Padlón – Deák Zsigmond publicisztikája

„Tiszteletem, jó napot kívánok! Nem tudom, jó helyen járok-e, ez itt a Spongya Sport Kft. irodája?
– Így van, tessék parancsolni helyet foglalni. Miben lehetünk a segítségére?
– A honlapjukon olvastam, hogy többek mellett sportágak lezüllesztésével és eltüntetésével foglalkoznak, ezzel kapcsolatban lenne egy megbízásom.
– Beavatna a részletekbe?
– Természetesen. Régi, patinás sportágról, pontosabban annak egyik ágáról van szó, sajnos eléggé népszerű és beágyazott a sporttörténetbe, megvan a maga nyers varázsa, ráadásul szerepel az olimpiai programban, de a megbízóim elhivatottak, és jelentős tőke áll mögöttük. Lenne valami ötletük?
– Nézze, így, még a konkrétumok ismerete nélkül nehéz mit mondanom, de van néhány alapvető módszer, ami mindig beválik. Ha például pontozásos a sportág, akkor tegyük benne rendszerszintűvé a csalást, ez kifelé aláássa a renoméját, mindenki ferde szemmel néz majd rá, s befelé is bomlaszt, mert nem biztos, hogy a jobb győz, így sokan csalódnak és abbahagyják. Aztán hatékony fogás a vezetői válság eszkalálása, például egy jól előkészített tisztújítás után a modernizáció, fejlődés örve alatt a régi bevált helyett bizonytalan sikerű, kipróbálatlan versenyrendszereket kitalálni, felpörgetni, majd magára hagyni, s ellopni a rájuk szánt pénzt. Ha véletlenül lebukunk, nem gond, a további süllyedés elősegítésére érdemes egy köztörvényes bűnözőt keresni új vezetőnek, ha ő nem veri ki a biztosítékot a külvilágnál, akkor senki. Mit is mondott, ennek a sportágnak két ága van?
– Pontosan.
– No, akkor a miénket közelíteni kell a másikhoz szabályokban, lebonyolításban, s észre sem vesszük, már meg is szűnik, felszívódik. Ennek további elősegítésére érdemes megritkítani a hagyományos világversenyeket, mindenképp legyen olyan év, amikor nincs semmi, így az emberek egyszerűen megfeledkeznek az egészről, még az is, akit valaha érdekelt és szerette. Nagyon fontos, hogy ne legyen semmilyen folyamatos versenysorozat, liga, Grand Prix, ilyesmi, mert akkor sajnos nem tűnik el nyomtalanul a feledés homályában. Dióhéjban és általánosságban egyelőre ennyi, hiszen a lényeg tényleg a részletekben rejlik. Amit még mindenképpen hangsúlyoznék, hogy profin és diszkréten dolgozunk.
– Köszönöm, egészen logikusnak és szakszerűnek tűnik, amit mondott, és a referenciáik is kitűnőek. Beszélek a megbízóimmal, de én mindenképpen javasolni fogom az üzletkötést. Le az amatőr ökölvívással!”
– Így van, tessék parancsolni helyet foglalni. Miben lehetünk a segítségére?
– A honlapjukon olvastam, hogy többek mellett sportágak lezüllesztésével és eltüntetésével foglalkoznak, ezzel kapcsolatban lenne egy megbízásom.
– Beavatna a részletekbe?
– Természetesen. Régi, patinás sportágról, pontosabban annak egyik ágáról van szó, sajnos eléggé népszerű és beágyazott a sporttörténetbe, megvan a maga nyers varázsa, ráadásul szerepel az olimpiai programban, de a megbízóim elhivatottak, és jelentős tőke áll mögöttük. Lenne valami ötletük?
– Nézze, így, még a konkrétumok ismerete nélkül nehéz mit mondanom, de van néhány alapvető módszer, ami mindig beválik. Ha például pontozásos a sportág, akkor tegyük benne rendszerszintűvé a csalást, ez kifelé aláássa a renoméját, mindenki ferde szemmel néz majd rá, s befelé is bomlaszt, mert nem biztos, hogy a jobb győz, így sokan csalódnak és abbahagyják. Aztán hatékony fogás a vezetői válság eszkalálása, például egy jól előkészített tisztújítás után a modernizáció, fejlődés örve alatt a régi bevált helyett bizonytalan sikerű, kipróbálatlan versenyrendszereket kitalálni, felpörgetni, majd magára hagyni, s ellopni a rájuk szánt pénzt. Ha véletlenül lebukunk, nem gond, a további süllyedés elősegítésére érdemes egy köztörvényes bűnözőt keresni új vezetőnek, ha ő nem veri ki a biztosítékot a külvilágnál, akkor senki. Mit is mondott, ennek a sportágnak két ága van?
– Pontosan.
– No, akkor a miénket közelíteni kell a másikhoz szabályokban, lebonyolításban, s észre sem vesszük, már meg is szűnik, felszívódik. Ennek további elősegítésére érdemes megritkítani a hagyományos világversenyeket, mindenképp legyen olyan év, amikor nincs semmi, így az emberek egyszerűen megfeledkeznek az egészről, még az is, akit valaha érdekelt és szerette. Nagyon fontos, hogy ne legyen semmilyen folyamatos versenysorozat, liga, Grand Prix, ilyesmi, mert akkor sajnos nem tűnik el nyomtalanul a feledés homályában. Dióhéjban és általánosságban egyelőre ennyi, hiszen a lényeg tényleg a részletekben rejlik. Amit még mindenképpen hangsúlyoznék, hogy profin és diszkréten dolgozunk.
– Köszönöm, egészen logikusnak és szakszerűnek tűnik, amit mondott, és a referenciáik is kitűnőek. Beszélek a megbízóimmal, de én mindenképpen javasolni fogom az üzletkötést. Le az amatőr ökölvívással!”

