Szűcs produkciója bronzot ért

Vágólapra másolva!
2002.07.19. 22:32
Címkék
Szűcs István a papírforma szerint kikapott az orosz Mihail Galától, így eldőlt, hogy Balzsay Károly lesz a vasárnapi finálék egyetlen magyar résztvevője. Szűcsöt nem érheti rossz szó, hiszen ragyogóan helytállt, elnémította a permi lelátót, arra pedig eleve számítani lehetett, hogy pontozással képtelenség lesz nyernie.
A félnehézsúlyú Szûcs István élete elsô Európa-bajnoki érme egy bronz lett
A félnehézsúlyú Szûcs István élete elsô Európa-bajnoki érme egy bronz lett
A félnehézsúlyú Szûcs István élete elsô Európa-bajnoki érme egy bronz lett
A félnehézsúlyú Szûcs István élete elsô Európa-bajnoki érme egy bronz lett
A félnehézsúlyú Szûcs István élete elsô Európa-bajnoki érme egy bronz lett
A félnehézsúlyú Szûcs István élete elsô Európa-bajnoki érme egy bronz lett
Szűcs István nyugodt volt, kiegyensúlyozott, viccelődött az elődöntője előtt a szakmai stábbal, pontosan úgy viselkedett, ahogyan az ő helyzetében kellett. Minden várakozást felülmúlva négy közé jutott ugyanis, már biztos volt, hogy érmes, a fináléért pedig egy masszív, nála jó egy fejjel kisebb orosz fiú várt rá a permi szorítóban: Mihail Gala.
Gala a korábbi meccseit egy kivételével (ekkor a világbajnoki érmes román Rascót verte meg nagyon simán) egyaránt technikai döntő fölénnyel nyerte meg, széles háta mögött tudhatta szülővárosa sokezres lelátóját, az orosz sportdiplomáciát, így egyebek mellett a pontozókat is. Mi Szűcs iskolázott bunyója mellett elsősorban abban bízhattunk, hogy mivel a meccset a magyarokkal híresen jó viszonyt ápoló, többek között a tavalyi pécsi országos bajnokságon is vendégszereplő német sztárbíró, Willy Lausch állt fehér ruhában a ring közepén, a kötelek között nem éri Szűcsöt méltánytalanság.

Az első másodpercben kialakult a mérkőzés négy menetig érvényes koreográfiája: Szűcs hátrafelé bokszolt, balegyenesekkel szurkálta és tartotta távol magától a fejetlenül rohamozó oroszt, és bár gyönyörű dolgokat is csinált a szorítóban, ez idő alatt módszeresen növögetett Gala előnye.
A harmadik menetben lépett meg behozhatatlanul a permi kedvenc, aki az eddigi összecsapásaival ellentétben ezúttal semmi különöset sem csinált, és ez kétségtelenül Szűcs István érdeme.
Csupa mosoly volt a csarnok, amikor vége lett az összecsapásnak, amelynek jó részében csendben ült a közönség, olyan elképzelés nélküli bunyóval rukkolt elő az embere. Természetesen a meccset oda lehetett adni az orosznak, hiszen a két egyenrangú fél csatájában a világ minden országában a hazai pályát nyomják be, odahaza Szűcs győzött volna, semleges helyszínen pedig alighanem szűken szintén Gala.

