Megvan az Uszik–Fury meccs visszavágójának időpontja

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.05.29. 12:24
Olekszandr Uszik és Tyson Fury ismét összecsap egymással (Fotó: Getty Images)
Szaúd-Arábia Általános Szórakoztatási Hatóságának (General Entertainment Authority) bejelentése értelmében december 21-én, Rijádban csap össze ismét egymással a két nehézsúlyú profi ökölvívó, Olekszandr Uszik és Tyson Fury.

Mint ismert, a két sztár többszöri halasztás után régóta várt mérkőzést vívott egymással május közepén a királykategória vitathatatlan bajnoki címéért, végül a 37 éves ukrán megosztott pontozással győzött, így a WBC, a WBO, a WBA, az IBF és az IBO világbajnoki övét is ő birtokolja, de Fury már a meccs után arról beszélt, hogy ő győzött és visszatér.

Lehetett számítani a felek visszavágójára is, s most a szaúdi Általános Szórakoztatási Hatóság elnöke, Turki Alalsih bejelentette, hogy Tyson Fury és Olekszandr Uszik a jelenlegi tervek szerint 2024. december 21-én ismét összecsap Rijádban.

„A világ ismét egy történelmi küzdelmet akar látni, a mi elköteleződésünk a bokszrajongók iránt poedig folytatódik. Reméljük, hogy élvezni fogják” – írta a hatóság elnöke.

Ökölvívás
2024.05.19. 08:33

Uszik megcsinálta! Fury legyőzésével ő lett a nehézsúly vitathatatlan bajnoka – videó

Az ukrán a 9. menetben majdnem kiütötte a „Cigánykirályt”.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt George Foreman, minden idők legidősebb nehézsúlyú világbajnoka

Ökölvívás
2025.03.22. 08:54

Érik a harmadik meccs: Bivol visszavágott Beterbievnek

Ökölvívás
2025.02.23. 09:50

Profi boksz: ebből még trilógia is lehet – újra összecsap Beterbiev és Bivol

Ökölvívás
2025.02.22. 11:53

Vesztegzár – Csinta Samu publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.02.17. 23:05

Döbbenetes előny az élen – ezek a sportolók keresték a legtöbb pénzt 2024-ben

Minden más foci
2025.02.14. 17:24

Már csak két mérkőzésen szállna ringbe Olekszandr Uszik

Ökölvívás
2025.02.13. 10:05

Tyson Fury ismét bejelentette a visszavonulását

Ökölvívás
2025.01.13. 16:28

KO-győzelme után egy héttel elhunyt Paul Bamba bokszvilágbajnok

Ökölvívás
2024.12.28. 13:37
Ezek is érdekelhetik