Új út vissza, a csúcs felé – Bobory Balázs publicisztikája

ÍNSÉGES ÉVEKET éltek meg a Juventus szurkolói – így én is – a második Allegri-korszakban. A mindig szenvedélyes és nagy taktikus hírében álló Massimiliano korábban Antonio Conte örökségét átvéve öt év alatt öt bajnoki címet, összességében tizenegy trófeát nyert, és kétszer a Bajnokok Ligája döntőjébe is elvezette csapatát, vagyis 2019-ben elképesztően eredményes érát zárt le távozásával.
Allegri elképzelése a futballról már akkor is világosan kirajzolódott: mindent felülírt a biztonság, gól­előnyben szinte tilos volt a rohanás, a gyors átmenet és befejezés, lassítani kellett a játékot, megbecsülni a labdát különösebb kockázatvállalás nélkül. Ha valaki mégis váratlant húzott vagy direktben, célirányosan a kapu felé tört, jöttek a tipikus Allegri-reakciók, kidülledt erek a nyakon és homlokon, üvöltözés, heves gesztikulálás, a zakó földhöz csapkodása vagy éppen az öltözőbe rohanás.

Csak amíg 2014 és 2019 között valódi világsztárok futballoztak a keze alatt (a teljesség igénye nélkül: Gianluigi Buffon, Leonardo Bonucci, Giorgio Chiellini, Andrea Pirlo, Paul Pogba, Arturo Vidal, Claudio Marchisio, Carlos Tévez, Paulo Dybala, Mario Mandzukic, Gonzalo Higuaín, Cristiano Ronaldo), 2021 nyarán már olyan Juvét kellett átvennie, amely negatív spirálba került, a klubvezetőség az igazolásokat illetően folyamatosan rossz döntéseket hozott. Ennek egyenes következménye lett, hogy megreccsent a gazdasági stabilitás. Aztán a Covid, valamint a járványnak betudható könyvelési trükközések miatt az olasz szövetség és az UEFA is rászállt a torinóiakra, a nemzetközi porondról is száműzték a klubot az előző idényre, ezekkel a nem szakmai tényezőkkel sokáig takarózhatott Allegri. A Juve viszont nem volt annyira gyenge, mint amit a teljesítménye mutatott. Nézhetetlen futballt játszottak a fehér-feketék, a csapat megosztotta a szurkolókat akkor is, ha esetleg jött néhány győzelem, és a cél nem volt más, mint „csak” visszajutni a Bajnokok Ligájába. A vezetőedző nem tudott taktikailag megújulni, a végig erőltetett 3–5–2-es felálláson akkor sem változtatott, amikor sorozatban pontokat is alig szerzett az együttes. A tehetségesnek tűnő fiatalokban egyáltalán nem bízott, viszont kitartott olyan futballisták mellett, akiknek négy-öt mérkőzésenként akadt egy jó produkciójuk.

Allegri mindenhatóként irányította a szakmai munkát, minden tekintetben döntő szava volt, addig, amíg 2023 nyarán ki nem nevezték a rivális Napolitól érkező Cristiano Giuntolit sportigazgatóvá. A dörzsölt sportvezető eleinte csak felmérte a terepet, elemezte a helyzetet, és látszólag beállt Allegri mögé. Csak közben a helyzet tarthatatlansága is világossá vált számára, a Juventusnak egyszerűen más egyéniségre lett szüksége: Allegriénél bátrabb, bevállalósabb, frissebb szemléletre, amely alkalmazkodva a megváltozott anyagi lehetőséghez más stílusban épít újjá. Massimiliano hitt magában, a saját munkájában, és számított rá, hogy a klubvezetőség Giuntolival együtt megteremti neki a megfelelő feltételeket. Az idén tavaszra már nyilvánvalóvá vált, hogy két dudás van egy csárdában, és más-más zenét szeretnének játszani. Ahogy az várható volt, Allegrinél szakadt el a húr. A Juve májusban megnyerte az Olasz Kupát, ám a vezetőedző a meccs végén botrányosan viselkedett: eszét elvesztve üvöltözött a bírókkal, letépte magáról a zakót, az inget, majd kétértelmű nyilatkozatokat tett – a torinói klub kapva az alkalmon fegyelmi okokra hivatkozva nem sokkal később meg is vált tőle.

Aki az elmúlt években követte a Serie A küzdelmeit, nem lepődött meg, hogy a Juventus a brazil származású, de korábban olasz válogatott Thiago Mottát választotta a kispadjára – annak ellenére, hogy játékosként az „ősellenség”, azaz az Internazionale színeiben ért el emlékezetes sikereket. Ennél sokkal meggyőzőbb érvnek bizonyult, amit alig két év alatt a Bologna edzőjeként elért: egy középmezőnyben vagy annak végén hánykolódó kiscsapatból mindenkire veszélyes, stílusosan játszó, a támadófutballt előtérbe helyező, immár Bajnokok Ligája-szereplő együttest faragott, olyat, amely 1965 óta nem végzett az olasz élvonalban az első öt hely valamelyikén, és az előző évadban rekordmennyiségű pontot szerzett. Olyan tehetséges labdarúgókkal, akik messze nem a sztárkategóriába tartoznak a világ futballjában, de olyan szimbiózisban éltek együtt edzőjükkel, aminek nem lehetett más a vége, csak a kiemelkedően eredményes szereplés.

Lehet, hogy korai leírni, de Motta megtestesíti a jelenleg divatos friss, fiatal, energikus és pozitív kisugárzású edzők prototípusát. Minden pillanatban magabiztosnak tetszik, negyvenkét évesen még pontosan tudja, milyen a „Nicoflex szaga” az öltözőben, vagyis tökéletesen ért a mostani játékosok nyelvén, átérzi, mi kell manapság az eredményes, látványos focihoz.

A Juventus meglehetősen jól indította vele az idényt, eddigi öt tétmérkőzésén mindössze egy gólt kapott, háromszor rúgott hármat, emellett a Roma és az Empoli elleni találat nélküli iksz mutatja, hogy azért még nem minden tökéletes. De hogy is lehetne az, amikor Giuntoli lényegében kitakarította az öltözőt, majd újra berendezte. A „zebrák” rendkívül aktívak voltak a játékospiacon, megszabadultak nagy fizetést kapó, ám az elmúlt években ezzel nem egyenes arányban kimagasló teljesítményt nyújtó játékosoktól, és kerestek fiatal, sikerre éhes labdarúgókat, akik jelenleg a nagy kiugrási lehetőséget látják a Juvéban. Sokan úgy gondolták, Wojciech Szczesny, Federico Chiesa és Adrien Rabiot távozásával éppen azt a gerincet veszíti el a csapat, amelyre újra lehetne építeni az együttest, a szakmai stáb és a vezetőség viszont Gleison Bremert, Manuel Locatellit és Dusan Vlahovicsot választotta, és köréjük építi az ifjú, sikeréhes társaságot.

A Sport Tv kommentátora, Faragó Richard azt mondta a keddi, PSV elleni Bajnokok Ligája-nyitány hajrájában, 3–0-s Juventus-vezetésnél, hogy Allegri felügyelete alatt ilyen előnyben, ennyire kevéssel a meccs vége előtt biztosan nem így játszana a csapat. Ebben benne volt minden: a Juve ment előre, szórakoztatni akart, kiszolgálni az ínséges évek után a közönséget.

És ez lehet a kétszeres BEK-, illetve BL-győztes új útja vissza az elitbe, így lehet vonzó újra a Juventus a szurkolók, a televíziónézők, a szponzorok, összességében a vásárlóképes piac számára, a körforgás pedig ismét beindulhat, maguk a labdarúgók újra elhihetik, érdemes Torinóban maradniuk vagy oda szerződniük, mert így is a csúcsra érhetnek.

Az idény még csak elkezdődött, botorság lenne kijelenteni, hogy a Juventus már most utoléri vagy akár meg is előzi a jelenleg az olasz futballból kiemelkedő Intert, de még az sem egyértelmű, hogy az Öreg Hölgy lehet az első számú kihívó. Thiago Motta csapata egyelőre a reményt jelenti sokaknak, akik nem hitték, hogy az Allegri-éra után gyorsan fordulhat a szerencse, hogy a klub képes lehet olyan szintű vér­átömlesztésre, mint amilyet a nyáron tapasztaltunk. Újdonságot jelent, hogy olyan fiatalok kapnak főszerepet a mérkőzéseken, akikben a korábbi szakmai vezetőség alig vagy egyáltalán nem bízott volna.

A mai világban szinte lehetetlen, de nagyon kíváncsi lennék egy interjúra Massimiliano Allegrivel, amelyben őszintén elmondja, mit gondol a jelenlegi Juventusról, és miként csúszott félre az ő és a klub, esetleg konkrétan Giuntolival való kapcsolata, csinálna-e valamit másként, mint a második korszakában.

Bár az is lehet, hogy ez már teljesen felesleges kitárulkozás lenne, hiszen ritkán lép előre, aki folyamatosan hátranéz, a Juventus viszont amilyen gyorsan csak lehet, úgy akar távolodni a (közel)múltjától.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!