Rusztam szerint Vászja

Levegôvel felfújt és formában tartott, határozottan hangulatos kabalafigura bohóckodik programkezdéstôl zárásig a permi sportcsarnok küzdôterén. Farkas, nem is rossz képû, bármelyik Disney-filmben elmenne, nem is beszélve a „Na megállj csak!”-ról.
A kérdésre, hogy miként is hívják, eleinte tétova, értetlenkedô tekintetekkel sikerült találkozni, mígnem Rusztam, a sajtóközpont kopaszodó, kétségkívül a teniszezô Michael Changre emlékeztetô munkatársa, amúgy a világ legsegítôkészebb embere hozta a megoldást: Vászja.
Illetve ez sem biztos. Azt mondják a mindentudók, Pavlov úr, az orosz bokszelnök (csak élet és halál ura errefelé, semmi több) hívja így, hivatalos neve nincs, bármi lehet.
Erôs a gyanú, hogy a farkasban több mint egy hete izzadó figurát hívják Vászjának, bár tulajdonképppen mindegy. Ha már nem keresztelték semmivé, most már csak-csak rajtaragad.
Szántó Imre kapitány magasba emelt kézzel tapsolta meg tanítványát, Patkós János másodedző pedig úgy ünnepelt, mintha Szűcs jutott volna a döntőbe.
"Annak örültünk, hogy milyen szépen bokszolt” – mosolygott Szántó, aki mindenkinél jobban tudta, hogy az ütőerő dolgában azért a félnehézsúllyal még csak ismerkedő Szűcsnek eleve nem volt sok esélye a győzelemre.
Így aztán Balzsay Károly maradt a mieink közül egyedüliként versenyben Permben, a középsúlyú fiú szombaton is pihenhet, ráhangolódhat a vasárnapi, az ukrán Oleg Maskin elleni aranycsatára, hiszen szünnap következik az Európa-bajnokságon.
Az oroszok közül végül tízen (!) jutottak be a fináléba, Karcsié mellett a kisváltósúly (63.5 kilogramm) utolsó ütközete zajlik majd hazai versenyző nélkül, miután a ragyogóan képzett francia Willy Blain a pontozóknál szűken, a valóságban rettenetesen elverte Dmitrij Pavljucsenkovot.
A tíz orosz mellett három-három ukrán és bolgár, két francia, továbbá egy-egy német, azeri, moldáviai, olasz, fehérorosz és Balzsay személyében természetesen magyar résztvevője lesz a vasárnapi programnak.

34. férfi ökölvívó Európa-bajnokság,
Perm

Elôdöntô
51 kg: Vladimirov (bolgár)–Thomas (francia) p. gy. (29:26); Balaksin (orosz)–Samoilenko (moldáviai) T. d. f. gy. a 3. m-ben
57 kg: Imranov (azeri)–V. Simion (román) p. gy (28:18); Malahbekov (orosz)–Kupatadze (grúz) T. d. f. gy. a 3. m-ben
63.5 kg: Blain (francia)–Pavljucsenkov (orosz) p. gy. (22:19); Panajotov (bolgár)–Zamora (olasz) p. gy. (21:11)
71 kg: Wilaschek (német)–Gaivan (moldáviai) p. gy. (26:13); Misin (orosz)–M. Simion (román) p. gy. (28:19)
81 kg: Gala (orosz)–Szûcs István (magyar) p. gy. (26:15); Dovi (francia)–Perun (ukrán) p. gy. (24:8)
+91 kg: Povetkin (orosz)–Köber (német) d. f. gy. a 4. m-ben; Cammarelle (olasz)–Carikov (ukrán) p. gy. (12:10)
A fentiekből kiderül, hogy mind az öt román elődöntős elvérzett, köztük az egyaránt világbajnok Simion fivérek is – Vastag Ferenc kapitány klasszisokból álló alakulata nehezen is viselte a nem várt kudarcsorozatot. A tíz orosz ugyanakkor bizonyára nem szívesen áll meg az ezüstnél, így aztán a végül Európa-bajnoki címet szerző országok felsorolása alighanem lényegesen rövidebb lesz.
Arról a listáról sem szeretnénk lemaradni.
Karcsié a kilencedik pár, és mivel a finálék itteni idő szerint délben (odahaza reggel nyolckor) kezdődnek, úgy fél tizenegy felé kiderül, folytatódik-e középsúlyban a magyar hegemónia. Hat éve ugyanis Erdei Zsolt ezüstérmes lett a vejlei Eb-n, azóta pedig 1998-ban Minszkben és 2000-ben Tamperében is ő nyerte meg a 75 kilogramm küzdelmeit.
Befutott egyébként Permbe a pakisztáni Anwar Chowdhry, a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (AIBA) első embere, aki azonnal megragadta az alkalmat és az ezúttal kissé kókadtnak tűnő Emil Zsecsev európai elnök társaságában sajtótájékoztatón ünnepeltette a szervezete(ke)t.
Abban tagadhatatlanul igaza van, hogy a Sydneyben bevezetett technikai döntő fölény (a harmadik menet végéig érvényes a szabály, ha addig kialakul a tizenöt pontos különbség, vége a meccsnek) bevált. Hiszen lényegesen kevesebb lett azon meccsek száma, amelyeket az egészségre már veszélyes erőfölény miatt kell a bírónak vagy az orvosnak befejezni. Külön öröm, hogy az Eb mindössze egyetlen kiütést hozott, tette hozzá elégedetten a pakisztáni nagyember.
Osztjuk az örömét. Az az egy ugyanis éppen Balzsay Károlynak a francia Diambang elleni elődöntőben elért K. O.-ja volt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik