Roma: 13 millió euróért végleg megvették a Milan csatárát

Vágólapra másolva!
2016.06.21. 18:43
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Roma a hivatalos honlapján jelentette be, hogy élt opciós jogával, és 13 millió euróért végleg megvásárolta Stephan El Shaarawyt, a Milan csatárát, aki a 2015–2016-os szezon tavaszi szakaszában kölcsönben játszott a fővárosi csapatban.

A római együttes januárban 1.4 millió euróért vette kölcsön El Shaarawyt, és opciós jogot szerzett a 23 esztendős támadó végleges megvásárlására.A római együttes januárban 1.4 millió euróért vette kölcsön El Shaarawyt, és opciós jogot szerzett a 23 esztendős támadó végleges megvásárlására.

Az olasz válogatott tagjaként a franciaországi Európa-bajnokságon részt vevő futballista a tavaszi idényben magára talált, 16 bajnoki mérkőzésen nyolc gólt és két gólpasszt jegyzett, ezzel meggyőzte a Roma vezetőségét, hogy érdemes szerződtetni.

A „farkasok” az utolsó pillanatig kivártak, hiszen június 21-ig volt opciós joguk El Shaarawy megvásárlására. A fővárosiak 13 millió eurót fizettek a „Fáraó” becenévre hallgató játékosért, aki négyéves szerződést írt alá.

Legfrissebb hírek

Robbie Keane mesterhármast lőtt a Milan legendáinak – videó

Minden más foci
2025.03.24. 15:01

„Intenzív időszak volt” – Thiago Motta rideg búcsút vett a Juventustól

Olasz labdarúgás
2025.03.24. 13:05

Visszavonult az 54-szeres olasz válogatott szélső

Olasz labdarúgás
2025.03.19. 16:53

A Paris fontos meccset nyert meg a Milan ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.03.18. 22:50

Balogh Botondék a hajrában egyenlítettek a sereghajtó otthonában, ismét hátrányból felállva nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2025.03.15. 20:02

Serie A: a Milan kétgólos hátrányból fordított Leccében

Olasz labdarúgás
2025.03.08. 20:01

Serie A: hiába vezetett, a végén kikapott a Milan Bolognában

Olasz labdarúgás
2025.02.27. 22:44

Elhagyhatja a Milant a nyáron a francia légiós

Olasz labdarúgás
2025.02.27. 10:42
Ezek is érdekelhetik