Cesare Prandelli: Harapós ellenfél volt a Győr

– Nézze, mit hoztam önnek!
Nem mai újságcikk… Hadd lássam csak: Juventus–Rába ETO, 1979, kettő nulla ide. Az első európai kupameccsem. Sokat nem értek a magyar szövegből.

– Itt a La Gazzetta dello Sport tudósítása is a kettő egyes magyar győzelmet hozó győri visszavágóról, az írásban az ifjú Prandelli értékeli a második félidő heves jelenetét, amely Pozsgai piros lapjába torkollott.
– Technikás, de harapós ellenfél volt a Győr, emlékszem a cikkben ecsetelt csetepatéra. Csalóka, hogy azt írják, én is kiestem a csapatból, valójában csak a következő körből kellett kimaradnom a két mérkőzésen összeszedett két sárga lapom miatt.

– Kapott játékosként piros lapot?
– Egy esetre emlékszem, de akkor is bocsánatot kért utólag a játékvezető, belátta, hogy tévedett.
Csodálkoztam is volna, ha többszörös fair play díjasként most nekiáll sorolni a brutálisabbnál brutálisabb rácsúszásai történetét.

– A tiszta, sportszerű játék híve vagyok, ami azonban nem azt jelenti, hogy megriadok a keménységtől. A futball férfias sport, a szabálytalanság is a része. Tisztelni kell az ellenfelet, a szándékos agresszió viszont nem fér bele.
– Harmincnyolc évvel első európai kupakirándulása után ismét Győrbe érkezett, ezúttal Dubaiból. Miért éppen a magyar várost választották az emírségbeli al-Naszr nyári felkészülési helyszínének?
Amikor május végén aláírtam a szerződésemet, a csapat nyári programja már készen állt. Akik kinézték a győri környezetet, nyilván fontos szempontnak tartották, hogy itt a pálya közel fekszik a szállodához, és minden körülmény adva van a nyugodt munkához. Valahova muszáj volt elmenni, Dubaiban ugyanis ilyenkor szinte lehetetlen edzeni – ki akar ötven fokban tréningezni?

– Meglepett, hogy elfogadta az al-Naszr ajánlatát. Aki az arab világba szerződik, legtöbbször nem is titkolja, hogy a pénzért teszi.
– Ha a pénz mozgatott volna, elmentem volna Kínába vagy Oroszországba, ahol még többet ígértek. Nem mondom, hogy rossz fizetést kapok, de elsősorban a klubelnök terve és a jövő építése vonzott Dubaiba. Szeretne fokról fokra erős akadémiát és csapatot kialakítani.

– Nem hiányoznak a gyökerek, a futballkultúra?
– Számít a múlt, de még inkább a jelen, amely a jövőt megalapozza. A történelmet írni kell. Ami meg van írva, abba már nem érdemes belenyúlni.

– Azért piszkáljuk fel mégis a Fiorentinánál töltött öt évének emlékét, amelyet talán éppen a város sajátos tradíciói tettek felejthetetlenné. Nem biztos, hogy máshol is ki tudta volna alakítani azt az elegáns és sportszerű légkört, amely a kétezres évek második felének firenzei mérkőzéseit jellemezte.
– Valóban különleges Firenze kisugárzása, a kultúra és a labdarúgás alapjai egymásba csúsznak. Vállalkozó szellemű, stílusos csapat volt a miénk, amely még a Bajnokok Ligájába is eljutott.

– És a csoportkörben találkozott 2009 őszén a Debrecennel. A budapesti mérkőzést utóbb a fogadási csalásokat felgöngyölítő bochumi ügyészség vizsgálta…
– Erről nem tudok. Emlékszem, szokatlanul gyors tempóban játszottunk, és négy háromra nyertünk. Meglep, amit mond, hirtelen nem is tudok mást hozzáfűzni, csak azt, hogy mindig résen kell lenni. Ahol ennyi pénz mozog, közel a baj, és sok a piszkos szándékú ember.

– Jelképes üzenete volt, amikor a neki felkínált feketepénzt visszautasító és a bűnözők csábítását jelentő Simone Farina Gubbio-játékost meghívta a válogatott edzőtáborába. Mennyire mérgezte meg a futballt a fogadási csalás?
– Olaszországban számos csúnya történettel találkoztunk. Nem szabad engedni, hogy a játékosokat megkörnyékezzék a csalók, a labdarúgóknak pedig muszáj tisztában lenniük a professzionalizmus felelősségével.

– Szép kezdeményezés volt Firenzében az úgynevezett harmadik félidő bevezetése, vagyis hogy a lefújás után a csapat játékosai sorfalat állva megtapsolják az ellenfelet. Először egy Internazionalétól elszenvedett kettő nullás vereség végén szólt az elismerés a legyőzőknek, a szokást jó ideig tartották, aztán valamiért mégis kikopott.
– Jellemzően olaszos történet: nemes gesztus, jónak ígérkező újítás volt ez, amelyet a mi futballunk mégis nehezen fogadott be. Túlságosan nyugtalan, érdekközpontú a közeg ahhoz, hogy az efféle üzeneteknek teret engedjen.

– Miként a válogatottnál bevezetett etikai kódexét is sokan berzenkedve, gúnyolódva fogadták.
– A viselkedési norma a nemzeti csapatnál nemzeti ügy, ahogyan az élet más területein is elvárható lenne, hogy az országot képviselők megfeleljenek bizonyos elvárásoknak. Meggyőződésem, hogy külföldön működött volna a rendszer, Olaszországban azonban nem talált táptalajra. Érdekes, miközben sokan támadták az etikai kódexet, maguk a játékosok komolyan vették.

– Elvitte a válogatottat a 2012-es Európa-bajnokság idején Auschwitzba, edzett a csapat a ’ndrangheta maffiaszervezet által bitorolt pályán Rizziconiban, az olaszországi földrengés után pedig a katasztrófa sújtotta Medollában is játszottak. Miért tartotta fontosnak, hogy a válogatott társadalmi kérdésekben is szerepet vállaljon?
– Számomra ez természetes. Lengyelországban közel laktunk a hírhedt koncentrációs táborhoz, adta magát, hogy felkeressük és szembesüljünk az ott történtekkel. Rizziconiban a maffia elvette a futballpályát a helybeli fiataloktól, mi odamentünk a válogatottal edzeni, nem szólhatott érte senki. A földrengés után meghívtak minket a természeti csapás károsultjai, az otthonaikat elveszítő honfitársaink, nem mondhattunk nemet, nem is akartunk nemet mondani. A futballisták nagyon sok pénzt keresnek, speciális világban élnek, de nem szakadhatnak el a valóságtól. Tudniuk kell, honnan jöttek, kikért játszanak, milyen problémákkal küzdenek mások. Közel kerülni az emberekhez, ez volt az üzenet. Adni egy mosolyt, játszani kilencven percet nem kerül semmibe, mégis sokaknak boldogságot szerzel vele.

– Talán sohasem volt még válogatott annyira népszerű négy nullás vereség után, mint az olasz csapat a 2012-es Eb-döntőt követően. Hihetetlen volt látni Kijevben a spanyolok kiütéses győzelme után az ünneplő olasz szurkolókat.
– Nem vártak sokat tőlünk, nem nyomasztott a felfokozott várakozás, könnyebb volt így kibontakozni. A nagy esélyesnek kikiáltott németek elleni elődöntő pedig nemcsak nekünk, hanem egész Európának ünnep volt.

– A két gólt szerző Mario Balotellinek pedig alighanem élete legjobb mérkőzése. Milyen volt vele a kapcsolata?
– Normális. Balotelli alkatát meg kell érteni. Néha magamutogató, extravagáns, de alapvetően jólelkű fiatalember.

– Igaz a válogatott közeli forrásból hallott történet, hogy a 2014-es brazíliai világbajnokság idején Balotelli a soron következő mérkőzésre készülő csapatot hátrahagyva elvitte a barátnőjét Rióba magánhelikopterrel?
– Nem hagyott ott minket. A szurkolóknak szükségük volt utólag az efféle sztorikra, hogy igazolást nyerjenek a gyenge szereplésre, pedig a rosszul sikerült világbajnokság problémái a pályán keresendők. Nem kell helikopterek után szaglászni, amit elrontottunk, azt az Anglia, a Costa Rica és az Uruguay elleni mérkőzésen rontottuk el.

– Az utolsó csoportmérkőzés után benyújtotta lemondását, távozása után sokan nekiestek, megfutamodással vádolták.
– Minden attól függ, hogyan meséled el a történetet. Ha a hazugságokat, híreszteléseket, rosszindulatú történeteket veszed alapul, másként látod az eseményeket, mintha a tényeket nézed. A tények mértékegysége számomra a győzelem, a döntetlen és a vereség.

– Sajátos munkapárost alkotott fiával, akit a Fiorentinánál és a válogatottnál is maga mellé vett erőnléti edzőnek. Az al-Naszrnál is együtt dolgozik vele?
– Nem, Nicolo most Roberto Donadoni segítője a Bolognánál.

– És a csapat középpályásának, Nagy Ádámnak az edzője.
– Igen, ismerem a magyar játékost, de annyira azért nem, hogy szakmai véleményt mondhassak róla.

– Firenzei időszakának szomorú pillanata volt felesége korai elvesztése, fájdalmában osztoztak a játékosok is, ott voltak a temetésén. A családi háttér, a magánélet mindig markánsan megjelent a munkásságában.
– A család a legfontosabb, vagy inkább úgy mondom, az egyetlen, ami igazán fontos nekem. Minden e körül forog, ezt már nagypapaként mondhatom. Sajnos a munkánk miatt keveset lehetünk együtt, de telefonon sokat beszélek a gyerekeimmel, Nicolóval és Carolinával, aki Kenyában dolgozik a Vöröskeresztnek.

– Vállalna-e újra munkát Olaszországban?
Hát, nem is tudom… Nem mondom, hogy nem, mert hozhat fordulatokat az élet, de azt sem állítom, hogy már alig várom a visszatérést. Most az al-Naszr érdekel.