Ali, a legenda III. - A hanyatlás

A HANYATLÁS

Nyilvánvaló, hogy a hároméves kényszerpihenő megfosztotta Alit legfontosabb fegyverétől, a gyors lábmunkájától. A Frazier ellen elvesztett első összecsapásuk alkalmával 1971. március 8-án Joe rátapadt Alira, aki visszavert, rövid időszakokban régi önmagára emlékeztetett – repked, mint egy pillangó, döfköd, mint egy méh –, pörgött keze, lába, de nem tudott a korábbi megszokott módon elmozogni.

A 15. menetben padlóra is került, de nem számolták ki. A vereség után vissza akart vonulni, érezte, hogy a régi Ali nincs többé. De rábeszélték a folytatásra, amely neki magának sem volt ellenére. Ám a hatalmas ütőerejű Ken Nortontól 1973-ban vereséget szenvedett.

„Azt mondták, hogy Liston verhetetlen. Én megvertem őt. Azt mondták, hogy nem lehet belőlem az, aki szeretnék lenni. Az lett belőlem. Azt mondták, nem tudok visszajönni. Visszajöttem. Most azt mondják, hogy végleg leléptem a porondról. Bebizonyítom nekik, hogy nem."

Vissza is vágott Nortonnak, de miután 1976. szeptember 28-án harmadik meccsüket csak „neccesen" nyerte meg, ismét bejelentette visszavonulását.

Következő év végén a Bokszvilágtanács (WBC) felszólította, hogy álljon ki Norton ellen, különben megfosztják címétől. Nem állt ki, de a Bokszvilágszövetségnél (WBA) ő maradt a világbajnok (a nehézsúlyban ekkortól két szervezetnél hirdettek bajnokot). Ám 1978. február 15-én egyesíthette volna a két világbajnoki címet, de Leon Spinks ellen vesztett. Félelmetes akaraterővel készült a visszavágóra, addig senki nem szerezte vissza kétszer a nehézsúlyú vb-címet.

Már az egyszeri visszatérés is bravúr volt (a soha sincs visszatérés – never come back – mondásra előtte csak Floyd Patterson cáfolt rá) –, de Ali 1978. szeptember 15-én New Orleansban 63 ezer néző előtt visszavágott Leon Spinksnek, s ezzel harmadszor is világbajnok lett. Bejelentette visszavonulását, ám nem tudott ellenállni a kísértésnek, 1980. október 2-án Larry Holmes kiütötte – a meccsre 129.4 kilóról Thyoxin tablettákkal fogyott le 98.7 kg-ra –, utolsó meccsén 1981-ben több mint 100 kilósan Trevor Berbicktől kapott ki, s 40 évesen végleg visszavonult. Minderről azért írunk részletesebben, mert valamennyi említett ellenfele nagy ütőerejéről volt híres, a brutális George Foreman legyőzésekor (1974) Big George is rengeteg ütést vitt be neki. Ahogyan Mailer a mérkőzésről A harc címmel megjelent könyvében fogalmaz: „Erős találatok érték az oldalát, és a veséi teljesen kikészültek. Fürdőszobája csöndjében bizonyára összegörnyed a kíntól, és valószínűleg a vizelete is véres. Ez az az ár, melyet sok bokszoló megfizet egy-egy győzelemért."

Sajnos Alinak még többe került a siker. Stábjának egyik tagja, Ferdie Pacheco úgy vélte, 1975-től komoly agykárosodás éri, ha nem vonul vissza. (Maga Ali a Frazier elleni 1975-ös manilai győzelme után azt nyilatkozta, hogy „megérintett a halál szele".) Meggyőződése volt, hogy a leépülés már az utolsó meccsei előtt megkezdődött, s ezt kiválthatta, hogy összecsapásain a bekapott ütésektől ún. ütésrészeg állapotba került.

Dr. Dennis Cope 1982-ben kezdte el Alit Parkinson-kórral kezelni. Az orvosi konzílium a pugilistic parkinsonis kórismét állította fel, ami az ismétlődő agyi sérülések eredménye, amelyeket egyértelműen az ütések váltottak ki a bokszolónál. Larry Holmestól elszenvedett vereségét követően még azt hitték Ali lassúsága a pajzsmirigy-betegségnek tudható be, hormonkezelést kapott, míg Cope rájött a helyes diagnózisra és a dopamin tartalmú készítmények hatására állapotát viszonylag stabilizálta. „Tudom, miért történt – nyilatkozta Ali, ha betegsége szóba kerül. – Isten megmutatta nekem, hogy gyarló ember vagyok, mint bárki más." Nehezen formálja a szavakat, de sorsával megbékélve, teljes lelki békében éli napjait. Anyagi gondjai nincsenek, Frazier ellen 1971-ben 2.5 millió, 1975-ben 7 millió, a Foremannal szembeni összecsapásért 5.5 millió, a Holmes-meccsért 8 millió dollárért lépett a ringbe, a Forbes magazin 2006-os adata alapján névhasználati jogát 50 millióért adta el. Plusz 5 milliója a „takarékban" is van.

