Már célegyenesben az olimpiai előkészületek a Szajna mentén

Vágólapra másolva!
2024.07.18. 15:09
Paris 2024 Olympic Games - Previews
(Fotó: Getty Images)
Szűk egy héttel a párizsi olimpia egyedülállónak ígérkező megnyitója előtt zajlanak a munkálatok és előkészületek a Szajna érintett szakaszán, egyre nagyobb területeket zárnak le, miközben a turisták azért még bejuthatnak – ha nem is egyszerűen – a környéken lévő látványosságokhoz.

A folyó hatkilométeres szakaszán épülnek, a legtöbb helyen pedig már készen is állnak a lelátók, melyekről a szerencsések majd végig követhetik a versenyzőket szállító hajók vonulását. A máskor élettel teli rakpartokat csütörtökre lezárták – szerdán a turistahajókhoz még le lehetett jutni –, és már a felső rakpartokon sem lehet a Szajnához menni. Számos területet elkerítettek a megnyitó és a belvárosi helyszínekre tervezett versenyek előkészületei miatt, így a szokásos útvonalakat sem a párizsiak, sem a turisták nem tudják bejárni. Az Eiffel-torony környezete is körbe van kerítve, csak azok juthatnak be a területre, aki fel szeretnének menni, átmenő forgalom már nincs.

A nyári játékok számos eseményét rendezik majd emblematikus belvárosi helyszíneken. A Concorde téren lesznek az úgynevezett városi sportágak – szabadstílusú BMX, gördeszka, breaktánc, 3x3-as kosárlabda –, a nem messze lévő Nagy Palotában a vívás és a tekvondó kap helyet, a III. Sándor hídnál alakították ki a triatlonosok és a nyíltvízi úszók versenyének központját, a másik oldalon, az Invalidusok előtti téren szerepelnek az íjászok, a hídtól indulnak és a téren érnek célba az országúti kerékpár egyéni időfutamának résztvevői, és az atlétika maratoni számának a célja is itt lesz, a Mars-mezőn álló két létesítményben pedig a cselgáncs és a birkózás, valamint a strandröplabda küzdelmei zajlanak majd.

A jövő pénteki hajós felvonulás az Eiffel-toronnyal szemben lévő Trocadérónál ér véget. A megnyitó központi eseményeinek helyet adó parkban már áll a lelátó, felül a tér le van zárva. Az érdeklődőket szerdán még beengedték egy kordonig, hogy onnan készíthessék el fényképüket az olimpiai ötkarikával feldíszített Eiffel-toronyról, de csütörtökön már egyáltalán nem lehetett bejutni. Sőt a mellette lévő metróállomást is lezárták és csak a megnyitó után vehetik majd újra igénybe a közlekedők. Épülnek-készülnek az ideiglenes tévéstúdiók, minden arról szól, hogy jövő pénteken a terveknek megfelelően bonyolódjon le a formabontó megnyitó.

Thomas Jolly, a ceremónia művészeti igazgatója az olimpiai információs szolgálatnak nyilatkozva úgy fogalmazott: ahogy közeledik az esemény, egyre kisebb benne a feszültség, amit ő maga is különösnek nevezett.

Mint mondta, három szakasza volt az előkészületeknek: az elsőben nem izgult, mert akkor csak kreativitásra volt szükség, de a másodikban, amikor az elképzeléseit összhangba kellett hozni a realitásokkal, nagy nyomás nehezedett rá. Februártól viszont részleteiben próbálják a műsort, és ahogy telnek a napok, és áll össze az egész, egyre nyugodtabb.

A 42 éves színész-rendező beszélt arról is, hogy művészileg nagyon izgalmas és inspiráló feladat a Szajnára tervezni, megálmodni a megnyitót, mert nem volt követendő példa, mindent most kellett kitalálni, szabadjára lehetett engedni a kreativitást.    

„Azt szeretném, hogy az ünnepség után mindenki úgy érezze, hogy őt is képviselték” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a sokszínűséget szeretné ünnepelni.

Jolly kitért rá, a franciák körében és világszerte mindenkinek megvan az elképzelése arról, mi is az, hogy Franciaország. Ő pedig – árulta el – ezzel szeretne játszani, bátran nyúl a klisékhez, mert azok szerinte sok más dolgokat is magukkal hoznak, megmutatnak.    

A francia megközelítést úgy foglalta össze: különbözzön minden mástól, legyen benne pimaszság, merészség, ami néha arroganciának tűnhet. A francia megoldás mindig valami furcsa, néha meglepő elemek kombinációja, mint például a Piramis a Louvre-nál, vagy az Obeliszk a Concorde téren.

„Ezek némiképp meglepőek, de nagyon franciásak” – vélekedett.

Az olimpia nyitóünnepségét több mint 300 ezren követhetik majd a helyszínen. Az alsó rakparton kialakított fizetős helyeken 100 ezer néző fér el, mintegy 220 ezren pedig a felső partszakaszokról kísérhetik figyelemmel az olimpikonokat szállító hajók vonulását.
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik