Juventus: a riválishoz távozik az ügyvezető igazgató – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.23. 11:49
Az olasz média úgy tudja, hogy a Juventus labdarúgócsapatától a rivális Interhez megy Giuseppe Marotta.

Mint megírtuk, a 61 éves Marotta néhány hete, a Napoli ellen 3–1-re megnyert összecsapás után árulta el az újságíróknak, hogy nyolc esztendő után távozik a „zebráktól”. a Napoli ellen 3–1-re megnyert összecsapás után árulta el az újságíróknak, hogy nyolc esztendő után távozik a „zebráktól”.

Azóta több együttessel is összeboronálták már Giuseppe Marottát, lehetett hallani az Arsenal, a Milan és az Inter érdeklődéséről is – a Corriere dello Sport kedd reggel arról írt, hogy utóbbi lesz a befutó, az Internazionale több hete felvette már a kapcsolatot a szakemberrel, s úgy tűnik, hogy a feleknek sikerült is megállapodásra jutniuk.

Az olasz napilap úgy tudja, hogy Marotta szerződését hamarosan megszüntetik a Juventusnál, ezt követően pedig az Internél is ügyvezetői igazgatói tevékenykedik majd.

Az olasz sajtó szerint Marrotta utódjelöltjei között szerepel Maurizio Arrivabene, az F1-es Ferrari-istálló csapatfőnöke is.

Legfrissebb hírek

Szorítok Hamiltonnak, hogy megnyerje a bajnokságot – Vettel

F1
15 órája

„Intenzív időszak volt” – Thiago Motta rideg búcsút vett a Juventustól

Olasz labdarúgás
2025.03.24. 13:05

„Nem állt szándékunkban előnyt szerezni" – magyarázatot adott a Ferrari Hamilton és Leclerc kizárására

F1
2025.03.23. 15:24

Thiago Mottát meneszthetik, korábbi Juventus-játékos ülhet le a kispadra – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.23. 13:53

Leclerc szerint ennyi van a Ferrariban; Hamilton megcélozta a győzelmet vasárnap

F1
2025.03.22. 16:06

Hamilton magabiztos sikert aratott a kínai sprintversenyen; Norris a hibája után az utolsó pontszerző helyet csípte el

F1
2025.03.22. 04:45

Nem lettünk világbajnokok, le kell higgadnunk! – Vasseur

F1
2025.03.21. 14:39

Hamiltont sokkolta a pole pozíció; Verstappen nem érti, hogyan került az első sorba Kínában

F1
2025.03.21. 12:10
Ezek is érdekelhetik