Az egy hónapja kinevezett Claudio Ranierivel sem akar megindulni az AS Roma szekere, a Comótól elszenvedett vereség azt jelentette, hogy a csapat 16 forduló után a 12. helyen áll, erre pedig nem volt példa azóta, hogy három pontot lehet kapni egy győzelemért. A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint az elnök-tulajdonos, az amerikai Dan Friedkin elsőszámú feladata egy új vezérigazgató kinevezése (Lina Souloukou még szeptemberben lemondott), aki aztán januárban „megragadja a nagyseprűt”, és alaposan átalakítja a keretet.
Az olasz lap szerint kevés római játékos nem mozdítható, még Bryan Cristante, Lorenzo Pellegrini, Gianluca Mancini, Leandro Paredes, Stephan El Shaarawy, Mario Hermoso, Zeki Celik, Nicola Zalewski sőt Paulo Dybala is távozhat megfelelő ajánlat esetén.
Leghamarabb Enzo Le Fee került eladósorba, a középpályásért a nyáron 23 millió eurót fizettek, összesen 432 percet játszott csak azóta, és az a gond vele, mint a fenti játékosokkal: a fizetés nagysága nincs egyensúlyban a teljesítménnyel.
Egyedül a lengyel szélsőnek, Zalewskinek nincs magas fizetése, igaz, ő ebben az idényben csak 10 bajnokin szerepelt, összesen 501 percen át.
Hogy kiket venne meg a Roma? Az olasz lap természetesen tudja a válasz: a Nápolyban kevés lehetőséget kapó Giacomo Raspadori, az udinei Beto, az Ajax jobbhátvédje, Devyne Rensch és a Borussia Mönchengladbach középpályása, Rocco Reitz a kiszemeltek.
Visszatérve az 1992–1993-as idényre: akkor végül a 10. helyen végzett a csapat, az Olasz Kupa döntőjét elbukta (kétmérkőzéses párharcban jobb volt a Torino), de Boskov az idény végén felfedezte Francesco Tottit…