Ötkarikás történetek: „hallgatott” a gép

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2024.07.18. 08:40
A németek elleni bronzmeccset megnyerte a Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron összetételű férfi kardcsapat a tokiói olimpián (FOTÓ: AFP)
JÓL LÁTHATÓ VOLT. Még a kivetőn is: Szilágyi Áron parádés fejvágása elérte Luca Curatolli sisakját, csakhogy a rendszer nem jelzett. ilyen, ha ritkán is, de sajnos előfordul a vívóversenyeken, hihetetlenül rosszkor jött, hiszen a 2021-es, tokiói olimpiai elődöntőben történt, 43:43-as állásnál.

 

JÓL LÁTHATÓ VOLT. Még a kivetőn is: Szilágyi Áron parádés fejvágása elérte Luca Curatolli sisakját, csakhogy a rendszer nem jelzett. ilyen, ha ritkán is, de sajnos előfordul a vívóversenyeken, hihetetlenül rosszkor jött, hiszen a 2021-es, tokiói olimpiai elődöntőben történt, 43:43-as állásnál.

Mivel az olaszoknál gyulladt a gép, a találatot nekik ítélte a zsűri. Mert nem tehetett mást.

Az utolsó tus is kétes volt, bár az amolyan „lehet eső, lehet sár” kategóriába tartozó találat volt, így meg lehetett ítélni.

Csakhogy ezzel eldőlt, hogy Olaszország jutott be a férfi kardverseny csapatdöntőjébe – Magyarország helyett…

A nyolcadik asszóig semmi sem utalt arra, hogy gond lesz, hogy nem masírozik be a döntőbe a Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron összetételű csapat, amely négyesből ekkor még hiányzott Gémesi, hiszen a kizárólag az olimpián érvényes szabály értelmében a három, egyéniben induló vívó kezdi meg a versenyt, cserélni pedig csak egyszer lehet.

De jött a baj – a döntő meg nem, mert oda az olaszok jutottak be, a mieinknek maradt a bronzmeccs a németek ellen.

Nem hittünk a szemünknek, de ők sem. Szilágyi Áron berohant az öltözőbe, Szatmári András magára vállalta a vereséget az utolsó asszójában érkező hullámvölgy miatt, ám mert Gémesi Csanád őt átölelve vonult az öltözőbe, bizakodtunk az éremben.

Négy órája maradt a négy fiúnak, hogy újra egységbe kovácsolódjon, miközben kicsit el is siratták a régóta dédelgetett álmaikat.

A bronzcsatára Gémesi beszállt Decsi helyett – a fiúk szárnyaltak a páston (és azon kívül is), olyan asszót hozott ez a meccs, ahol nem volt kérdés, melyik gárda végez a dobogón. Még akkor sem, ha az utolsó csörtében Szilágyi Áron ránk ijesztett: 40:26-nál kötött be Max Hartung ellen (aki amúgy világ- és Európa-bajnok), aztán mutatott az eredményjelző 43:40-et is…

Bár a koronavírus-járvány miatt nézők nem lehettek a csarnokban, szép számban gyűltek össze a magyar szurkolók – még Gyurta Dániel olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, aki már mint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja tartózkodott Tokióban, is hangosan biztatta a kvartettet.

Utólag Szatmári András és Gémesi Csanád is elárulta, ők egyáltalán nem aggódtak: „Tudtuk, hogy Áron győztesen fejezi be az asszót”.     

Befejezte.

Hogy Párizsban lesz-e ebből fényesebb érem, kiderül július utolsó napján, ám azt már most tudjuk, hogy más összetételben vág neki a csatának a férfi kardcsapat, hiszen Szilágyi, Szatmári és Gémesi mellé Rabb Krisztián került a gárdába.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik