Schlesser kezdett a legjobban

Vágólapra másolva!
2002.07.19. 23:00
Címkék
Szalay Balázs a sivatagi megméretések után ezúttal murván veti be a Chevyt

A Világkupa-sorozat egyik legfurcsább viadalát tartják ezen a hét végén Spanyolországban. Ez a verseny ugyanis mindössze egy szelektív szakaszból áll – az viszont több mint 800 kilométer hosszú. A versenyzők tehát szombaton reggel elrajtolnak, és vélhetően már sötétedés után érkeznek meg a célba.
Az éles rajtot azonban pénteken délután megelőzte egy 8.5 kilométeres prológ, amelynek eredménye a szokásoknak megfelelően nem számított bele a versenybe, viszont döntött a rajtsorrendről. Az autósok közül a spanyol viadalt az utóbbi négy évben megnyerő Jean-Louis Schlesser, a motorosok mezőnyéből a francia Cyril Despres volt a leggyorsabb a körversenyen. Schlesserrel kapcsolatban egyébként érdekesség, hogy új navigátorral, a szintén francia Dominique Comollival rajtol a Világkupa 5. futamán.
A versenyen két magyar páros is részt vesz, az egyik közülük a Dakart is megjárt Szalay Balázs, akinek ezúttal is a színművész Lakhlót Aladár navigál, a másik a korábbi nyolcszoros autókrosszbajnok Kis Sándor, megszokott társával, Czeglédi Péterrel. Szalayékkal kapcsolatos hír, hogy a Chevrolet Blazeren további fejlesztéseket hajtottak végre, bár a váltó még a régi, emiatt aggódott is egy kicsit a pilóta.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik