Juventus, Milan, Inter, Roma, Lazio, Fiorentina, Napoli – egy hagyománytisztelő futballszurkoló ma is áhítattal ejti ki e csapatneveket, függetlenül a klubhovatartozásától és a nemzetiségétől, ez nem lehet vitás. De mi van azokkal az éppen drukkersorba cseperedő fiatalokkal, akiket kevéssé befolyásolnak a tradíciók, akik nem látták Diego Maradona, Michel Platini, Marco van Basten, Lothar Matthäus és világsztár társaik hajdani olaszországi brillírozását, és kizárólag a kínálat pillanatnyi állapota alapján választják ki rajongásuk tárgyát?

A legkevesebb, hogy nem vagyunk meggyőződve az áhítatukról. Egy európai bajnokság erejét elsősorban a Bajnokok Ligája-szerepléssel szokás illusztrálni, utána pedig a ligában cirkuláló pénz mennyisége, illetve vele szoros összefüggésben az aktuális világsztárok felbukkanási valószínűsége következik. E skálákon a Serie A nem áll jól – legalábbis korábbi önmagához és fő riválisaihoz képest.

POZÍCIÓVESZTÉS A BL-BEN ÉS A JÁTÉKOSPIACON

Ami a Bajnokok Ligáját illeti: az elmúlt három kiírásban már az elődöntőt is olasz csapatok nélkül rendezték meg. Hasonlóra akadt példa a távolabbi múltban is, csakhogy akkoriban a többi európai kupában csurrant-cseppent valami Itália csapatainak. Ezzel szemben most az a helyzet, hogy az Európa-ligában (korábbi UEFA-kupa) – amelyet szokás a „nagyok” érdeklődési körén kívüli vetélkedésnek tekinteni, azonban hivatalosan mégiscsak a második legfontosabb európai klubtorna – öt olyan szezonon vagyunk túl, amelyikben nem jutott olasz csapat a legjobb négy közé. Az európai porondon tanúsított, korábban példátlan lagymatagság egyik kellemetlen következménye, hogy a Serie A immár két éve négy helyett csupán három csapatot ad a BL-be.

A pénzügyekkel kapcsolatban a World Soccer arra a megállapításra jut, hogy a spanyol és az angol liga után a német és a francia is megelőzni látszik az olaszt. A BL legutóbbi német házi döntője elég nyomós érv a Bundesliga mellett, míg a franciák előretörését nemcsak azzal a szimbolikus példával igazolja az angol szaklap, hogy a Paris Saint-Germain éppen egy olasz klubbal, a Napolival kötötte meg a nyár eddigi legnagyobb futballüzletét (Edinson Cavani 64 millió euróért lett a PSG játékosa), hanem arról is említést tesz, hogy az őrülten költekező francia klub két év alatt tíz játékost szipkázott el a Serie A-ból nagyjából 273 millió euróért, miközben az olasz élvonal csapatai tavaly 536 milliót költöttek játékosvásárlásra – összesen…

Az U21-es Európa-bajnokságon idén nyáron ezüstérmes olasz válogatott két kiválósága, Luca Caldirola és Giulio Donati külföldre igazolását is szimbolikusnak tekinti a nemzetközi sajtó. Az olasz bajnokság szürkülését és az ottani klubok pénzügyi elbizonytalanodását egyaránt bizonyítva látják azáltal, hogy Caldirola (Werder Bremen) és Donati (Leverkusen) a Bundesligában folytatja ahelyett, hogy az amúgy újjáépülőben lévő Interben tartanák oda a vállukat oda kívánkozó terhekért. A fekete-kékek eddig alsóbb osztályú csapatoknak adták kölcsön őket, most lemondtak róluk; karrierjük alakulása láttán idővel eldönthetjük, mennyire voltak előrelátók a milánói vezetők.

S még egy adalék: a nyár eddigi top 25 igazolása között mindössze két olyan ügylet található, amelyikben olasz klub volt a vásárló. A Cavani eladásán jól kereső Napoli Gonzalo Higuaínnal (Real Madrid, 37 millió euró), a párizsi pénzcsap alá szintén vödröt tartó Roma Kevin Strootmannal (PSV, 16.5 millió euró) került fel a listára. Ez is alátámasztani látszik az évtizede még elképzelhetetlen véleményt, miszerint az olasz liga már nem célállomás, hanem inkább átszállóhely a legjobb futballisták számára. S bár az idei piac még nem zárt be, ebben változás aligha lesz.