Ez a párbeszéd természetesen a képzelet szüleménye, de nem a beteges képzeleté, ugyanis a tartalma pontról pontra megvalósulni látszik. Jó ideje érdeklődéssel vegyes megütközéssel figyelem az amatőr ökölvívás nemzetközi szövetsége, az AIBA vergődését, mert egyébként ez a szép és gazdag hagyományú küzdősport minden ellentmondás és gond ellenére a hivatásosoknál egész jól „pöcörög”, dollármilliókat termelve és megmozgatva, itt meg az az ember érzése, mintha saját vezetői szándékosan tönkre akarnák tenni. Eleve igen érdekes a sportág státusa, amelyet Angliában már több száz éve az önvédelem nemes művészetének tituláltak, s ennek nem mond ellent az a találó megfogalmazás sem, amely szerint itt a győztest is megverik. Az ókori gyökereket követően az újkori olimpizmus okozta alapvetően az amatőr és a profi válfaj szétválását – előbbi ott lehet az ötkarikás játékokon, utóbbi nem –, s bár a kezdetek óta más sportágakban (tenisz, golf, labdarúgás, atlétika stb.) enyhült, majd megszűnt ez a fajta megkülönböztetés, egyedül a ringben nem. Évtizedeken keresztül élesen elvált egymástól a két ág, a mez és a fejvédő használata (utóbbi 1988-ban jött be), illetve elvetése még inkább hangsúlyozta a különbséget. Jellemzően az amatőrök jelentették a hivatásosok hátországát, aki itt jó volt, az amott sem vallott szégyent, főképp ha megfelelő ütemben, nem túl korán, de nem is túl későn váltott. Nagyjából működött a rendszer, s az egészségügyi előírások miatt a sportág olimpiai léte is biztosnak tűnt, a NOB elnézte az egyéb, teszem azt, rendszeresen előforduló pontozói visszásságokat. Szöulban, 1988-ban például a később profiként legendává váló amerikai Roy Jonest választották az olimpia legjobbjának, pedig csak ezüstérmes lett, magyarán hivatalosan elismerték, hogy ordas nagy csalással verették meg a döntőben egy hazai bunyóssal...

