Kölcsönjátékosa intézte el a Juventust

Vágólapra másolva!
2011.01.06. 14:40
null
Sebastian Giovincót kétszer is túl közel engedték kapujukhoz a torinóiak (Fotó: Reuters)
Címkék
Nem is kezdődhetett volna rosszabbul a 2011-es esztendő a Juventus számára: hazai pályán szenvedett 4–1-es vereséget a Parma ellenében az olasz bajnokság 18. fordulójában. A vendégek első két gólját a torinóiak kölcsönjátékosa, a 23 éves Sebastian Giovinco szerezte. A Felipe Melo kiállítása miatt a 17. perctől emberhátrányban játszó Juve maradt a Serie A tabellájának negyedik helyén, de ha a Roma délután legyőzi a Cataniát, visszaesik az ötödik pozícióba.

Már az első percek baljósak voltak a Juve számára: Fabio Quagliarella a 4. percben megsérült, és Luigi Delnerinek máris végre kellett hajtania egy cserét. Amauri állt be a helyére.

A folytatásban Alex Del Piero fejesével majdnem vezetést szerzett a Juve, amely a 17. percben emberhátrányba került: Felipe Melót durvaságért (a földön fekve fejbe rúgta Massimo Pacit) küldte az öltözőbe a játékvezető. A Parma játéka ezután feljavult, Delnerinek a 30. percben második cserelehetőségét is ki kellett használnia: Del Piero helyett Simone Pepét küldte a pályára.

FELIPE MELO BUTASÁGA
 

Tizenegy perccel később vezetést szerzett a Parma: Cristian Zaccardo beadása után Massimo Gobbi közeli fejesét bravúrral védte Marco Storari, de a labda a Juvétól a Parmának kölcsönadott Sebastian Giovinco elé pattant, és az alacsony középpályás két méterről nem hibázott, a léc alá bombázta a labdát (0–1). Gólöröm, ahogy ilyenkor illik, nem követte a találatot.

A fordulás után a 23 éves játékosnak ismét meg kellett tartania önuralmát, Francesco Valiani jobb oldali beadását követően az öt és feles sarkánál Giovinco jobb lábbal áttette a balra a labdát, majd laposan a kapu közepébe lőtt (0–2).

A Juvét sokkolta a kétgólos hátrány, de megpróbált talpra állni: Pepe előbb a kapufát találta el szabadrúgásból, majd a 60. percben Alberto Aquilani szöglete után Nicola Legrottaglie fejelt a pármai kapu közepébe (1–2).

A lendület nem tartott sokáig: a 62. percben Giorgio Chiellini felrúgta Hernán Crespót a Juventus büntetőterületén belül. És az őszülő argentin értékesítette a megítélt tizenegyest (1–3). A hátralévő időben is a Parma kezdeményezett, és az utolsó pillanatokban a végsőkig kijátszott helyzetből Raffaele Palladino (aki 2004-től 2008-ig a Juventusban futballozott) állította be a végeredményt (1–4).


JUVENTUS–PARMA 1–4
 
SERIE A
18. FORDULÓ
Juventus–Parma 1–4 (Legrottaglie 60., ill. Giovinco 41., 48., Crespo 62. – 11-esből, Palladino 93.)
AS Roma–Catania 15.00
Bologna–Fiorentina 15.00
Brescia–Cesena 15.00
Cagliari–AC Milan 15.00 (tv: Digi Sport)
Genoa–Lazio 15.00
Lecce–Bari 15.00
Palermo–Sampdoria 15.00
Udinese–Chievo 15.00
Internazionale–Napoli 20.45 (tv: Digi Sport)

AZ ÁLLÁS 
  1. Milan 17 11 3 3 29–13 +16  36
  2. Napoli 17 10 3 4 26–17 +9  33
  3. Lazio 17 10 3 4 24–16 +8  33
  4. Juventus 18 8 7 3 33–21 +12  31
  5. Roma 17 8 5 4 22–20 +2  29
  6. Palermo 17 8 3 6 29–22 +7  27
  7. Internazionale 15 6 5 4 20–14 +6  23
  8. Sampdoria 16 5 8 3 18–13 +5  23
  9. Udinese 17 7 2 8 21–21 0 23
10. Parma 18 5 7 6 18–21 –3  22
11. Chievo 17 5 6 6 19–19 0 21
12. Genoa 16 6 3 7 13–15 –2  21
13. Catania 17 5 6 6 14–18 –4  21
14. Cagliari 17 5 5 7 19–16 +3  20
15. Bologna 17 5 6 6 16–23 –7  20
16. Fiorentina 16 5 4 7 16–17 –1  19
17. Brescia 17 4 3 10 12–21 –9  15
18. Cesena 16 4 3 9 11–20 –9  15
19. Lecce 17 4 3 10 16–34 –18  15
20. Bari 17 2 5 10 11–26 –15  11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik