Cassius Clay pillangóként röpködött, méhként döfködött

Az 1964. február 25-én rendezett nehézsúlyú ökölvívó világbajnoki címmérkőzés előtt a fogadóirodák a címvédő Sonny Listonnak 7:1 arányban adták a meccset. Az elején a 22 éves Cassius Clay – noha már 1959-ben Chicagóban találkozott a muzulmán tanokkal Elijah Muhammad vallási vezető révén, csak két hónappal az 1964-es vb-címmeccs után vette fel az iszlám vallást és a Muhammad Ali nevet – diktálta az iramot, a 31 esztendős Liston képtelen volt felvenni a tempót. Néha ugyan eleresztette mázsás jobb kezét, de a macska mozgású kihívó már továbblibbent vagy csak egyszerűen kivette a fejét az ütés elől. „Repked, mint egy pillangó, döfköd, mint egy méh.” Így jellemezte saját stílusát az 1960-as római olimpia félnehézsúlyú bajnoka, aki feltartó balegyeneseivel beférkőzött a medve öklei közé, mi több, Liston mindkét szeme alatt felrepedt a bőr. Ám az ötödik menetben fordult a kocka: a nehézbombázó üldözőbe vette a némiképpen fáradni látszó szteppelőművészt. A köteleknél, ha nem is rendítette meg, de el-elkapta, Clay eléggé ramaty állapotban ült le a szünetre. Ám a pihenő után a „Vén kőpofa” nem maradt aktív, a kihívó folytathatta szemre is tetszetős táncát.

Aztán a hetedik felvonásra a címvédő ülve maradt. Miután Clay ezt konstatálta, ugrálni kezdett, közben üvöltözött: „Én vagyok a legnagyobb!”  Sonny menedzsere, Jack Nilon azt nyilatkozta utóbb, ő adta fel a küzdelmet, mert látta, a bajnok képtelen mozgatni a bal karját.

Clay sikere után a szövetség a körülményekre hivatkozva mindkét bunyós gázsiját letiltotta, s vizsgálatot indított. A vizsgálódás tárgya elsősorban nem az volt, hogy Liston feladta a meccset, mert ugyan hiába ordított az embereivel, engedjék, hogy folytassa a küzdelmet („Fél kézzel is meg tudom verni ezt a csavargót!”), másnap az orvosi jelentésben az állt, hogy Liston bal bicepszének egyik szalagja elszakadt, a bevérzés következtében elzsibbadt a karja, megemelni sem tudta.

A szövetség bundára gyanakodott. Clay ugyanis 50 ezer dollárt kapott az International Promotionstől – amelynek 47 százaléka Liston tulajdonában volt – azért, hogy a következő meccsét a cég rendezze. Mit ad Isten, Clay (már mint Muhammad Ali) Liston elleni visszavágója volt a következő fellépése 1965 májusában… Azt is rebesgették, hogy a gengsztervilághoz igencsak kötődő Liston a 720 ezer dolláros gázsiját feltette ellenfele győzelmére, ám ez nem bizonyosodott be. Köztudott volt, hogy Las Vegas egyik nagymenője, a gengszterek kezében lévő szakszervezetek feje, Moe Dalitz pártfogoltja volt, akit 1960-ban szenátusi bizottság elé állítottak. Nem véletlenül írta a New York Post újságírója, Murray Kempton: „A nehézsúlyú bajnokság meglehetősen szennyes hivatal.”  Estes Kefauver nem tagadta: „A szervezett bűnözést nem lehet kiirtani az amerikai társadalomból.” 

És nem véletlenül tette hozzá: „Ha Liston megnyerné a világbajnoki címet, azzal az ocsmány lehetőséggel nézünk szembe, hogy olyan bajnokunk van, akit a maffia szabadon irányít.”  Egy louisville-i újságban ez állt: „Ami Liston rovott múltját illeti, beleértve kapcsolatait az alvilággal, nem ő az egyetlen profi öklöző, aki ilyen háttérrel tör előre. A profi boksz ilyen üzlet.”

Sonny 1962. szeptember 25-én a Floyd Patterson elleni KO-val lett a nehézsúly királya. Az viszont tény, hogy David Remnick a Muhammad Ali, a világ királya    című könyvében leszögezte: „Clay kellett ahhoz, hogy a nehézsúlyú bunyó kiszakítsa magát a szervezett bűnözés markából. Az ő számára a fekete muzulmánok jelentették ezt a fajta védelmet.”

Clay még a római olimpia évében megvívta első profi mérkőzését, a vb-trónért vívott meccse volt a 20., előtte a brit Henry Coopert verte meg a Wembley-ben technikai KO-val. Az elmúlt fél évszázad távlatából is megállapítható, hogy a boksztörténelem egyik legfurcsább mérkőzése volt a Liston elleni. A korábbi nagy bajnok, Joe Louis, a Barna Bombázó nem véletlenül jegyezte meg: „Cassius mestere a lélektani hadviselésnek. Állandóan piszkálja és molesztálja az embert, s Sonny bármit mond, azt hiszem, Clay mégiscsak felizgatta.”   Louis dicsérte a bajnokot: „A legerősebb ember, akit valaha láttam. Úgy látszik, lehetetlen megütni, és a balkezes ütése súlyosabb, mint amilyen az enyém volt a bajnokságom éveiben.”

Amikor még csak esélye volt rá, hogy kihívó lehet, Cassius Clay – aki magát nemes egyszerűséggel csak a Legnagyobbnak hívta – folyamatosan duruzsolt: „Liston, Liston. Szerezzétek meg nekem ezt a ronda nagy medvét. Senki más nem kell.”   Ráadásul erősen kritizálta a nála kilenc évvel idősebb ellenfelét, főleg miután látta a Patterson elleni visszavágóját (amelyen megint Liston győzött, ugyancsak az első menetben): „A lábmunkája nulla! Tetű lassú: mint egy lúdtalpas medve. Olyan sok balkezest kap majd tőlem, hogy könyörögni fog, adjak már egyet jobbal is. Amilyen ronda, nem is tudom, agyoncsapjam-e vagy ketrecbe zárjam.”   Aztán elővette szokásos rímelését: „Megjósolhatom bizton, pénzeteket elviszi Liston!” Továbbá: „Clay jobb ökle suhan, szépen közeledik, és Liston, a medve fölemelkedik.”   Vagy: „Megjósoljuk, és ez biztos, mint a halál: a nagy medve a nyolcadikban nem áll.”

Odáig ment a fölényeskedésben, hogy a Miami Beachen lévő Convention Centerben a mérlegelésre érkező címvédőt hisztérikus hangon ócsárolta, s annyira belelovalta magát szerepébe, hogy felment a vérnyomása és a pulzusa – de ami ennél is fontosabb, hogy sportszerűtlen viselkedéséért 2500 dollárra megbüntették. Azt is megcsinálta, hogy elment Liston lakhelyére, Denverbe, éjnek idején beült egy autóba és nyomta a dudát, ráirányítva a fényszórókat a ház ablakaira. Amikor évekkel később megkérdezték, miért csinálta, így válaszolt: „A bölcs ember tud bolond módjára viselkedni, de a bolond nem tud bölcs emberként viselkedni.”   Amikor azt boncolgatták a szakértők, hogy Liston kétszer is az első menetben győzött a folyton menekülő Patterson ellen, s ha Clayt is a nyitó felvonásban intézi el, akkor triplázik – ez addig csak Joe Louisnak sikerült –, felvetődött, a kihívó úgy fut, mint a nyúl, a Vén kőpofa így reagált: „Futni tudnak, elrejtőzni nem.”

Szakmailag úgy vélték, a bajnok a kihívó törzsére megrendítő ütések garmadáját viszi be, s Clay hiába próbál menekülni, Liston végül egy döntő csapással leteríti.

Nem érdektelen azzal foglalkozni, a honi sajtó hogyan vélekedett a meccsről. Az elismert szakíró, Feleki László a Képes Sportban megjelent cikkében kételkedik abban, hogy Liston a hatodik menet után megsérült volna, s ezért nem folytatta a küzdelmet. „Kinek a keze volt a háttérben? Kinek az érdeke lehetett?”  A cikk Liston halála után (1970. december 30.) született, a szintén Clay – első menetes (!) – győzelmét hozó visszavágóról szerepel benne a következő mondat: „Liston lefeküdt egy olyan ütéstől, amely sokak szerint egy tojás feltörésére sem volt elég erős.”  Papp László a rezsim által éppen 1964-ben megpuccsolt profi karrierjének ismeretében különösen érdekesek a záró sorok:      „Nem vagyok profiellenes, ellenkezőleg: Brundage úrral, a NOB elnökével való egyoldalú vitáim ennek az ellenkezőjét bizonyítják. De hogy ez az ökölvívás nem való az olimpiára, azt mindig hirdettem és hirdetem ma is, amikor mély sajnálattal emlékezem szegény Sonny Listonra, akiről talán sohasem derül ki, hogy kinek vagy minek az áldozata.”

Ám Cassius Clay éppen ellenkezőleg, nem áldozat lett, hanem király.

A Legnagyobb.