Patrick Vieira és az Inter

SZ. N. T.SZ. N. T.
Vágólapra másolva!
2006.07.22. 00:51
Címkék
Újabb klasszis távozik a másodosztályba visszasorolt Juventustól: a tekintélyes olasz La Gazzetta dello Sport értesülései szerint az Internazionale csapatában folytatja pályafutását Patrick Vieira. A francia védekező középpályásért – aki lapunk osztályzatai alapján a világbajnokság legjobb játékosa lett – 13 millió eurót (3.64 milliárd forint) fizet a milánói klub. Bár korábban a Manchester United is élénken érdeklődött a 30 esztendős játékos iránt, úgy tűnik, hogy a kék-feketék lesznek a befutók, a hírek szerint az Inter vezetőségének két tagja mindenben, így az árban is megegyezett a Juve sportigazgatójával, Alessio Seccóval.Vieira 2005 nyarán 20 millió euróért igazolt az Arsenalból a zebramezesekhez, akik nagy reményeket fűztek a világ egyik legjobb védekező középpályásának játékához. Nem is lehetett panasz a futballistára, hiszen 31 bajnokin szerepelt, és a támadások szűrése mellett az ellenfél tizenhatosán belül is aktív volt, öt gólt is összehozott. Közben egész Európában zajlanak az egyeztetések átigazolási fronton, a Real Madrid továbbra sem tud megegyezni a Manchester Uniteddel Ruud van Nistelrooy áráról, így egyre idegesebb a királyi gárda, de minden bizonnyal a holland támadó is... A Real a hátsó alakzatába is keres új embereket, a francia válogatott balhátvédje, Eric Abidal, valamint a Lyon védekező középpályása, a mali Mahamadou Diarra szerepel a kívánságlistán.
Legfrissebb hírek

Hiába Curry parádéja, a Warriors hosszabbítás után kikapott Los Angelesben, így play-inre kényszerül

Amerikai sportok
1 órája

Hétfői sportműsor: a németekkel játszunk a női jégkorong-vb-n

Minden más foci
2 órája

Rés az ajtón – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
2 órája

Megúszták! – Thury Gábor jegyzete

Úszás
2 órája

Újabb csodálatos nap a birkózó Európa-bajnokságon; Négy hónap után nyert újra bajnokit az Újpest

E-újság
2 órája

Marko attól fél, hogy Verstappen távozik – a Red Bull válságmegbeszélést tartott a riasztó bahreini verseny után

F1
2 órája

A harmadik percben már vezetett, mégsem nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
3 órája

Egy versenyen kétszer is világcsúcsot döntött a 22 éves olimpikon – videó

Atlétika
3 órája
Ezek is érdekelhetik