Inter: rutinos csatár érkezett, Simone Inzaghi jól ismerheti

Vágólapra másolva!
2022.01.29. 16:54
null
Felipe Caicedót az idény végégi vette kölcsön az Inter (Fotó: inter.it)
Az Inter az idény végéig kölcsönvette Felipe Caicedót a Genoától – jelentette be a milánói futballklub a hivatalos honlapján.

 

A 33 éves támadót Simone Inzaghi, az Inter vezetőedzője jól ismerheti, hiszen a Laziónál éveken át dolgoztak együtt: a tréner irányítása alatt 2017 és 2021 között Caicedo 139 tétmérkőzésen összesen 33 gólt szerzett a római egyesület színeiben.

Az ecuadori labdarúgóra Inzaghi minden bizonnyal kiegészítő emberként számít majd Edin Dzeko, Lautaro Martínez, Alexis Sánchez és Joaquín Correa árnyékában.

Caicedónak a mostani idényben kilenc bajnoki meccsen egy gól a mérlege a kieső helyen álló Genoában.

Az Inter közleménye arra nem tér ki, hogy Caicedo szerződésében szerepel-e opciós vásárlási jog.

A milánói klubhoz kapcsolódó hír még, hogy Stefano Sensi az idény végéig kölcsönbe a Sampdoriához került.

Legfrissebb hírek

Sorozatban hetedik győzelmét aratta az AS Roma a bajnokságban

Olasz labdarúgás
10 órája

Győzelemmel mutatkozott be Igor Tudor a Juventus kispadján

Olasz labdarúgás
13 órája

Folytatódott az Empoli és a Venezia nyeretlenségi sorozata a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
16 órája

Három angol gigász is a Lazio középpályására pályázik – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.28. 14:01

„Intenzív időszak volt” – Thiago Motta rideg búcsút vett a Juventustól

Olasz labdarúgás
2025.03.24. 13:05

Thiago Mottát meneszthetik, korábbi Juventus-játékos ülhet le a kispadra – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.23. 13:53

Paulo Dybala évadjának vége

Olasz labdarúgás
2025.03.20. 14:01

Visszavonult az 54-szeres olasz válogatott szélső

Olasz labdarúgás
2025.03.19. 16:53
Ezek is érdekelhetik