Profi boksz: Jobban álltam, de egy ütést elmértem – Povetkin

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.23. 09:34
null
Jó meccset vívtak, utána szimpatikusan nyilatkoztak (Fotó: AFP)
A szombaton Londonban nehézsúlyú profi ökölvívó vb-címmérkőzésen az orosz Alekszandr Povetkint legyőző Anthony Joshua örül neki, hogy pályafutása első pontozásos sikerét követően ismét idő előtt le tudott zárni egy összecsapást.

„Povetkin nagyon kemény ellenfél, ezt most is bebizonyította a balhorgaival és a kontráival. Nem érdekelt, hogy hét, kilenc vagy akár tizenkét meneten át tart a meccs, a győzelem kellett. Azért jó, hogy ismét kiütés lett a vége” – mondta Joshua, aki 22 győzelméből 21-et idő előtt aratott, egyedül a Povetkin elleni meccsét megelőző ütközetét, a Joseph Parker elleni márciusi összecsapását nyerte meg pontozással.

A 28 éves brit bunyós következő mérkőzéséről egyelőre annyit lehet tudni, hogy a Wembleyben lesz, talán jövő áprilisban. Joshua régi álma a címegyesítés, a jelentősebb övek közül egyedül a WBC szervezeté nincs nála, ezt Deontay Wilder december elsején teszi kockára Tyson Fury ellen.

Az első hat menetben még biztatóan bokszoló, a hetedik menetben azonban technikai KO-val legyőzött Povetkin emelt fővel viselte a vereségét.

„Mindenkinek köszönöm, aki aggódott értem, jól vagyok. Kikaptam. Úgy éreztem, jobban állok, de egy ütést elmértem, Joshua ellenakcióba lendült, és akkor már semmit sem tehettem. Erősebb volt nálam” – ismerte el nagyon szimpatikusan Povetkin.

Edzője, Andrej Rjabinszkij hasonló hozzáállással nyilatkozott a meccsről.

„Az angol közönség szereti, ha egy bokszoló mindvégig küzd, még akkor is, ha veszít. Alekszandr addig küzdött, amíg volt ereje. Megmutatta, mekkora sportember, egy rossz szavam sem lehet rá, ilyen a boksz – mondta a szakember. – Joshua erősebb volt, gratulálunk neki, és már a következő lépést tervezzük. Nagy meccs volt.”

Legfrissebb hírek

Érik a harmadik meccs: Bivol visszavágott Beterbievnek

Ökölvívás
2025.02.23. 09:50

Profi boksz: ebből még trilógia is lehet – újra összecsap Beterbiev és Bivol

Ökölvívás
2025.02.22. 11:53

Már csak két mérkőzésen szállna ringbe Olekszandr Uszik

Ökölvívás
2025.02.13. 10:05

KO-győzelme után egy héttel elhunyt Paul Bamba bokszvilágbajnok

Ökölvívás
2024.12.28. 13:37

Tyson Fury: A bírók karácsonyi ajándékot adtak Usziknak

Ökölvívás
2024.12.22. 09:59

Uszik egyhangú pontozással legyőzte Furyt Rijádban

Ökölvívás
2024.12.22. 01:13

Nem beszéltek, farkasszemet néztek – bizarr sajtótájékoztató Uszik és Fury visszavágója előtt

Ökölvívás
2024.12.20. 11:31

Kiderült, mikor rendezik a visszavágót a profi boksz félnehézsúlyú abszolút vb-címéért

Ökölvívás
2024.12.03. 13:26
Ezek is érdekelhetik