Papp László 100: A szorítósarokban is megváltotta a világot

Amikor eldőlt, hogy ennyi volt, vége a hivatásos pályafutásnak, Papp László nem álmodozhat világbajnoki címmeccsről, és Bécsből haza kell jönnie, a bajnok bement az OTSH-elnök, Egri Gyula irodájába. A sportfunkcionárius csak azt a lózungot tudta kipréselni magából, hogy egy bokszoló nem keresheti meg fél óra alatt több mint a százszorosát annak, amennyi egy melós fizetése, Papp bedühödött. „Majd ha a maga fizetése is annyi lesz, mint egy melósé, akkor én is bokszolok annyiért” – válaszolta, majd becsapta maga mögött az ajtót.

Amikor hazaparancsolták, azt is érvként hozták fel, hogy most itthon van szükség a szakértelmére, ehhez képest két évig semmilyen feladatot nem kapott, értelmetlen hivatali munkát kellett végeznie. Ezekben az években a bokszról még csak beszélni sem lehetett előtte, felesége, Zsóka asszony egyenesen attól félt, hogy idegösszeroppanást kap. Végül edzőként kezdhette újra a karrierjét, de előtte még megalázó módon beiskolázták egy edzői tanfolyamra.

Hosszú hallgatás után a legenda 1967 áprilisában lépett ki ismét a napfényre, amikor a válogatottal tarthatott egy francia–magyar csapattalálkozóra. Amint a Népsport írta: „A sikerben – amint azt előre vártuk –, Papp Lászlónak is komoly szerep jutott. A magyar válogatottat hivatalos minőségben először elkísérő háromszoros olimpiai bajnokot, a közönség vastapssal, a Sportcsarnokban megszokott ünnepléssel fogadta, a francia sportminiszter küldötte pedig kitüntetéssel jutalmazta.” Mintha mi sem történt volna…

Eleinte a Ferencvárosnál dolgozott, majd következett a Budapesti Honvéd („Ragyogóan iskolázta a versenyzőket: Kajdit, Badarit, Orbán Lacit. De támadták, mert nem volt papírja” – emlékezett utóbb Szenes Dezső, akkori szakosztályvezetője), mígnem kinevezték az addigi sikerolimpiákat követően mélypontot jelentő Mexikó után szövetségi kapitánynak. És amikor kilenc évvel később, az 1977-es Eb után minden elromlott a válogatott körül, az Óbuda TSZ SK-ban vállalt edzőséget. Nem sokáig: 1979 elején visszamehetett kapitánynak, és ezt a pozíciót egészen a barcelonai olimpiáig, további 13 éven át betöltötte. Adler után és mellett eleinte Kajdi János, a ring olimpiai ezüstérmes zsenije segítette Papp munkáját, közben megérkezett a stábba a későbbi MÖSZ-elnök, Csötönyi Sándor, majd az 1989-es moszkvai világbajnokságot követően Szántó Imre, aki a mester utódja is lett a kapitányi székben.

„1965 januárjától 1967 tavaszáig nem csináltam semmit. 20 évi rendszeres mozgás után beültem egy hivatali szobába, és fél 8-tól 4 óráig bezárt oroszlánt játszottam. Ha a kollégák sportról beszélgettek, megborsódzott a hátam” – emlékezett vissza Papp László Kő András róla/vele írt könyvében.

Nem sokat várt az állami sportirányítás Mexikó után: már 1969. január 6-án bejelentették, hogy mostantól Adler Zsigmond és Papp László vezeti a magyar ökölvívó-válogatottat.

Tavasszal Bukarestben Eb-t rendeztek, amely előtt Papp azt mondta: „Csak szerény reményeink lehetnek, hátha… Bár hozzá kell tennem, hogy jó felkészítéssel a mi ökölvívóink is eredményesek lehetnek, ha egy kis szerencséjük is van…” Utólag persze nem ártott némi magyarázat: „A felnőtt Eb előtt az volt a véleményem, hogy ne is menjünk ki. Gond volt az edzőkkel, a gyerekekkel, morális tényezők zavarták a felkészülést. Legszívesebben új generációval kezdtem volna hozzá az eredmények építgetéséhez. Aztán mégis két aranyérmet nyertünk. Gedó is, Orbán Laci is megérdemelten állt fel a dobogó legfelső fokára.” Papp László persze nem lett volna Papp László, ha nem fejtette volna ki, hogy az előre kissé lesajnált válogatott miért szerepelt olyan jól: „Az európai mezőny színvonala erősen visszaesett, és itt jöttem rá, hogy a mi fiaink is tudnak annyit, mint a többiek…”

A két Eb-arany nyugalmat adott a Münchenig hátralévő évekre, ráadásul 1971-ben a következő Európa-bajnokságon, Madridban még erre is sikerült rátenni egy lapáttal: Gedó György, Badari Tibor és Kajdi János aranyaival. Ahhoz képest, hogy néhány évvel korábban még edzőképzésre küldték, ekkor Papp már hivatalosan is mesteredző volt, nem csak a tanítványai hívták így.

Vitathatatlan: Papp László edzői pályáján a koronaékszer az 1972-es olimpia. Ahová az Európa-bajnok Badari Tibort nehéz természete miatt például ki sem vitte, de így is négy érmet gyűjtött a magyar csapat – az azóta megrendezett 13 olimpián összesen nyolcat, ebből hatot az ő kapitánysága alatt, 2000 óta egyet sem…

„Nyulakat nem visznek az olimpiára – mondta még a felkészülés során Papp László, bár ezt nyilván nem a ringben kérlelhetetlen Badarira értette –, ezért csak az győzhet, aki jobb adottságú, alaposabban felkészült és harcias akarással tud küzdeni.” Úgy látszik, az olimpiai bajnok Gedó György, az ezüstérmes Orbán László és Kajdi János, valamint a bronzérmes Botos András nemhogy nyúl nem volt, de igencsak harciasnak bizonyult a bajor szorítóban.

Az 1973-as belgrádi Eb nem sikerült ilyen jól, de Csjef Sándor aranyérme sok mindent elfedett. Például hogy Gedó a rajt előtt „ütötte el” edzésen a kézfejét, Badari még az előző évi eltiltását nyögte, Botos családi okok miatt kérte, hogy kihagyhassa az Eb-t, Kajdi pedig visszavonult.

Viszont az amatőrboksz történetének első világbajnoksága (1974, Havanna) már jelezte, hogy rendszerszintűek a bajok, hiszen a két évvel korábban Münchenben még csillogó magyar ökölvívás egyetlen árva érmes helyezést sem tudott felmutatni. „Tulajdonképpen már a felkészülés idején nagyon nagy gondokkal küszködtünk, már otthon is sejtettem, hogy Havannában baj lesz…” – nyilatkozta Papp a vb után, holott bombaerős magyar csapat (benne: Gedó, Botos, Badari) utazott ki, mégis érem nélkül kullogott haza. Az 1975-ös katowicei Eb-n viszont megint beesett hat érem, közte a tékozló fiúé, Badari csodás aranya, és egy évvel Montreal előtt ismét rózsásabbnak festett a jövő. Aztán megint fejre álltak a fiúk, az 1976-os játékokon a címvédő Gedó, Botos és Nagy József is megállt a negyeddöntőben… Szimbolikus volt, hogy az utolsó, még versenyben lévő magyar, Nagy meccsén Papp dobta be a törülközőt…

Az 1977-es hallei Európa-bajnokság után (mindössze öt magyar bunyós vett részt ezen a kontinensviadalon, és közülük csak kettő, Juhász László és Takács Gábor jutott be egyáltalán a nyolc közé…) Papp Lászlónak már nem volt maradása a válogatottnál. Nem újította meg az év végén lejáró szerződését, „mert sportegyesületnél akar a továbbiakban tevékenykedni”. Az utód Kellner Ferenc lett. Papp pedig Varga Ferenc elnök hívására az Óbuda TSZ SK-nál vállalt munkát, elsősorban gyerekek mellett.

Ám az 1978-as belgrádi világbajnokság még mélyebbre ásta a magyar ökölvívást, így felerősödtek a legenda reaktiválását sürgető hangok. Ám hiába mondott le a kapitányi posztról Kellner Ferenc, és hiába kapacitálták, 1979 januárjában a sportnapilap még azt írta: „Papp marad Óbudán!” „A magyar ökölvívás jelenlegi helyzetében nem irigylésre méltó feladat a válogatott felelős vezetőjének lenni” – mondta Papp László az MTI-nek. Arra a felvetésre pedig, hogy visszatérne-e, kategorikusan ezt felelte: „Egyelőre nem, aggódom a magyar ökölvívás jövőjéért, kész vagyok segíteni teljes szívvel, minden erőmmel, de előbb sok mindent helyre kell tenni a sportág háza táján. Egyelőre maradok Óbudán.” 

Sokáig nem maradt…

„Új vezetés a Magyar Ökölvívó Szövetségben” – írta néhány nappal később a Népsport. Az ökölvívó-szövetség elnöksége ülést tartott, amelyen Buda István államtitkár, az OTSH elnöke bejelentette, hogy Karakas László MÖSZ-elnököt saját kérésére felmentette az elnöki munka alól, és a helyére Varga Ferencet ülteti, az új főtitkár pedig az első magyar ultrasportoló, Schirilla György lett. „Az elnökség javaslatára az OTSH február 1-i hatállyal megbízta Papp Lászlót a vezetőedzői munka elvégzésével…” Naná, Varga nem volt a maga ellensége: vitte magával kedvenc edzőjét, vissza a válogatotthoz.

Megfordult a széljárás a magyar bunyóban. A kölni Eb-n Somodi Ferenc ezüstje már jelentős előrelépést jelentett, a moszkvai olimpián végre ismét érmeknek örülhettünk: a kis Váradi János és a nagy Lévai István lett harmadik. Az Európa-bajnokságokról rendre dobogós helyezésekkel jöttek haza a bokszolók, akik 1986-ban és 1989-ban két-két bronzot a renói és a moszkvai vb-ről is hoztak – Váradi, Molnár Tibor, Füzesy Zoltán és Hranek Sándor révén a magyar ökölvívás első világbajnoki érmeit!

De ne menjünk el szó nélkül a második Papp-korszak „Münchenje”, az 1985-ös budapesti Európa-bajnokság mellett. A régi BS-ben rendezett tornán rendkívül erős magyar csapat lépett szorítóba, holott kevéssel a rajt előtt egy csapattalálkozón az egyébként klasszisokból álló NDK csúnya verést mért a mieinkre. A válogatottat ekkor irányító Papp, Csötönyi duó azonban a formaidőzítést tökéletesen oldotta meg, aminek hét (!) Európa-bajnoki érem lett az eredménye. Úgy, hogy az előtte és utána minden Eb-jén döntőt bokszoló Váradi nem is volt az érmesek között…

Ahhoz képest, hogy még hét évvel később, a barcelonai olimpián is ő viselte a kapitányi pozíciót, Papp meglepő nyilatkozattal vezette fel a Népsportban az Eb-t: „Búcsúzom június 2-án a szövetségi kapitányi tiszttől. Mit mondhatnék, mit kérhetnék? Emlékezetes, érmes, könnyes Európa-bajnokságot.” 

Ha a búcsú nem is vált valóra (vajon miért? – erről egy hangot sem írt a korabeli sajtó), az utóbbi már annál inkább. Hiszen dobogóra állt Isaszegi Róbert, Botos Tibor és Hranek, a három bronzérmes, Bacskai Imre, Füzesy és Alvics Gyula, a három második helyezett, és a szupernehézsúlyú Somodi, akinek diadalával zárult a zsúfolt BS-ben az Európa-bajnokság. (Idetartozik, hogy a mester profi pályafutásához hasonló törést szenvedtek amatőrjeink is, amikor egy évvel a magyarországi torna előtt az 1984-es Los Angeles-i olimpián a szovjet indíttatású bojkott megakadályozta az indulásukat – a „Barátság” névre keresztelt szocialista pótversenyen döntős Alvics vagy a négy bronzérmes akkor még nem is álmodhatott arról, hogy egyszer állami olimpiai életjáradékkal ismerik el ezt az eredményt is!)

Hatvan felett Papp László már kevésbé folyt bele a napi munkába, Szöul előtt sokkal inkább Csötönyi, Barcelonában pedig Szántó „Öcsi” vitte a napi edzéseket – más kérdés, hogy amikor a háromszoros olimpiai bajnok megjelent a szorítósarokban, a világ valamennyi pontozója vigyázzba állt… És az sem mellékes, hogy 1988-ban Isaszegi, 1992-ben pedig a Kovács István, Mizsei György, Béres Zoltán trió állhatott fel az ötkarikás dobogóra. Kokó esetében ez persze nagy csalódás volt, hiszen világ- és Európa-bajnokként érkezett meg Barcelonába. Nem mellesleg: 1991 végén Sydney-ben az első magyar vb-arany megszületésekor is Papp László ült a magyar ringsarokban!

„Olyan sziklát, olyan viszonyítási alapot vesztett el a magyar sport, amihez fogható a mi sportágunkban egészen biztosan nincs, de az egyetemes magyar sportban is csak Balczó András és Puskás Ferenc fogható hozzá – mondta tíz éve, a legenda 90. születésnapján az olimpiai, világ- és Európa-bajnok mai szövetségi elnök, Kovács István. – Egyenes, tiszta és gerinces ember volt. Senki sem érhetett fel az ő magasságához, nagyon jó volt mérceként látni, hogy milyen távol vagyunk mi tőle, és megpróbálni kicsit jobbá válni, hogy közeledjünk hozzá.” A MÖSZ élén mindenesetre elérte, hogy mostantól Papp László születésnapja, március 25. a magyar ökölvívás napja.

A nagy előd sohasem tudta feldolgozni, hogy torzó maradt a karrierje. Még idős korában is elérzékenyült egy-egy interjú közben, amikor az 1964-es letiltásról kellett beszélnie, de nyilvánosan nem vádolt senkit, emelt fővel viselte a sérelmét. Amikor a rendszerváltozás előtt a világ egyik vezető profi szervezete, a Bokszvilágtanács (WBC) világbajnoki övvel ajándékozta meg, így nyilatkozott: „Én profiként is a magyar színeket képviseltem. Sohasem hoztam szégyent a magyar népre.”

„Az a baj, hogy Laci nagyon magasra emeli a mércét – mondta kedvenc tanítványáról már közös edzői korszakukban Adler Zsigmond. – Túlságosan magasra. Önmagából indul ki, és önmagához viszonyít mindenkit.” Lehetett benne valami, hiszen Csötönyi Sándor is úgy emlékezett vissza a válogatott élén végzett közös munkára, hogy az első nagyobb bekapott ütés után a mester máris be akarta dobni a törülközőt, ezért a ringsarokban egy évtizeden át rajta ült…

Idős korában a nagybeteg bokszlegenda nevével sokan és sokszor visszaéltek, a töredékét sem kapta meg annak, amit megérdemelt volna. Az ezredfordulón a Nemzeti Sport olvasótábora Puskás Ferenc és Balczó András mellett őt választotta az Évszázad harmadik legjobb magyar sportolójának, a bajnok ott volt az Iparművészeti múzeumban rendezett gálán, ahol egyszer csak megjelent az előző este Münchenben WBO-vb-címet nyerő Kovács István, és Papp derekára csatolta a bokszolóként soha el nem nyert hivatásos vb-övet. Szem nem maradt szárazon…

A legszebben talán Max Schmeling, az egyetlen német nehézsúlyú világbajnok foglalta össze, mit is jelent a magyar klasszis a világ ökölvívásának: „Nemcsak jobb ökölvívót nem ismerek nála, de sportszerűbbet sem. Papp László az ökölvívás legnagyobb úriembere.”