozó ember között is én vagyok a legjobban meglepve”), Hátszegi mester viszont nem kételkedett: „Jó versenyzői adottságai vannak Fülöpnek. Sok hibáját kellett lefaragni, többek között makacsságát, merevségét. Örvendetes, hogy az utóbbi időben nagyon szorgalmas.”

Bizonyíték rá, amit egyik versenyzőtársa mesélt: „Fölugrottam Misihez, hogy elhívjam moziba. Feltolt sisakkal a fején, tőrrel a kezében nyitott ajtót, majd mielőtt még bármit is mondhattam volna, lépéskitöréssel többször rászúrt a kabátgombomra. A húszfilléres nagyságú gombra. Később pengét nyomott édesanyjának a kezébe, belebújtatta egy mesterplasztronba és néhány átvett támadású akciót kezdett gyakorolni…”

A római világbajnokságon nem csupán ott volt, hanem veretlen maradt az ezüstérmes csapatban (Olaszország–Magyarország 9:7). Gyuricza József, Marosi József, Pacséri Kázmér, Tilly Endre és Szőcs Bertalan társaságában a franciák ellen (9:1!) is pazarul vívott, mondta is Georges Catteau, a világbajnok Christian d’Oriola mestere: „A fiatal Fülöpnek szinte tökéletes a hegybiztonsága, nagyszerűen érzi a távolságot, robbanékony, remek idegei vannak.” Elismeréssel szólt Gyuriczáról is, pedig ekkor még nem tudta, hogy másnap elveszi a világbajnoki címet D’Oriolától, akit kétszer is legyőz a döntőben, másodszor szétvívásban. Fülöp nem indulhatott egyéniben, mert a csapatversenyen megsérült (peremtörés), gipszbe kellett tenni a lábát. 

A következő esztendőben (1956) megnyerte az ifi vb-t Luxembourgban (Kamuti Jenő előtt), ezúttal is remekül vívott, dicsérte mindenki. A tudósítás szerint „Fülöp a szokott, kissé fanyar mosolyával fogadta az üdvözléseket. Hegyi Gyula, a magyar küldöttség vezetője mondta is neki: »Egy kicsit még komolyabbnak kell lenned«.” Ott volt a melbourne-i olimpián bronzérmes csapatban, a forradalom alatt sokáig nem jelentek meg újságok, így csak annyit tudni, hogy egyéniben nem jutott döntőbe.

Következett 1957, Fülöp Mihály kimagaslóan legjobb éve. Újra megnyerte a magyar bajnokságot, hármas holtverseny (Gyuriczával és Marosival) után. Marosival vívta a döntő asszót, hatalmas volt a feszültség a páston, de 4:4-nél „Fülöpnél volt az akarat, a nyugalom és a szív teljes összhangban”, nyert 5:4-re. Gyuricza dühöngött, „csakúgy »foghegyről« nyújtott kezet”, ami nem volt szép, kapott is érte hideget-meleget.

Mindenesetre a párizsi világbajnokságon már nyoma sem volt a feszültségnek, olyannyira, hogy a magyar tőrcsapat Franciaország (8:7) és a Szovjetunió (10:6) legyőzése után újra döntőt vívhatott Olaszországgal. És ezúttal nyert (9:5). A három mérkőzésen Fülöp csak egy asszót veszített el, de jellemzőbb a L'Equipe szalagcíme: „A latin tőrhegemónia halott…!” 

Egyéniben rosszul kezdtek a magyarok, a világbajnok Gyuricza simán kiesett, Fülöp sem kezdett jól, a továbbjutásért ki-ki asszót vívott a romániai Zilahi Józseffel (5:4). Aztán a döntőben nem csupán ő, hanem Kamuti Jenő is pástra léphetett. Egymás ellen kezdtek, Fülöp úgy vélte, amelyikük nyer, az lesz a világbajnok. Ő nyert (5:3), de ehhez az is kellett, hogy Kamuti 3:2-es vezetésénél bemondott egy találatot. Fülöp végül veretlenül lett első, érdemes itt is idézni a L’Équipe címét: „Három francia volt a döntőben, Fülöp mégis veretlenül nyerte meg a világbajnokságot.” (Claude Netter, Bernard Baodoux és Roger Closset volt a három hazai vívó.) Fülöpről áradoztak: „Tökéletes elhatározó szellem jellemzi. Ez a lankadatlan, kitűnő fiatalember nem késik, hogy néhány csel után nagyszerűen támadjon, kissé vad kiáltások kíséretében.” 

Amikor a hagyományos, roppant rangos Martini-kupát is megnyerte, a Népsport szerint „a franciák szomorúan tárgyalták, hogy két évvel ezelőtt Gyuricza világbajnokságát még véletlennek tekintették, most Fülöp világbajnokságán alaposan elgondolkoztak, de a magyar tőr sikerére, a Martini-kupa megnyerése feltette a pecsétet”.

Lendületben volt, ám az 1958. évi világbajnokság előtt a tatai edzőtáborban Horváth Zoltánnal és Bakonyi Péterrel egy csónakkal játszottak, a csónak elúszott tőlük, és Fülöp, hogy megmutassa, mennyire erős, úgy hozta vissza a csónakot, hogy alámerült és a feje fölé emelte. Megroppant a dereka. A sérülés kezdetben húzódásnak tűnt, azonban öt hét fekvés után sem jött teljesen rendbe. Végül hat hónapig kezelték kórházban.

Még próbálkozott, kínlódott, ott volt a római olimpián is (csapatban 4. hely, egyéniben kiesett), végül 26 évesen abbahagyta. Mesterként dolgozott tovább, tanítványa volt az 1964-ben Tokióban olimpiai bajnok Rejtő Ildikó és Marosi Paula, majd 1971-ben Balczó András felkérte, hogy készítse fel őt a müncheni olimpiára (1972). A megállapodás része volt az is, hogy ha Balczó megnyeri a vívást, vagy 1050 pontot vív, fizet 100 korsó sört a mesternek. Balczó 1057 pontig jutott.

Kortársai szerint, Fülöp Mihály puha mozgású, támadó szellemű, gyors vívó volt, egyenes támadások, ragyogó helyzetfelismerés és kitűnő tempóérzék jellemezte. Virtuóz volt, a leglehetetlenebb helyzetekből is tust tudott adni. Megesett, hogy kívülről poénból bemondtak egy akciót, és ő eleget téve a kívánalmaknak ért el tust. Jellemző, hogy egy szovjet–magyar találkozón Bay Béla kihívta a teremből, és figyelmeztette, hogy ne csináljon teljesen bohócot az ellenfeleiből… Az ötvenes években az ilyesmi nem volt szerencsés.

Hetvenévesen 2006. szeptember 26-án érte a halál. Mosolyát és gyönyörű vívását őrzik az emlékek.