Aztán az AIBA aggastyán pakisztáni elnöke, Anwar Chowdhry – akit már a 2003-as bangkoki vb-n is külön teherlifttel, fotelben üldögélve hordtak fel az emeleti díszpáholyba – harminc év regnálás után 2006-ban ment a levesbe (pedig még folytatta volna), s jött helyette Vu Csing-kuo. Valóban ráfért a vérfrissítés a szakágra, hiszen a világversenyek hetekig elnyúltak, s az elődöntők, finálék kivételével kongó lelátók, teljes érdektelenség előtt zajlottak, de az ébenfekete hajú, mindig mosolygó tajvani sportvezető alapvetően nem ezen változtatott. Fő célja, az amatőr ökölvívás hivatásoshoz közelítése – s közben a profi profit lefölözése – viszont látványos kudarcot vallott, a már meglévő világszervezetek nem engedték oda a húsosfazékhoz. Hét esztendeje lekerült a fejvédő, s a pontozási szisztéma a profikéhoz lett hasonlatos, a nyíltnak meghirdetett 2016-os riói olimpián mégis csak lézengtek a hivatásosok, nem róluk, hanem szokás szerint a csalásokról szóltak a hírek. Eközben az AIBA egyéni és csapatszintű félprofi ligái közül az APB rövid halódás után kimúlt, és a WSB is nagybeteg. Az átgondolatlanul átszervezett versenyrendszer következtében az amatőr ökölvívásban az idén egyetlen világversenyt sem rendeztek (míg tavaly vb-t és Eb-t is), az illegalitásba vonuló sportág híreit egyedül a vezetői válság szolgáltatta. A felgyülemlett dollármilliós adóssághalom végül maga alá temette az elnökséget, Vut előbb eltiltották, majd egy éve magától lemondott, cserébe azért, hogy ne firtassák büntetőjogi felelősségét. Ilyenkor jöhetne a tiszta lap – avagy „tabula rázás”, ahogy egy volt magyar bokszvezér fogalmazott viccesen, mégis találóan –, ám a bunyónak sikerült alulmúlnia a közelmúltját. Januárban Gafur Rahimov lett az AIBA ideiglenes elnöke, aki az amerikai pénzügyminisztérium szerint „Üzbegisztán vezető bűnözőinek egyike”. Még szép, hogy a NOB is tiltakozott, előrevetítve, hogy ha egyelőre nem is törli ki az ökölvívást az ötkarikás programból, Rahimov maradása esetén elveszi az AIBA-tól a szervezés jogát.

Mit csinálna ekkor egy magára valamit adó sportág? A küzdősportos rokonnak számító birkózás 2013-ban – részben más okok miatt – már hasonlóan szorult helyzetbe került, de meghozta a szükséges intézkedéseket. Kirúgta alkalmatlan régi vezetőségét, az új pedig rendbe tette a szőnyeg környékét, ahogy arra legutóbb október végén a Papp László Budapest Sportarénában, minden idők legnagyobb és legjobb birkózó-világbajnokságán is fényes példát láthattunk. S mit csináltak a bunyósok? November elején ideiglenesből tényleges elnökké választották Rahimovot! Pedig akadt ellenjelölt a szovjetként olimpiai és vb-ezüstérmes kazah Szerik Konakbajev személyében.

Hogy ezek után mi lesz, nehéz megjósolni. Az elnök persze békére szólít fel és tárgyalna a NOB-bal, miközben dőlnek ki a további csontvázak a szekrényből. Legutóbb az derült ki, hogy az AIBA svájci bankja saját hírneve megőrzése érdekében már év elején megszüntette a szervezet számláját és kiüríttette széfjeit, így most egy szerb pénzintézet az új számlavezető. Nyilván nem azon múlik a sportág sikere, hol székel a nemzetközi szövetség bankja, de a szituáció jelzésértékű, s több mint kínos. Jövőre 1998 és 2013 után újra Minszkben lesz az Eb, illetve Szocsiban a vb, előbbin, először a sportág kontinentális történetében, összevonják a női és a férfiversenyt. Legalább a nemek kéz a kézben léphetnek előre, vagy épp le a színről.

„– Köszönöm, remek munkát végeztek. Hová utaljuk a pénzt?
– Hát, épp most váltottunk bankot, de ha egy mód van rá, nem lehetne inkább készpénzben?”