Juventus: Mario Mandzukic aláírt a „zebrákhoz” – hivatalos

Vágólapra másolva!
2015.06.22. 19:01
null
A 29 éves Mario Mandzukic négyéves szerződést kötött a „zebrákkal” (Fotó: juventus.com)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus hivatalosan is bejelentette Mario Mandzukic szerződtetését.

 

Az Atlético Madrid 19 millió eurót kap a horvát támadó játékjogáért cserébe, de ez az összeg később még növekedhet.

A 29 éves játékos klubváltása már jó ideje valószínűsíthető volt – főleg, hogy Massimiliano Allegri vezetőedző is elismerte –, vasárnap már az orvosi vizsgálatra is megérkezett Torinóba, ma pedig ezen is átesett.

„A Juventus bejelentheti, hogy megegyezett az Atlético Madriddal Mario Mandzukic szolgálatait illetően. A támadó négyéves szerződést írt alá” – áll a „zebrák” hivatalos honlapján.

„A két csapat 19 millió eurós átigazolási összegben egyezett meg, amelyet három részletben fizetünk, valamint van még egy 2 millió eurós bónusz is, amelyet az Atlético Madrid abban az esetben kap meg, ha Mandzukic teljesíti a rögzített feltételeket.”

Az olasz bajnok és kupagyőztes, BL-döntős Juve a Real Madridtól érkező Sami Khedira személyében már szerződtetett egy játékost a spanyol fővárosból.

Legfrissebb hírek

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
8 órája

Egy gól és más semmi – Vlahovics góljával győzött a Juventus a Cagliari otthonában

Olasz labdarúgás
2025.02.23. 22:40

Világbajnokot szerződtetett Ricardo Moniz svájci csapata

Minden más foci
2025.02.12. 12:37

Lengyel válogatott labdarúgóval erősít Sallai Roland csapata

Minden más foci
2025.02.10. 18:19

Ingyen lehet a Monzáé a korábbi csodagyerek

Olasz labdarúgás
2025.02.07. 18:22

Gúzsba kötve az FC Barcelona, az Atlético és a Real Madrid – egymillió eurós magyar játékos a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.02.07. 15:51

Új műsor, új férfi, új módi: Ibrahimovic és a különös milánói igazolások

Olasz labdarúgás
2025.02.06. 11:27

Az Aston Villa kölcsönvette a BL-győztes támadót a PSG-től

Angol labdarúgás
2025.02.03. 20:52
Ezek is érdekelhetik