Juventus: két Chelsea-játékosra is lecsaphatnak – sajtóhír

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.03.19. 13:14
null
Antonio Rüdiger zebracsíkos mezben folytathatja pályafutását?
A La Gazzetta Dello Sport már-már kész tényként kezeli, hogy Antonio Rüdiger nem hosszabbítja meg a nyáron lejáró szerződését, elhagyja a tulajdonosa, Roman Abramovics miatt rengeteg szankcióval sújtott Chelsea labdarúgócsapatát, hogy négy évre aláírjon a Juvetushoz. Az olasz sportnapilap úgy tudja, a „zebrák” a német védő csapattársát, Jorginhót is átcsábítják magukhoz.   

 

A Real Madrid és a Bayern München is szívesen látná soraiban Rüdigert – aki 2018-ban FA-kupát, tavaly pedig Bajnokok Ligáját nyert a londoniakkal –, de ő sajtóhírek szerint inkább a Juventust választotta.

Ebben az is szerepet játszhatott, hogy nem lenne ismeretlen terep a 29 éves játékos számára a Serie A, hiszen 2015 és 2017 között már szerepelt az olasz ligában, az AS Roma futballistája volt.

A La Gazzetta Dello Sport információi szerint nem egy, hanem rögtön két játékost is elhappolna a Juve a nehéz helyzetbe került Chelsea-től: Jorginho – akinek 2023 nyarán jár le a szerződése a londoniaknál – szintén négyéves kontraktust köthet a torinóiakkal.

Az Öreg Hölggyel kapcsolatos hír még, hogy argentin karmestere, Paulo Dybala az idény végeztével távozhat, mert sajtóértesülések alapján többször is összekülönbözött Massimiliano Allegri vezetőedzővel.

Legfrissebb hírek

A Juventus menesztené Mottát, De Zerbi lehet az utódja – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.01. 13:58

Serie A: hiába vezetett, a végén kikapott a Milan Bolognában

Olasz labdarúgás
2025.02.27. 22:44

Thiago Motta a Juventus kupakiesése után: Ma elértük a mélypontot

Olasz labdarúgás
2025.02.27. 10:44

Kiesett a címvédő: a Juventus tizenegyesekkel búcsúzott az Olasz Kupától

Olasz labdarúgás
2025.02.26. 23:08

Egy gól és más semmi – Vlahovics góljával győzött a Juventus a Cagliari otthonában

Olasz labdarúgás
2025.02.23. 22:40

Serie A: Lookman duplával üzent Gasperininek, az Atalanta kiütéssel győzött

Olasz labdarúgás
2025.02.23. 20:05

Kapitális hibája után kikapott a Comótól a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.02.23. 16:58

Hajrágólokkal nyert a Genoa a Venezia ellen

Olasz labdarúgás
2025.02.17. 22:59
Ezek is érdekelhetik