Ökölvívás: Álvarez ismét legyőzte Golovkint

Vágólapra másolva!
2022.09.18. 08:08
null
Álvarez (jobbra) jobbosa azért így is „összekócolta” Golovkin arcberendezését néhányszor (Fotó: AFP)
Vasárnapra virradóra a 32 éves nagyközépsúlyú ökölvívó, Saúl „Canelo” Álvarez (58–2–2, 39 KO–TKO) harmadik, négy nagy világszervezet világbajnoki címéért rendezett összecsapásukon másodszor is legyőzte a 40 esztendős kazah Gennagyij Golovkint (42–2–1, 37) – ezúttal egyhangú pontozással diadalmaskodva.

A Las Vegasban rendezett nagyközépsúlyú találkozón négy szervezet világbajnoki címe volt a tét: a Bokszvilágtanács (WBC), a Bokszvilágszervezet (WBO), a Bokszvilágszövetség (WBA) és a Nemzetközi Bokszszövetség (IBF) vb-övéért csapott össze a 32 éves mexikói Saul „Canelo” Álvarez (57–2–2, 39 KO–TKO) a 40 esztendős kazah Gennagyij Golovkinnal (42–1–1, 37). A felek eddig kétszer találkoztak, 2017. szeptember 16-i találkozójuk döntetlent hozott, rá egy évre Álvarez győzött megosztott pontozással, a tét hasonló volt, mint most: ugyanezeket az öveket „dobták be”.

Nos, a legutóbbi meetingjükhöz képest, ezúttal a mexikói meglehetősen sima győzelmét hozta a mérkőzés, hiszen Álvarez mind a három pontozóbírónál diadalmaskodott, így egyhangú pontozással hódította el a négy szervezet világbajnoki övét.

A találkozó után a 32 éves Álvarez elárulta: bal kezén olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy egy poharat sem tud felemelni.

Ami a mérkőzést illeti: Golovkin az első 7-8 menetben nem igazán tudott nagyot ütve találni, így Álvarez szépen kiépített egy olyan előnyt a pontozóknál, amit a kazah aztán a hátralévő menetekben már nem tudott ledolgozni.

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: magyar tag is bekerült az európai szövetség bírói bizottságába

Ökölvívás
23 órája

Túl az ismerkedésen az ökölvívók új kapitánya

Ökölvívás
Tegnap, 13:39

Kovács Richárd már nagyon várja, hogy saját elvárásainak megfelelően edzhessen, bokszolhasson

Ökölvívás
2025.04.09. 22:32

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07

A NOB döntött: marad az ökölvívás az olimpia programjában

Ökölvívás
2025.03.20. 10:33

Helif szeretne újra olimpiai bajnok lenni Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.03.19. 09:39

A NOB végrehajtó bizottsága javasolja, hogy az ökölvívás a 2028-as olimpiai program része legyen

Ökölvívás
2025.03.17. 13:42

Kovács István: Emanuele Renzinivel óriásit nyert a magyar ökölvívás

Ökölvívás
2025.03.16. 11:22
Ezek is érdekelhetik