Letették az esküt olimpikonjaink, Böde-Bíró Blanka és Tóth Krisztián lesznek a zászlóvivők

VÉGH JÁNOSVÉGH JÁNOS
Vágólapra másolva!
2024.07.08. 17:36
Szilágyi Áron és Kapás Boglárka mondták az eskü szövegét, Lőrincz Tamás tartotta az olimpiai zászlót (Fotó: Koncz Márton)
Ünnepélyesen esküt tett a párizsi nyári olimpiai játékokra utazó csapat hétfőn, a budapesti Művészetek Palotája Fesztivál Színházában.

 

Az ünnepi beszédeket és az eskütételt látványos színpadi produkció karolta át táncosok és légtornászok előadásában. Az első szín kezdetekor az Erdő mellett estvéledtem kezdetű népdal dallama csendült fel – egyfajta invokációként. Ha a sportolók gondolataiban végigfutott a dal szövege, azt érezhették: az „Én Istenem, adjál szállást”-kérés megadatott: rövidesen a párizsi olimpiai faluban lakhatnak. Tizennyolc nap múlva fellobban az olimpiai láng!

Az impozáns ünnepségen először Sulyok Tamás köztársasági elnök köszöntötte a jelenlévőket.

„Az egész nemzet számára örömünnep, amikor egy magyar sportoló sikert ér el” – jelentette ki az államfő, aki a magyar emberek nevében megköszönte a sportolók munkáját és elszántságát, amelynek köszönhetően indulásra készen állnak a játékokra. A köztársasági elnök arra kérte a magyar kontingens tagjait: „jusson eszükbe, hogy honfitársaik milliói szívből szurkolnak győzelmükért”, vannak, akik a helyszínen, a lelátókról, míg mások otthon, a munkahelyükről, autójukból, a tömegközlekedési eszközükről, vagy odafentről.”

 

Sulyok felhívta a figyelmet: „feledhetetlen élményt adnak azoknak a gyerekeknek is, akik példaképet, követendő hősöket látnak önökben maguk előtt, akik a párizsi olimpia magyar indulóinak példáját követve most tervezgetik saját jövőjüket.”

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár köszönetet mondott a sportolók családtagjainak, és barátjainak támogatásáért, akik „támaszt jelentenek a legnehezebb pillanatokban és gyakran lemondanak az együtt töltött időről.”

Az államtitkár úgy fogalmazott: napjainkban már az olimpiára kiutni is óriási teljesítményt jelent, amely hosszú évek, évtizedek munkájának gyümölcse.

„Kiváltság egy olyan nemzetet képviselni, amelynek tagjai rajonganak a sportolókért: szeretik és tisztelik őket. Ti vagytok most hazánk legfontosabb nagykövetei” – jelentette ki.

Fotó: Koncz Márton

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke felidézte a 100 évvel ezelőtti párizsi játékokat. Felhívta a figyelmet, bár azóta rengeteg minden változott a sportban és jelenleg is sok új kihíváshoz kell alkalmazkodni, az alapértékek ugyanazok maradtak.

„A sportolók ma is mindent megtesznek, hogy az utolsó századot is lecsiszolják az idejükből” – mondta a hazánkat az 1988-as szöulin két arany-, majd az 1992-es barcelonai játékokon két ezüstérmet szerzői egykori kajakos sportvezető.

Gyulay az olimpiai falu egyedülálló hangulatának felidézésével lelkesítette a magyar olimpikonokat, majd arra kérte őket, hazánk képviseletét „ne teherként, hanem lehetőségként éljék meg.”

A MOB elnöke ezt követően fontos bejelentést tett: a nyitóünnepségen a magyar csapat zászlóvivői a kézilabdázó Böde-Bíró Blanka és a cselgáncsozó Tóth Krisztián lesznek. A Ferencváros kapusa lesz az első magyar kézis, akit ez a megtiszteltetés ért.

Az ünnepség csúcspontjaként a jelen lévő sportolók Kapás Boglárka úszó és Szilágyi Áron vívó vezetésével esküt tett.

AZ ÜNNEPÉLYES ESKÜTÉTEL

Az olimpiát július 26. és augusztus 11. között rendezik Párizsban. Hazánk 21 sportágban 180 kvótával vagy részvételhez szükséges szinttel rendelkezik.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik