Öttusa: szombaton nem született magyar érem a világkupaversenyen

Szombaton, tekintettel az újabb Metallica-koncertre, igen korán, délelőtt 11 órakor kezdődött el a BOK-csarnokban rendezett világkupaverseny férfidöntője. Érdekes, hogy vívásban a 16 közé jutásért az a két versenyző csatázott, aki megnyerte az elődöntőt, méghozzá Koleszár Mihály és az ukrán Jurij Kovalcsuk. Koleszár 5:3-ra nyert és már következett is az újabb összecsapás: a rangsoroló vívás második helyezettje, a német Marvin Dogue-nak a 3:3 is elég volt a nyolc közé jutáshoz. Bőhm Csaba a cseh Matous Tumával harcolt, a döntetlen is jó volt neki, de hiába kapta ő az első tust, néggyel válaszolt, simán nyert. Így tett a nyolcban is, a német Moriz Klinkert azt se nagyon tudta, hol van, Bőhm 5:1-re győzött, a közönség a nevét skandálta.
Az elődöntőben az egyiptomi Mohamed Hasszan következett, neki sem volt sansza, 4:2 ide – a fináléban aztán a francia Ugo Fleurot kezdett tussal, a kedvezményezett Bőhm kiegyenlített, sőt, fordított, de jött a válasz. Együttes találatot követően ismét Bőhm volt eredményes, öt másodperc alatt két tus kellett a franciának, nem jött össze, Bőhm Csaba megnyerte a bónuszvívást!
Koleszár leesett az ufóról, de a hajrát nagyon megnyomta, 31.11-et ment így is az OCR-ben. A világcsúcstartó egyiptomi Mohamed el-Askar ezúttal „csak" 22.72-t ért el. Bőhm Csaba is nagyot hibázott az elején, 33.22 lett az eredménye, ez a szám sajnos nem sikerült jól a mieinknek.
Az úszást mindkét öttusázónk korrektül lehozta, de az látszott, alaposan meg kell küzdeni a reménybeli dobogóért.
Péntekkel ellentétben ma kevésbé volt lelkes a publikum, noha a műsorközlők mindent megtettek, hogy felpörgessék a nézősereget. Volt még ok a reménykedésre, Bőhm Csaba jól állt, a negyedik helyről várta a laser runt, csupán öt másodperces hátrányból, de Koleszár Mihály is lőtávolon belül volt a 15. helyen, 43 másodpercre az éllovas El-Askartól.
Az egyiptomi azonnal ellőtte magát, a nyolcadik helyre zuhant vissza, Bőhm a 3–7. pozícióban haladó boly egyik tagja volt. Koleszár feljött a 13. helyre, a német Dogue simán vezetett, Bőhmnek szinte hibátlan teljesítménnyel még maradt sansza az éremre. Így volt ez a harmadik lövészet után is, Koleszár a top 10-ért küzdött. Bőhm nem bírt újítani, nyolcadikként végzett az utolsó lövészettel, Dogue győzött, lefutotta Fleurot-t, Kovalcsuk lett a harmadik (a 13. pozícióból indulva). Bőhm hetedikként zárt, jól versenyzett, Koleszár a 14. lett.

Öttusa: Erdős Rita is döntős a BOK-csarnokban