GYENGÉI A NŐK

Clay férfias látványt nyújtott, rendkívül jól festett félmeztelenül, sőt kimondottan szexepiles volt. Ennek ellenére nem vált szexszimbólummá, ám ebben az is szerepet játszott, hogy szinte egy időben vált érett férfivá, s állt a fekete muzulmánok közé (1964-ben, 22 évesen lett világbajnok, és az Iszlám nemzet elnevezésű szervezet tagja). Persze rámenősebb hölgyek kiderítették, hol lakik, próbáltak közel kerülni hozzá, mi több, ilyen vagy olyan módon tulajdonképpen felajánlkoztak neki, de ő nemet mondott. A Legnagyobb című életrajzi művében – a könyv tartalmát Ali tollba mondta egy szerkesztőnek – az áll, hogy egy prostituált vette el a szüzességét, s pályafutása kezdetén azért vesztett el egy meccset, mert előző éjszaka nővel volt. Később olyan vélemények is napvilágot láttak, amelyek félszegségét rejtett homoszexualitással magyarázták.

Első felesége, az 1964-ben elvett Sonji Roi legalább annyira ellentmondásos egyéniség volt, mint amennyire ellentmondásos a muzulmánok női nemről alkotott véleménye. Tény, annak ellenére, hogy a hölgy muszlim körökben mozgott, életvitele finoman fogalmazva távol állt a puritán felfogástól: vonzó külsejű, fiatal nő volt, egykor pincérként éjszakai bárokban dolgozott, szépségversenyeken is részt vett. Ám nem sokkal azután, hogy összeismerkedtek, a nő úgy érezte, „ennek a férfinak jó felesége lehetnék, kell valaki, aki mellette áll, én pedig lehetőséget láttam arra, hogy igazán segítsek valakin." Az asszony gyakran felrótta Alinak, mennyire másként viselkedik vele kettesben, mint amikor muzulmánok is vannak a társaságukban. Egy ilyen összeveszést követően Ali megpofozta Sonjit, de később tettét mélyen megbánta.

A feleségre idővel éppen a muzulmánok sütötték rá a hitetlen jelzőt. Az 1966-os válóperes tárgyaláson szemérmetlenség állt Ali keresetében: felesége nem tartotta meg ígéretét, hogy jó muzulmánként él majd. Szerényen kellett volna öltözködnie, ehelyett szűk nadrágot viselt, olykor még fehérneműje szegélyét is látni lehetett, sőt Ali felrótta neki, hogy kozmetikai szereket használt. Sonji nem ivott, nem dohányzott, betartotta az étkezési szabályokat, az istentiszteletekre is eljárt, de nem volt hajlandó viselni a muzulmán asszonyok számára kötelező hosszú fehér ruhát, egyszerűen kacatnak nevezte. Az asszony nem titkolta, hogy a muzulmán mozgalmat okolja házasságuk megromlásáért. Szerette férjét, szinte könyörgött, hogy ne váljanak el, de Ali szemérmetlenségre vonatkozó beadványát elfogadták, és kimondták a válást. Ugyanakkor a bíróság nőtartás címén évi 15 ezer dollárt ítélt meg az asszony javára.

A bokszolóhoz közel állók állítják, Alit Sonji vezette be a szexualitás rejtelmeibe. Ez olyannyira sikerült, hogy Ali maga is bevallotta, legnagyobb gyengesége kielégíthetetlen nőéhsége volt, márpedig az iszlám tiltja a kicsapongást. Állandóan voltak „nőcskéi", végül négyszer házasodott. Barátai találó jelzővel világklasszis nőfalónak tartották, de azt is elismerték, hogy Sonjihoz hűséges maradt. Ha ezt következetességnek nevezhetjük, akkor abban is konzekvens volt, hogy állítólag fehér nővel nem létesített szexuális kapcsolatot. Sonjit Belinda Boyd követte 1967-ben, akitől nagy perpatvar után vált el: Manilában, a Joe Frazier elleni harmadik összecsapását megelőzően szűk környezetének feleségeként mutatta be szeretőjét, Veronica Porschét. Hites párja, Belinda odarepült, hatalmas patáliát csapott, a házasság fel is bomlott, és Ali 1977-ben elvette Veronicát. Jelenlegi nejével,Yolandával 1986 óta él együtt.

Összesen kilenc gyereke van, hét lány Maryum, Jamillah, Liban, Hana, Laila, Miya, Khaliah – utóbbi kettő gyermeke házasságon kívül született – és két fiú, Muhammad Ali Jr. és Asaad, akit örökbe fogadott Yolandával.

Laila esetében – mily véletlen, apjára utalva Döfködő méhecske a beceneve – az alma nem esett mesze a fájától, mert a jelenleg 32 éves hölgy, veretlenül, 24 győzelemmel a nagyközépsúly világbajnoka volt, s nemcsak a két apa, Ali és Frazier mérkőzött meg egymással, hanem 2001-ben lányaik, Laila és Jackie is...