Pécs, Berlin, Újpest: Dárdai Pál fél évszázados meséje

– Nem átlagos ez a hétfő: ötvenéves lett.
– Örülök, hogy ennyit megélhettem – mondta mosolyogva lapunknak adott interjújában Dárdai Pál, az Újpest FC sportigazgatója, 61-szeres válogatott labdarúgó, a berlini Hertha BSC egykori játékosa és edzője. – A harmincadiknál már éreztem, hogy elkerülhetetlenül felnőtt lettem, és most úgy gondolom, a hatvanadik érint majd meg igazán: tényleg nagypapa korszakban leszek. Persze az is lehet, már előtte is lesznek unokáim. A hatvan már jelentősebb mérföldkő, de ez az ötven, bár jól hangzik, nem kavar fel különösebben.

– Emlékszem, a harmincadik születésnapja izgalmasan alakult.
– Igen, nagyon megleptek, pedig mennyi gyanús jel volt! Falko Götz volt az edzőnk a Herthában, és mindig délután volt tréning, aznap kivételesen délelőtt – már ez furcsa volt, de kiderült, ennek semmi köze sem volt a születésnapomhoz. Christian Fiedler, aki Király Gábor mellett a kapusunk volt, megkért, hadd jöjjön el velem az óvodába, amikor Marci fiamért megyek, mert a gyerekét tervezi beíratni. Aztán úgy megvizsgálta azt az ovit, mint soha senki, csak a mellékhelyiségeket tíz percig ellenőrizte. Ennyire senki sem lehet alapos, mondtam is neki, hogy már mindent háromszor megnézett, én megszomjaztam az edzésen, igyunk már egy sört! De Christian beépített ember volt, a lehető legtovább kellett az óvodánál tartania engem, de még ekkor sem sejtettem semmit. Aztán amikor megérkeztünk a színhelyre, benyitottam, és ott volt édesanyám, édesapám, sok barátom Pécsről és persze a berlini ismerőseim közül is sokan, az tényleg meglepetés volt – el is bőgtem magam. Az szuper csütörtök volt, de nem estünk túlzásba, vasárnap le is győztük az Arminia Bielefeldet egy-nullára.

– Tudtam: nem kell sokat várnom arra, hogy a szüleit szóba hozza.
– Mesebeli családban nőttem fel, sokat beszéltem már erről, nagyon hálás vagyok a gyerekkoromért. Pedig nem kaptam meg mindent ajándékba. Ma már nevetünk azon a nyári napon, amikor még én voltam óvodás, és kimentünk a magyarhertelendi strandra. A bejáratnál volt egy üzlet, ahol nagyon szép pingpongszett volt kapható színes ütőkkel, labdákkal – én azt nagyon szeretném! Apu rám nézett: névnapod van? Születésnapod van? Miért kapnál ajándékot? Tudod, mit? Ideadott egy felfújható, ovális, fura labdát, s azt mondta, ha ezzel húszat dekázol, megkapod! Nehéz volt irányítani, és kicsi gyerek voltam még, de reggel kilenckor nekiálltam, ötnél alig jutottam tovább. Teltek az órák, és egy idő után az egész strand körénk gyűlt, sokan már megsajnáltak, meg akarták venni apám helyett azt a szettet, csak hadd menjek strandolni. És nagyjából fél négykor, az ott pihenő bányászok biztatása közben egyszer eljutottam huszonháromig. Mehettem fürdeni, kaptam egy fagyit, és megkaptam, amit akartam.

– Fontos apai üzenete van ennek…
– Igen, mert meg tudta venni apu. Már középiskolás voltam, időnként írtak rólam az újságok, hogy a híres pécsi futballista fia is tehetségesnek tűnik, amikor úgy éreztem, kaphatnék több zsebpénzt is. Apunak akkor is voltak ötletei: nemrégiben hallotta, hogy elköszöntek a takarítók a lépcsőházunkban, és aki hetente egyszer vállalja a feladatot, ezerhétszáz forintot kap – jó pénz volt az akkor egy kamasznak! A legfölső emeletről lefelé le kellett törölni a port, lentről fölfelé haladva felmostam, majd újra lefelé áttörölni a korlátokat, ha a szomszédok arra jártak, kérdezték: Palcsi, miért csinálod? Kikapcsol, megnyugtat – válaszoltam, nem akartam elárulni aput. Viszont nagyon megbecsültem az így keresett pénzt, volt számomra értéke, és ez ma is megvan, a Bundesligában futballozva, később edzősködve jó fizetésem volt, de a lépcsőházi takarítást nem felejtem el, mindig is értékeltem, amennyi jutott nekem.

– Ezt a szemléletet igyekezett átadni a fiainak?
– Azt hiszem, igen, de a lényeg talán az, hogy milyen mintát ad a szülő. Nagyon büszke vagyok, hogy mind a hárman játszottak már a magyar válogatottban és a Bundesligában is, és komolyan mondom, én sohasem turkáltam a zsebükben, de azt hallom, hogy odafigyelnek a pénzükre, beosztják, befektetik, Palkó és Marci is tervezi a továbbtanulást – az édesanyjukkal, Mónival együtt büszkék vagyunk arra, hogy tisztességes, becsületes srácok lettek. Nagyon szeretik egymást, ez is jó érzés nekünk, szurkolnak a másiknak, és azért szerencsések vagyunk: Újpest, Puskás Akadémia, Her­tha, Wolfsburg, valamelyik csak nyer a hétvégén, mindig van ki miatt örülni.

– A futballszurkolók is örülhetnek, hogy mind a három gyermekük fiú lett.
– Móni először fiút akart: néhány hét múlva várandós lett, és kiderült, kisfiunk lesz. Megbeszéltük, hogy három évvel később legyen egy kistesója, éppen akkor meg is érkezett Marci. Újabb három év volt a terv, de Móni akkor már kislányt akart – nekem talán mindegy volt, de amikor a vizsgálaton kiderült, bizony a harmadik is fiú lesz, ökölbe szorított kézzel örültem, mintha gólt lőttem volna – milyen szemét vagy, nevetett Móni, de utólag ő sem bánja, hogy Bence érkezett. Fegyelmezett, szófogadó vagyok, futballistaként is az voltam, otthon még inkább, és bár igaz, Marci és Bence között végül négy év lett, higgye el, én mindent megtettem…

– Ha újra húszéves lehetne, mit csinálna másképpen?
– Azt hiszem, semmit – mindig őszintén válaszoltam a kérdéseire, de tényleg szívből mondhatom, akkor is Móni lenne a feleségem. Nagyon sokat tettünk azért, hogy ilyen életünk legyen, mindig keményen dolgoztam, hogy elfogadjanak, elismerjenek, akár futballistaként, akár edzőként. Végül nyolc és fél évig lehettem a Hertha edzője, többször is hívtak, amikor baj volt, és lehetett érezni, ebből előbb-utóbb kiesés lesz, de büszke vagyok arra, amikor a kiesés elől menekülve nemzetközi kupaindulást érő helyre vittük fel a csapatot. Az utolsó felkérésnél mondtam már a vezetőknek, ennyi pontot tudunk még szerezni, azzal pedig nem lehet benn maradni, mert a riválisok is játszanak. És éppen annyi ponttal, amennyit akkor jósoltam, végül búcsúra kényszerült a Hertha.

–  Azt sem bánja, hogy 2016-ban az Európa-bajnokságon már nem ön volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya?
– Nem. Az akkori helyzet sok tényező miatt alakult úgy, ahogy. Ott voltam minden mérkőzésen Franciaországban, és utólag visszanézve azt gondolom, van abban szerepem, hogy megváltozott az általános hangulat a magyar válogatott körül, a nemzeti csapat meccsei mindig ünnepnapok, nincs ébresztő, nincs fütty, nem szidják az együttest, és az azóta megépült Puskás Aréna is mindig tele van – most az NB I-es meccsekre is vissza kellene csalogatni a nézőket.

– Nemrégiben ismét szerepet vállalt a magyar futballban – hogyan kell klubot építeni?
– Talán tudják rólam az emberek, nem vagyok az a típus, aki udvariaskodik vagy bármiféle érdekből mond véleményt, de a Mol jó irányba indította el az Újpestet, mielőtt megérkeztem volna. Az egészségügyi stáb, az orvosok, a fizioterapeuták, a kisegítő személyzet tagjai mind megfelelő szintet képviselnek. Hosszú évekig egészen magas körökben hangoskodtam, hogy az Újpestből lehetne versenyképes klubot csinálni, a mögötte álló szurkolótábor mérete és szenvedélye, a hagyománya miatt, és aztán addig járt a szám, míg egyre többször jött a felkérés – az infrastrukturális helyzet sokat javult, most már csak megfelelő szakmai munkával kellene megtölteni az edzőpályákat, a stadionokat. Szóval, a fejlődés az érkezésem előtt elkezdődött, de amikor beléptem az ajtón, úgy éreztem, általánosságban és szó szerint is ráfér azért a kiadós nagytakarítás a klubra. Megtisztultak, megújultak az irodák, az öltözők, most már szívesen vendégül látok egy német menedzsert a stadionban, az irodámban, és ahogy hallom, a futballisták is értékelik, hogy átalakult az öltözőjük. Nekem a játékoskijáró sem tetszett, hangulattalan volt – most már lilára festve egészen más légkörben vonulnak ki a pályára a csapatok. Voltam olyan idegenbeli meccsen, ahol arra kellett figyelni, hogy a kispad környékén ki ne törjem a bokám valamilyen gödörbe lépve, szóval, rengeteg fejlesztés elfér még a futballunkban, de az irány egyértelműen jó. Igen, belevágtam, és nagyon élvezem ezt a feladatot – tulajdonképpen egy perc számomra az út Újpest és Siófok között, mert végig telefonálok, egyeztetünk, megbeszéljük a teendőket, a munka nem akkor kezdődik, amikor megérkezem az irodába. Sokszor megesik, hogy nyolckor már értekezletet tartok, nekem nem gond reggel hatkor indulni.

– Kulcskérdés az utánpótlás nevelése, ott milyen változtatást tud elérni?
– A munkamorált kell serkenteni. A körülmények jók, százezer ember él a kerületben, és még többen a vonzáskörzetben, sok gyerek akar nálunk futballozni, és tennünk kell azért, hogy szeressenek is itt lenni, akarjanak az Újpest labdarúgói lenni. El kell érni, hogy amikor egy korosztály tagjai tizenhét-tizennyolc évesek lesznek, legalább ketten felkerülhessenek az első csapatba, s ha az egyiket eladjuk, a másikat beépítjük, elindulhat az egészséges körforgás.

– Akkor tehát: ötvenévesen ez a célja?
– Gyönyörű, új stadion épül Újpesten, az legyen tele családokkal, szurkolókkal. Komolyan gondoltam azt is, hogy ezen a tavaszon maradjunk bent, csak ez számít. Aztán jövőre a harmadik–hatodik helyen kell lennünk, és utána célozhatjuk meg a dobogót. Sok munka kell ahhoz, hogy egyről a kettőre, majd kettőről a háromra lépjünk – egyről az ötre nem lehet. Az a csoda kategóriája, de mi inkább dolgozni akarunk.

– A hatvanadik születésnapján megbeszéljük, mi valósult meg ebből.
– Mindegyik fiamnak van párkapcsolata, de gyerekekről még sehol sincs szó. Azt viszont tudom, ha jön az unoka, én mindent megteszek, hogy futballista legyen. Itt vannak a kertben a labdák, a bóják, a kapuk – rajtam nem múlik…

DÁRDAI PÁL NÉVJEGYE
 Született: 1976. március 16., Pécs
Posztja: középpályás
 Válogatottság/gól (1998–2010): 61/5
 Klubjai profi játékosként: Pécs (1991–1995), BVSC (1996), Hertha BSC (1997–2011)
Csapatai vezetőedzőként/szövetségi kapitányként: magyar válogatott (2014–2015), Hertha BSC (2015–2019; 2021; 2023–2024)
Kiemelkedő eredményei  játékosként:  Intertotó-kupa-győztes (2006), 2. Bundesliga-bajnok (2011), 2x német Ligakupa-győztes (2001, 2002), Magyar Kupa-döntős (1996)