„AZ OLASZ FUTBALL MA NEM A LEGJOBB TERMÉK”

Az eddigiekben jobbára az okozatokról írtunk, most kanyarodjunk vissza az okokhoz. A Financial Times májusban sok tanulsággal szolgáló írást közölt az akkoriban éppen bajnokavatásra készülő olasz futballról, és a leendő aranyérmes Juventust tulajdonló Agnelli család egyik prominense, a klubelnök Andrea Agnelli segítségével igyekezett megvilágítani a hátteret.

„Az olasz futball, akárcsak maga Olaszország, strukturális reformokra szorul” – jelentette ki Agnelli, nem kevesebbet állítván, mint hogy a korrupció, a szurkolói erőszak, a klubok gazdasági visszaesése, a provincializmus és az irányítatlanság tekintetében az olasz foci túlságosan is hű tükörképe a mai Olaszországnak. Annak az Olaszországnak, amely az évtizedes GDP növekedési átlagot tekintve (2003–2013) a világ öt leggyengébben teljesítő országa között található Görögországgal, Portugáliával, San Marinóval és Zimbabwéval.

„Mi (értsd az olasz drukkerek) hamisított mezeket vásárolunk, és nem csak azért, mert egy lassuló gazdaságú országban kevesebb az emberek pénze. A hamisítás, az átverés általában véve óriási probléma Olaszországban. S hogy élményt jelent-e manapság olasz futballt nézni? A stadionok félig üresek, a szurkolói erőszakot nem sikerült legyűrni, szóval, úgy gondolom, ez most nem a legjobb termék” – folytatta Agnelli, aki szerint óriási gond, hogy a Serie A televíziós bevételei csupán a felét teszik ki az angol Premier League-ének, mégpedig a külföldi, főleg ázsiai lehetőségek kihasználatlansága miatt (ez utóbbi persze már okozatként is értékelhető).

A Juve elöljárója, ha tehetné, három nagy ligából gyúrná egybe álmai Serie A-ját: Spanyolországból a nagy klubok televíziós jogokkal való gazdálkodásának szabadságát, Németországból a központilag erősen szabályozott és hatékonyan működő szponzorációt, Angliából a stadionokat és a klubok csecsebecse-kereskedelmét importálná.

„Mi csak a multinacionális cégek helyi leányvállalatait érjük el, az ő kisebb büdzséjükbe tudunk beférni, míg a Premier League a főhadiszállással kommunikál, amit jól jelképeznek a stadionok modern reklámtábláin villódzó kínai nyelvű feliratok” – véli Agnelli, aki szerint a fent említett „tranzitligaságot” nem lesz egyszerű levetkőzni.

A stadionhelyzetet illetően amúgy éppen a Juventus van a legjobb helyzetben, hiszen a – többé-kevésbé lerobbant – városi tulajdonú stadionokban játszó riválisokkal ellentétben két éve saját arénában fogadhatja vendégeit, ami plusz bevételi forrást is jelent. (Igaz persze az is, hogy a stadion felépítése jó néhány évre megterhelte a klub költségvetését.)

Agnelli az olasz politikát is felelőssé tette a létesítmények állapotáért, mondván, tíz éve napirenden van a stadionépítést ösztönözni hivatott tervezet, de törvény eddig nem lett belőle. Természetesen nem a Juventus elnöke az egyetlen, aki dohog a rossz infrastruktúra miatt – íme, egy vélemény az egyik örök rivális, a Roma háza tájáról.

„A futballkultúra tekintetében tíz-húsz esztendővel vagyunk lemaradva a világtól – panaszkodott Daniele De Rossi, a „farkasok” világbajnoka. – Sok mindenről rosszul gondolkodunk, rosszul szervezzük a dolgainkat. Az angolok, a spanyolok és a németek előttünk járnak, és hamarosan előttünk lesznek a franciák is. Elég, ha a stadionok állapotát nézzük, vagy például a meccskezdési időpontokat. Januárban este kilenckor kezdeni (az északi) Udinében… Nem kellene megszakadni a változtatáshoz, a Serie B-ben például karácsonykor játszanak, de januárban nem.”

DE MOST MÁR IRÁNY A PÁLYA, AHOL ISMÉT A JUVENTUS A FAVORIT

„Nem nagyon látok esélyt arra, hogy a következő években egy olasz csapat sikeres legyen a Bajnokok Ligájában” – csatlakozott elnöke fenti borúlátó szavaihoz a nemzetközi összefüggéseket hasonlóképp látó Antonio Conte, a Juventus vezetőedzője, aki persze magától értetődőn – ebben is osztozva elnökével – feszt azon munkálkodik, hogy a szezon végén valahogyan mégis a Juventus nevét véssék fel a BL trófeára, immáron harmadszor.

Ha ez esetleg megtörténik (vagy ha nem, de a „zebrák” a tavasz második feléig versenyben lesznek az európai porondon), veszélybe kerülhet a hazai korona – de csak ebben az esetben, vélik a torinóiak erejét a többi olasz csapaténál jóval többre taksálók. Akik nincsenek kevesen. Lehet, hogy a Juventus feleannyi bevételt kasszíroz, mint a Real Madrid vagy a Barcelona, de tavaszi sikercsapata egyben tartásán túl képes volt sokat költeni Carlos Tévez (Man. City) és Angelo Ogbonna (Torino) szerződtetésére, továbbá kiböjtölte végre Fernando Llorente (Athletic Bilbao) baszkföldi szerződésének lejártát…

A Laziónak a Szuperkupa-mérkőzésen kiosztott maflás legalábbis nem gyengíti az újabb Juve-scudetto melletti érveket. A Juventus a harmincas évek nagy (ötös) sikersorozata óta először lehet egymás után háromszor olasz bajnok, ha…

Ha például a két legnagyobb kihívó, Milan és a Napoli nem bírja a tempót. Silvio Berlusconinak annak idején pénz, paripa meg persze minden más a rendelkezésére állt, hogy újra nagycsapattá tegye a Milant – azzá is tette. Az egykor a Bajnokok Ligája megszületésében is kulcsszerepet játszó korábbi olasz miniszterelnök azóta sikamlós szexbotrányba keveredett, manapság bíróságra jár, hétéves börtönbüntetése ellen harcol, és szerencséje forgandósága abból is kiolvasható, hogy a Milan képtelen zöld ágra vergődni egy japán labdarúgó (Honda Kejszuke) szerződtetése ügyében a CSZKA Moszkvával. A két ifjú gólfelelőst, Mario Balotellit és Stephan El Shaarawyt mindenesetre nem engedték ki a kezükből.

A Napoli elveszítette a Serie A legutóbbi gólkirályát, Edinson Cavanit, de legalább jó vásárt csinált, és az érte kapott temérdek pénzt magas szinten teljesíteni képes játékosokba forgatta. A legnagyobb név kétségkívül Gonzalo Higuaín (37 millió euró), de hozzá hasonlóan a Real Madrid ajánlólevelét lobogtatva érkezett José Callejón (9.5 millió) és Raúl Albiol (12 millió) is. Pepe Reina (Liverpool) ingyen hozott sok-sok tapasztalatot, míg a belga Dries Mertens (PSV, 9.7 millió euró) a holland élvonalbeli gólerősségét próbálja majd konvertálni. Mint látszik, sok az új építőkocka, vagyis ahhoz, hogy gyorsan álljon a ház, nagyon is fontos feltétel, hogy az új edző, Rafa Benítez sikeresebb legyen, mint eddigi hathónapnyi olaszországi (Inter) munkavégzése során.

ÁTÉPÍTÉS AZ INTERNÉL, KERINGŐ A ROMÁNÁL

Éppen Benítez elődje, Walter Mazzarri kapta a megtisztelő, egyben rém nehéz feladatot, hogy levezényelje az Internazionalénál szükségessé váló fiatalítást. A legutóbbi kilencedik helynél még úgy sem lesz nehezebb feljebb végezni, hogy egyelőre nagy igazolást nem sikerült nyélbe ütni – hiszen európai kupameccsek például nem szívják el az erőt. Az Internél érdemes az irodarégiót is figyelni, hiszen elképzelhető, hogy Massimo Moratti eladja a klub 75 százalékát egy indonéziai nagybefektetőnek, Erick Thohirnak.

A Fiorentina a legutóbbi idényben kis híján bemanőverezte magát a BL-be, és noha Sztevan Jovetics elment a Manchester Citybe, Vincenzo Montella vezetőedző nyilvánvalóan megint a dobogót veszi célba. Növeli az étvágyat a német gólgép, Mario Gomez (Bayern München) szerződtetése, és sokan kíváncsian várják, mire fut ki az ősmilanos Massimo Ambrosini firenzei felbukkanása.

A fővárosi csapatok közül a Románál volt nagyobb a jövés-menés, jól csengő nevek az érkezők (Gervinho, Maicon, Strootman) és a távozók (Krkic, Osvaldo, Marquinhos, Stekelenburg) oldalán egyaránt találhatók, és még nem biztos, hogy az utóbbi listára nem kerül fel a klubikon Daniele De Rossi neve is. Francesco Totti ugyanakkor marad, ha valaki, ő segíthet a farkasfalka megszelídítésében az új vezetőedzőnek, a francia Rudi Garciának.

A Lazio eddig két középpályásért, a brazil Felipe Andersonért és az Anderlechtet kinövő Lucas Bigliáért fizette a legtöbbet, de a Juventustól elszenvedett kiütéses bemelegítő vereség azt mutatja, hogy Vladimir Petkovic legénysége még nincs készen. Nagy érdeklődéssel várjuk, a játékosbizniszt nagykereskedelmi méretekben űző Parma profitál-e Antonio Cassano szerződtetéséből; hogy a bőszen piacoló és az egyenleg pozitívumára eddig ügyelő Udinese képes lesz-e megközelíteni legutóbbi ötödik helyét; hogy a Catania – immár a mezőny egyetlen szicíliai csapata – megint befér-e az első tízbe; és hogy a nyitó hazai meccsét újfent sok száz kilométernyi távolban, Triesztben lejátszó Cagliari visszaköltözhet-e valaha a saját stadionjába.

VAJON LESZ-E MAGYAR PÁLYÁRA LÉPŐ?

Nehéz kérdés! Az átigazolási piac hírei szerint Fabio Liverani, a Genoa új vezetőedzője nem számít Tőzsér Dánielre. A Milan eddig a kölcsönpalettáját színesítette Filkor Attilával, és a magyar középpályással kapcsolatos legutóbbi hírek francia második ligás próbajátékról szóltak. Arra sem vennénk mérget, hogy a legutóbbi idényben szintén kölcsönkenyéren élő Laczkó Zsolt (Sampdoria) a jelenlegi klubjában fejezi be a szezont.

Az olasz klubokban pallérozódó utánpótláskorú magyar játékosok közül Novothny Somának (Napoli) jósolják a legszebb jövőt. A támadó a felkészülés során jó benyomást tett Rafa Benítezre, a nápolyiak új vezetőedzőjére, és bár a több játéklehetőség reményében szóba került a kölcsönadása, olaszországi sajtóhírek szerint erre januárig semmiképpen sem kerül sor.

A magyar kötődésű játékosok közül az osztrák válogatott, ám szombathelyi születésű Garics György esetében viszont az lenne a meglepő, ha nem lépne pályára. A védő az elmúlt hat idényben stabil Serie A-s játékossá nőtte ki magát, és immár a negyedik idényét kezdi meg a Bolognában, amely – a (még?) magyaros Genoához és a Sampdoriához hasonlóan – várhatóan elsősorban hátrafelé, mintsem a tabella teteje felé pillantgat majd az idény során.

ELŐSZÖR LESZ ÖT DERBI AZ ÉLVONALBAN

A Palermo, Siena, Pescara hármast váltó újoncok között egy három év után visszatérő klub (Livorno), egy korábbi olasz bajnokcsapat (Verona), valamint egy abszolút újonc (Sassuolo) található. Utóbbi máris magáénak mondhat egy rekordot, hiszen a statisztikák szerint ilyen kicsi város (Sassuolót 42 ezren lakják) még nem adott csapatot az olasz élvonalba. A kicsiség hátránya, hogy Sassuolo stadionja nem alkalmas a Serie A-ra, ezért a B-liga bajnoka a közeli Reggio Emiliában játssza majd a hazai meccseit.

A Verona a világbajnok csatár, a 36 esztendős Luca Toni szerződtetésével hívta fel magára a figyelmet a nyáron, és feljutásával produkált egy érdekes statisztikai jelenséget is. A 2013–2014-es lesz az első olyan szezon az olasz élvonalban, amikor öt városban is derbit rendeznek: Milánó (Internazionale, Milan), Róma (Lazio, Roma), Torino (Juventus, Torino), Genova (Genoa, Sampdoria) és Verona (Chievo, Hellas Verona) most először ad egyidejűleg egynél több csapatot a Serie A-nak. A derbik sorát a Samp és a Genoa nyitja a harmadik fordulóban.