Népsport: 100 esztendeje született a teljhatalmú keletnémet doppingdiktátor

A Szczecin külvárosaként ismert Podjuchyban született 1926. május 17-én, kispolgári családban. Apja szabó volt. Lengyelország elfoglalása (1939) után Podjuchy a náci Németország része lett, ez meghatározta Manfred Ewald gyerekkorát. Belépett a náci pártba (NSDAP) 1944-ben, egyes források szerint beépült, mert előtte már tagja volt az antifasiszta Empacher-Krause csoportnak. Akár így, akár úgy, besorozták a Wehrmachtba, a második világháború végén szovjet hadifogságba került.

Karrierje 1947-ben indult, tagja lett Szabad Német Ifjúság (FDJ) központi bizottságának. Egy év múlva sporttisztviselő, 1957-ben lett a Német Torna és Sportszövetség (DTSB) végrehajtó bizottságának tagja. És beindult a szekér, 1961-ben a DTSB elnöke, 1973-tól a keletnémet olimpiai bizottság elnöke.

A lényeg: 1961. Akkor lett az NDK sportügyeinek teljes jogú irányítója. Szinte a legjobbkor, hiszen a hatvanas években érte el az NDK, hogy ne a közös német csapatban, hanem önállóan indulhassanak az olimpiákon. Az első ilyen esztendő 1968 volt (téli olimpia: Grenoble; nyári: Mexikóváros), az utolsó 1988 (Calgary, Szöul), húsz esztendő alatt a nyári játékokon 153, a télieken 53 aranyérmet szerzett az NDK, egyenrangú versenytársa lett a Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak.

Ewaldnak főszerepe volt ebben. Azt vallotta, hogy az iskolai és gyereksport mindennek az alapja, ezért a kiválasztásra koncentrálta az erőket. Az atlétikát, az úszást, az evezést, a birkózást, a tornát és a súlyemelést nevezte meg, mint olyan sportokat, ahol igazán ki lehet emelkedni. Később a kerékpár és az ökölvívás csatlakozott hozzájuk. 

A sikerek nem is maradtak el, miközben az állami sportstratégiában a központilag irányított doppingolás játszotta a főszerepet. A megállapításban minden elem hangsúlyos, az állami, a központilag irányított és a stratégia is – évtizedeken át erre épült a keletnémet sport.

Csak a futballal nem tudtak mit kezdeni. Pedig akartak, tudták, látták, hogy a népszerűségével nem vetélkedhet más sport, lett lényen akármilyen sikeres. Ewald már 1961-ben megkereste Sebes Gusztávot, az Aranycsapat kapitánya megegyezett vele, ám aztán a magyar sportvezetés addig ügyeskedett, míg végül Sós Károly lett a kiválasztott. Eltitkolták Sebes elől, hogy várják Berlinben, ahová megüzenték, hogy nem vállalja. De a futballisták mintha nem akartak volna behódolni Ewaldnak: „Egyéni véleményem, hogy a labdarúgásban még messze állunk az elfogadható színvonaltól. Sajnos, éppen ebben az egyik legnépszerűbb sportágban még mindig keveset léptünk előre az edzésmunkában, és amit én különösen sajnálatosnak tartok: itt sikerült legkevésbé elfogadtatni a tudományos kutatások tapasztalatait” – mondta 1974-ben. Abban az esztendőben, amikor – szerintük – a legnagyobb futballsikert érték el. A futball-világbajnokságon: NDK–NSZK 1–0. Ez volt az egyetlen randevú a két válogatott között.

Ewald és csapata már csecsemőkorban elkezdte a leendő klasszisok kiválasztását, a szülők testalkata alapján, később pedig követték a gyerekek növekedését. A sportiskolai hálózat világszerte irigyelt volt, nem mellesleg az 1963-as magyar modellre épült, csak éppen megalkuvás nélkül, következetesen végigvitték a programot. A sportolói elitbe kiváltság volt bekerülni, a szülők étkezési hozzájárulást kaptak, a versenyzők pedig világot láthattak.

És persze szedték, amit adtak nekik. A szerekről a Jenapharm gyógyszergyár gondoskodott, náluk az alapítástól (1950) kezdve gyártottak szteroidokat, a fejlesztés is magas nívón állt. Csúcstermékük az Oral Turinabol nevű szer lett. Csúcsidőszakban évente 1.8 millió darab készült el belőle. A rózsaszín pirulában 1 milligramm hatóanyag volt, a kékben az ötszöröse. Ewald jobbkeze, Manfred Höppner feladata volt a gyógyszerek szétosztása.

A Turinabol anabolikus szteroid. Segíti a fehérjeszintézist, növeli az izomtömeget és a tűrőképességet, hatására a fáradékonyság határa kitolódik. A sportolók nem tudták, mit kapnak, egyszerű vitaminnak hitték. Olykor teába csempészve kapták meg, máskor az edző maga felügyelte, beszedik-e.

Érdemes tudni, hogy a mi sportvezetőink folyamatosan faggatták a keletnémet sportvezetőket, köztük Ewaldot is a titokról, ám ők összezártak, nemcsak kénytelenek voltak, tudtak is titkot tartani. Ez nem zárta ki, hogy Ewald ne adjon interjút (többször is) nekünk. Alapvetően nem mond semmit, ám a történtek ismeretében tanulságosak a szavai. Képes Sport, 1976: „Az edzőnek nemcsak a szakmát kell értenie, hanem a pedagógiát, egy kicsit az orvostudományt és a pszichológiát is. A versenyzőre csak egy hatásnak lehet érvényesülnie, az edző hatásának. A felkészítési munka összehangolt, egymásra épülő és központilag vezetett” – mondta. A lényeg pedig: „Vizsgálódásaink felismerését tettek követik, ez a munka azonban csak évek múltán kamatozhat, de tűzön-vízen át megvalósítjuk elképzeléseinket.” A név nélküli cikk túlbuzgó szerzőjének az a benyomása, hogy nem egy sportvezérrel, hanem „a sport és az olimpiai eszme szerény, higgadt, megfontolt és jól felkészült agitátorával beszélget”. 

Ugyanabban az évben a Népsportot képviselő Borbély Pálnak ezt mondta Ewald: „A saját hibáinkból okulva jutottunk el végül is oda, hogy nem a széles néprétegek által romantikusan hangoztatott »szívvel« kell vezetni, hanem ésszel és felelősségtudattal!” A sportvilág álszentségének bizonyítéka, hogy 1972-ben Ewald budapesti látogatásakor azt közölte a Népsport, hogy „a béke, az olimpiai eszme és a humanizmus szellemében aláírták a magyar–NDK sportegyüttműködési szerződést”, szövegét pedig teljes terjedelmében közölte az újság. Aztán Ewald 1985-ben a legmagasabb NOB-kitüntetést kitüntetést, az Olimpiai Rendet (Olimpic Order) vehette át.

Nem bíztak semmit a véletlenre az NDK-ban, 1988-ban, amikor a nemzetközi ellenőrzés már sokat szigorodott, nagyon gondosan bemérték az Oral Turinabol kiürülési idejét a szervezetből, és egyetlen NDK-s versenyző sem bukott le a szöuli olimpián. Eközben a bolgár és magyar súlyemelőket kiszűrték – a magyarok a sztanozolol nevű szerrel buktak meg –, ahogy a kanadai sprinter szupersztár Ben Johnson is kárvallott lett. Aki egyébként messze nem kapott olyan mennyiségű szteroidot, mint a keletnémetek többsége.

Az Oral Turinabol hatása általános volt: a szív, a vesék, a bőr, a csontok, a nemi szervek egyaránt károsítottak voltak. De általános volt a depresszió és az étkezési zavar is. Az 1980-as olimpiai csapat 47 aranyérmet szerző 115 tagja közül egyébként öten haltak meg azóta: egy gyalogló, egy kerékpáros, két evezős és egy úszó. Harald J. Freyberger professzor szerint: „Itt egy jelentős áldozatcsoportról beszélünk, amelyről sokan nem tudnak, egy olyan csoportról, amelyet hatalmas pszichológiai és fizikai szenvedés sújt. És mind a csoport, mind az általuk elszenvedett nehézségek egyre nőnek.” Kiderült, hogy a doppingolt 10–12 évvel korábban hal meg, mint mások, 2.7-szer gyakrabban betegszik meg, a pszichológiai ártalmak esetében pedig 3.2 ez a szám.

A világ egyik legnagyobb emberkísérlete rengeteg sportolót nyomorított meg. A halálos áldozatok száma 200 körüli, sok versenyzőnőnek testi fogyatékossággal született a gyereke – már ha egyáltalán teherbe tudott esni. Természetes, hogy több száz olyan sportoló perelte be a Jenapharmot, akiket kényszerítettek a gyógyszerek szedésére. A cég egy 4.1 millió dolláros alapot hozott létre a kártalanításukra. 

Manfred Ewaldnak és hű társának, Manfred Höppnernek csak 2000-ben kellett bíróság elé állnia. Ewald azzal érvelt, ami az Én voltam a sport című önéletrajzi könyvének fő vonulata, visszautasítva az őt ért támadásokat: „A kommunisták nem gyilkolnak embereket”. A bíróságon is a sikereit emelte ki. Hű társa, Höppner bőbeszédűbb volt, elmondta, hogy a kormányzat legmagasabb szintjeitől jóváhagyást kaptak. Ewalddal ellentétben megbánást s tanúsított: „Arra kérem azokat a sportolókat, akik megbetegedtek, fogadják el bocsánatkérésemet.”

Ewaldot végül elítélte a Berlini Tartományi Bíróság, 22 hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott (testi sértés, bűnsegédlet), mert csak bűnsegéd volt, nem ő adta be a szereket. 2002-ben hunyt el, Charles Yesalis professzor véleménye jegyében: „Egyértelműen ő egyike azoknak az embereknek, akiknek a halála és nem az élete miatt vált jobb hellyé a világ.”