Boksz: Povetkin a vírust legyőzte, de Whyte a padlóra küldte – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2021.03.28. 11:56
Szombaton késő éjszaka Gibraltáron feszült egymásnak immár másodízben Alekszandr Povetkin (36 győzelem–3 vereség– 1 döntetlen, 25 KO/TKO) és Dillian Whyte (30–28, 19 KO/TKO), az orosz-brit ütközet tétje pedig a WBC szervezet nehézsúlyú interim, azaz ideiglenes világbajnoki címe volt.

Érdekes felvezetést adott a mérkőzésnek, hogy annak ellenére, hogy a tavaly augusztusi „odavágón” Povetkin diadalmaskodott kiütéssel, a szombati visszavágó esélyese – legalábbis a fogadóirodák többsége szerint – Whyte volt.

A találkozót a szemmel láthatóan motivált Whyte kezdte agresszívabban, és már az első menetben érzékelhető volt, a hogy a koronavírusos megbetegedésből felépülő Povetkin nincs igazán formában. A második felvonásban némileg kiegyenlítettebbé vált a küzdelem, azonban a harmadik etapban ismét látványosabban Whyte felé billent a mérleg nyelve, és Povetkin több alkalommal is úgy tűnt, meg van fogva.

A negyedik felvonás elején ismét Whyte lendült támadásba, és egyre többször hozta zavarba a szívósan küzdő, de egyre rosszabb állapotba kerülő Povekint. A rogyadozó orosz bunyóst az említett menet közepén megrendítette a kihívó, azonban ekkor még kisebb csodaként nem ment le, de a vég már a levegőben lógott, és röviddel ezt követően be is fejeződött a találkozó. A szédelgő címvédőt Whyte letámadta, Povekint pedig a fejre irányuló, érezhetően súlyos ütések hatására padlóra került, és felállt ugyan, de egyértelmű volt, hogy nem tisztult ki, és azzal párhuzamosan, hogy a bíró jelezte, leállítja a mérkőzés, Povekint edzője is bedobta a törölközőt.

Ezzel az idő előtti győzelemmel a 32 éves Whyte visszaszerezte az általa már korábban is birtokolt zöld övet, és könnyen elképzelhető ezek után, hogy a súlyos vereség hatására a 41 éves Povetkin szögre akasztja a kesztyűket.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Érik a harmadik meccs: Bivol visszavágott Beterbievnek

Ökölvívás
2025.02.23. 09:50

Profi boksz: ebből még trilógia is lehet – újra összecsap Beterbiev és Bivol

Ökölvívás
2025.02.22. 11:53

Már csak két mérkőzésen szállna ringbe Olekszandr Uszik

Ökölvívás
2025.02.13. 10:05

KO-győzelme után egy héttel elhunyt Paul Bamba bokszvilágbajnok

Ökölvívás
2024.12.28. 13:37

Tyson Fury: A bírók karácsonyi ajándékot adtak Usziknak

Ökölvívás
2024.12.22. 09:59

Uszik egyhangú pontozással legyőzte Furyt Rijádban

Ökölvívás
2024.12.22. 01:13

Nem beszéltek, farkasszemet néztek – bizarr sajtótájékoztató Uszik és Fury visszavágója előtt

Ökölvívás
2024.12.20. 11:31

Kiderült, mikor rendezik a visszavágót a profi boksz félnehézsúlyú abszolút vb-címéért

Ökölvívás
2024.12.03. 13:26
Ezek is érdekelhetik