A kevesebb néha több – Franco Baresi önéletrajza rövid, de lenyűgöző olvasmány

Vagy félórája kutattam már a Libri könyvesboltjának Sport feliratú gondoláján, de sehogyan sem akadt a kezembe. Kínálta viszont magát, s nem csak a szememnek, több remek kiállítású, látványos borítójú, nagy méretű könyv, amelyeket jó érzés volt megérinteni, belelapozni, végigpörgetni. Karim Benzema, Antoine Griezmann, Lionel Messi, Jürgen Klopp, Peter Schmeichel – megannyi önmagát ajánló önéletrajzi kötet alatt-között végre egyszer csak rábukkantam egy vékonyka, jelentéktelen borítójú, puha fedeles füzetecskére. Ha nem tudom, hogy ezt kell megvennem, magamtól sohasem választottam volna – a 4790 forintos ár a 124 oldalért pedig már bosszantott is.

Miután azonban elolvastam Franco Baresi – Federico Tavola olasz író segítségével megírt – Libero – álmodni szabadon című visszatekintését, ismét rá kellett ébrednem: a kevesebb néha több.

Az egyébként gyönyörű papírra, szép betűtípussal nyomott, jól tagolt könyv Lekli Medárd választékos és értő fordításában magát olvastatja. Bár szűkre szabott időkereten belül kellett végeznem vele, s ez a 124 oldalas terjedelem ismeretében nem is volt irreális elvárás, menet közben azon vettem észre magam, hogy drukkolok, bár ne haladnék ilyen gyorsan, bár lenne még hátra belőle újabb 124 oldal.

A könyv stílusa olyan, amilyen Franco Baresi játéka volt, egyszerű, sallangmentes, fegyelmezett, következetes, mégis érzelmes, okos, elgondolkodtató.

Az 1972-től 1997-ig teljes futballkarrierjét az AC Milannál töltő, hatszoros olasz bajnok, négyszeres olasz Szuperkupa-, háromszoros BEK-/BL-, kétszeres európai Szuperkupa-, kétszeres Világkupa-győztes labdarúgó, aki a squadra azzurrával világbajnok (1982), vb-ezüst- (1994) és vb-bronzérmes (1990) volt, minden idők egyik legjobb védője, a libero poszt valaha volt legnagyobb alakja.

Rövidke, ám magával ragadó kötetéből kiderül, miért épült a karrierje részben fájdalomra és haragra, hogyan támogatta személyisége és játékos-pályafutása fejlődését a családja, a Bresciához közeli Travagliato falujának összetartó közössége, a gyülekezet ereje, és néhány elképesztően segítőkész, önzetlen ember, például az USO Travagliato „tehetséggyárát” létrehozó Don Piero Gabella lelkipásztor.

Nem sajnálkozik afölött, hogy ez csak 55 évvel ezelőtt, mégis, mintha a múlt ködébe vesző, merőben más értékekre épülő világban történt volna – amelyben neki, és a nála két évvel idősebb, az Interhez kerülő és a városi rivális fekete-kék klubban nagy karriert befutó Giuseppe bátyjának szerencséje volt, a négy esztendővel korábban született, legalább olyan tehetséges Angelo fivérének viszont nem.

Látjuk, ahogy 17 évesen Veronában bemutatkozik a Serie A-ban (1978. április 23.), majd a következő idény végén már bajnok is lesz. Végigéljük, amint 21 esztendősen vérmérgezés miatt kerekesszékbe kényszerül, négy hónapig lábra állni sem tud, majd visszatérése után csapatával a másodosztályba esik ki, hogy végül az újratervezett együttes kapitánya, aztán válogatott legyen, Enzo Bearzot világbajnokságot nyerő keretének tagja – egy év, az 1982-es sorsfordító esztendő leforgása alatt. És persze sok mindent megtudunk a Nils Liedholm elindította, majd Arrigo Sacchival és Fabio Capellóval csúcsra járatott „futballforradalomról”, amelynek köszönhetően felépült a Halhatatlan, valamint a Verhetetlen Milan.

Minden bekezdést gyöngysorként fűz össze egy-egy idézet az 1994. július 17-én, Pasadenában történtekről, a pillanatról, amely felé Baresi egész pályafutása mutatott. A tizenegyes felé, amelyet a világbajnokság fináléját eldöntő párbaj első olasz játékosaként, csapatkapitányként vállalt el, a norvégok elleni súlyos térdsérülése, porcleválása, artroszkópos műtétje után 23 nappal. Nyilván ekkora sportolónak, ilyen kvalitású embernek kell lenni ahhoz, hogy valaki élete legdrámaibb döntése – és hibája – köré építse fel a teljes, lenyűgöző életrajzát

(Franco Baresi: Libero – Álmodni szabadon, Milan Ticket Shop Kft., 2023)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. október 7-i lapszámában jelent meg.)