Kopasz Bálint nem ellenfélként, hanem versenytársként tekint Varga Ádámra

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
Vágólapra másolva!
2024.07.24. 08:46
Kopasz Bálint július 22-én (Fotó: Koncz Márton)
A királyszám koronázott uralkodója, Kopasz Bálint címvédőként utazik a párizsi olimpiára, abban bízik, hogy az elvégzett munkának ezúttal is meglesz az eredménye.

– A szegedi világkupaversenyen, majd az Európa-bajnokságon meggyőződhettünk róla, hogy jó erőben várja a párizsi olimpiát. Hogyan sikerültek az edzések azóta?
– Kicsit sajnáltam, hogy az Európa-bajnokság óta nem volt versenyem, viszont nagyon hasznosan teltek az edzések, értékes munkát végeztem – mondta a királyszám tokiói olimpiai bajnoka, a 27 éves Kopasz Bálint. – A legfontosabb, hogy az idén elkerültek a sérülések, a törökországi meleg vízi edzőtáborom óta egészségesen tudtam készülni, ennek köszönhetően már a szegedi világkupaversenyen jó formát mutattam, ami azóta is kitart. Az Eb-n második lettem, de elégedett voltam a teljesítményemmel, utána egy hét pihenőm volt, kicsit kikapcsolódtam, azóta pedig a formaidőzítés került előtérbe. Ezt a hetet még megnyomjuk, mindig a hajrá a legnehezebb, aztán hét-nyolc nappal a verseny előtt elkezdünk könnyíteni, az már kellemesebb időszak lesz.

KOPASZ BÁLINT
Született: 1997. június 20., Szeged
Sportága: kajak-kenu
Klubjai: Algyői Vízisport Egyesület (2006–2014), Graboplast Győri Vízisport Egyesület (2019–)
Edzői: Kopaszné Demeter Irén, Kopasz Péter
Legjobb eredményei: olimpiai bajnok (K–1 1000 m, 2021), olimpiai 4. (K–2 1000 m, 2021), 4x világ­bajnok (K–1 1000 m, 2019, 2022; K–2 500 m, 2022; K–1 500 m, 2023), 2x vb-2. (K–1 1000 m, 2021; K–2 500 m, 2023), 6x Európa-bajnok (K–1 500 m, 2021; K–1 1000 m, 2019, 2021, 2022; K–2 500 m 2022, K–1 5000 m, 2019), 2x Eb-2. (K–1 1000 m, 2018, 2024) 3x Eb-3. (K–1 1000 m, 2016, 2017; K–1 500 m, 2017)
NÉVJEGY

– Az előző éve nem úgy alakult, ahogy tervezte, az idén viszont minden összeállt. Lelkileg hogyan élte meg az elmúlt időszakot?
– Valóban nem sikerült a legjobban az előző versenyszezon, de azt nem bántam, hogy kisebb volt körülöttem a felhajtás, mint korábban. Szeretem a nyugalmat, visszahúzódó típus vagyok, csendben készültem az olimpiára. A tavalyi duisburgi világbajnokságon már megmutatkozott az elvégzett munka eredménye, idén pedig eddig minden nagyszerűen alakult. A sikeres felkészülés azt vetíti előre, hogy a versenyeken is kijöhet a lépés, ezáltal lelkileg, mentálisan is erősebb vagyok.

– Edzőjével és édesanyjával, Demeter Irénnel rendszerint alaposan megtervezik a felkészülés menetét. Ezúttal is az olimpia előtt érzi magát a legjobb formában?
– Igen. Ha az elmúlt két évet nézzük, egyértelműen az idei versenyek sikerültek a legjobban. Fejlődni már nem tudok a hátralévő néhány napban, de az a célom, hogy a jó formám kitartson az olimpiáig, és dobogóra álljak Párizsban.

– Korábban azt mondta, csak az egyesre koncentrál, ám végül összeült Varga Ádámmal ötszáz méteren. Miért döntöttek így?
– Eredetileg tényleg nem számoltunk csapathajóval, mert Nádas Bencén kívül nem volt olyan versenyző, akivel összeülve ne dőlt volna a hajó. Csakhogy kiderült, Bence és Tótka Sándor párosa mellett nem indulna másik egység ötszázon, így arra gondoltunk Ádámmal, hogy megpróbálhatnánk összeülni. Nem új keletű az ötlet, korábban egy sevillai edzőtáborban már kajakoztunk együtt, de akkor nem éreztük komfortosnak, azóta viszont mindkettőnk technikája változott kicsit. Úgy gondoltuk, fejlődőképes lehet az egység, és valóban gyorsulunk edzésről edzésre, egyre jobban összhangba kerülünk. Öt hetet tudunk készülni Ádámmal, úgyhogy továbbra is az egyes élvez elsőbbséget, a párosra inkább ajándékként tekintünk.

– A páros után a királyszámban egymás ellen csatáznak majd…
– Nem ellenfélként, hanem versenytárs­ként tekintek Ádámra, azt kívánom, hogy mindketten dobogóra álljunk Párizsban. Azon vagyunk, hogy az egyes mellett párosban is jól teljesítsünk, beleadjuk a szívünket-lelkünket, ahogy az olimpián elvárható a sportolóktól.

– A júniusi Európa-bajnokság után úgy fogalmazott, elképzelhető, hogy pályafutása utolsó nagy formáját hozza Párizsban. Gondolkozik már azon, mi lesz utána?
– Egyáltalán nem, mindig az előttem álló nagy eseményre koncentrálok, ügyelek rá, hogy semmi se terelje el a gondolataimat. Ha vége lesz az olimpiának, átgondolom a jövőmet, hogy szeretném-e folytatni a pályafutásomat, és ha igen, milyen céljaim lesznek még kajakozóként. Addig viszont nem agyalok ezen, csak az számít, mi történik Párizsban.

Kopasz Bálint reméli, idei jó formája kitart majd a párizsi olimpiára is (Fotó: Török Attila)

– Térjünk is rá a fő számára, az ezer méterre. Mennyit változtak az erőviszonyok Tokió óta?
– Szerintem nem sokat. Ott lesz a portugál Fernando Pimenta, akivel nagyon sokat csatáztam az elmúlt években, Ádámmal nemkülönben. Számolni kell a cseh Josef Dostállal, erősek az ausztrálok, és az osztrákoknak is van tehetséges fiatal versenyzőjük. Előfordulhat, hogy olyanok is odaérnek az élmezőnybe, akik nem tartoznak az esélyesek közé, de nem tartom valószínűnek.

– Önbizalmat ad vagy terhet jelent, hogy címvédőként utazik Párizsba?
– Nincs rajtam nyomás, nem is szeretnék úgy versenyezni, hogy azt érzem, olimpiai bajnokként meg kell ismételnem a tokiói teljesítményemet. Az elvégzett munkában viszont bízom, mert tényleg nagyon jól sikerült a felkészülés, úgyhogy reménykedem benne, hogy Párizsban is jó eredményt érek el.

– Változtattak a felkészülésen az előző olimpiához képest?
– Nem volt rá szükség, úgyhogy tartottuk magunkat ahhoz az edzésmódszerhez, amelyet édesanyám az elmúlt években kialakított – az eredmények azt mutatják, hogy eddig bevált. Nagyon sokat jelent, hogy az idén zökkenőmentesen, sérülések nélkül készülhetek, február tizedike óta gyakorlatilag folyamatosan edzésben vagyok, minőségi munkát végzek.

– Az a legfontosabb, hogy tökéletes pályát menjen és elégedetten szálljon ki a hajóból, vagy az olimpián már csak az érem számít?
– Az elsődleges célom, hogy maximálisan kihajtsam magam. Nem könnyű, sokszor edzésen sem megy, de mivel a versenyekre rákészülök, rápihenek, mentálisan és fizikailag is friss vagyok, így általában ki tudom adni magamból a száz százalékot. Ha Párizsban is így lesz, remélhetőleg jó eredménnyel párosul – fantasztikus érzés lenne, ha érmet szereznék.
 


A PÁRIZSI PROGRAM
Kajak. Férfiak. 500 m. K–2. Augusztus 6.: előfutamok, 11.30; reményfutamok, 14.30. Augusztus 9.: középfutamok, 11.10; döntő, 13.20. 1000 m. K–1. Augusztus 7.: előfutamok, 10.40; reményfutamok, 14.10. Augusztus 10.: középfutamok, 11.10.; döntő, 13.20


Fernando Pimenta

A legnagyobb ellenfelek

Ha minden úgy alakul a királyszámban, ahogy Tokióban, Kopasz Bálintnak párostársa, Varga Ádám lesz a legnagyobb ellenfele K–1 1000 méteren. A két magyar klasszis legnagyobb kihívójának ezúttal is a világbajnok portugál      Fernando Pimenta ígérkezik, aki három éve mögöttük lett olimpiai bronzérmes. Figyelni kell a csehek rutinos versenyzőjére, Josef Dostálra is, aki Rióban ezüstérmet szerzett a számban, bár azóta főleg ötszáz méteren remekel. A semleges színekben induló fehérorosz Aleh Jurenját néhány hónapja még nem soroltuk volna az éremesélyesek közé, de miután Szegeden a kilences pályáról lehajrázta Kopasz Bálintot, bizonyította, hogy őt sem szabad félvállról venni. Az újdonsült Európa-bajnok taktikája egyszer már bevált, alighanem Párizsban is szeretné meglepni a mezőnyt. Kopasz és Varga másik párizsi számában, K–2 500 méteren jóval nehezebb felmérni az erőviszonyokat, már csak azért is, mert a magyar páros csupán néhány hete készül együtt. Ne feledjük, ebben a számban (is) két egységünk indul, az Európa-bajnok Nádas Bence, Tótka Sándor kettős szintén odaérhet a dobogóra.


 

Ez történt Tokióban

Erődemonstrációt tartott Kopasz Bálint, aki futamgyőztesként jutott be a K–1 1000 méter döntőjébe, míg a másik futamban Varga Ádám a portugál Fernando Pimenta mögött második lett. A fináléban a portugál kezdett a legjobban, de Kopasz csak hajszállal volt mögötte, 300 méternél pedig át is vette a vezetést. Varga a középmezőnyből indult, de fél távhoz már harmadikként érkezett. Közben Kopasz Bálint egyre jobban elhúzott Pimentától, már egy hajóval is vezetett, Varga Ádám pedig a végére utolérte és meg is előzte a portugált, így kettős magyar győzelmet ünnepelhettünk.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik