Özbas Szofi nem bírt a kanadaival, ipponvereséget szenvedett

Vágólapra másolva!
2024.07.30. 12:27
Özbas Szofi (kékben) a nyolcaddöntőig jutott (Fotó: AFP)
Ungvári Attila (63 kg) után a 63 kilogrammos Özbas Szofi is a nyolcaddöntőben búcsúzott a párizsi olimpia cselgáncsversenyén.

Nagyon pörögtek az események, még szinte fel sem fogtuk, mi történt Ungvári Attilával (a történeti hűség kedvéért: aranyponttal nyert), máris tatamira szólították Özbas Szofit, nagy reménységünket a női 63 kilogrammban. Huszonkét éves dzsudokánk, aki tavaly világbajnoki bronzérmet szerzett Dohában, míg a tokiói olimpián kilencedik lett, cseh riválissal, Renata Zachovával mérkőzött a 16 közé kerülésért. Ő idén Zágrábban Európa-bajnoki címet szerzett, azon a viadalon Özbas már a 32 között elbúcsúzott.

Nem szerettük volna, ha ez most is megtörténik, mindenesetre mindkét sportoló hatalmas elszántsággal vágott a küzdelembe. Az első intést Zachová kapta, akit egyébként korábban többször is legyőzött Özbas Szofi. Ezúttal is jól alakult a harc, Özbas szépen meglepte az időközben újabb intéssel büntetett Zachovát, és vazarit érő nagy belső horgával megnyerte a mérkőzést – ő is kapott egy intést, ám mit sem számított. Győzelme után arról beszélt, nagyon nyugodt tudott maradni, bár a bemelegítés alatt görcsölt a hasa, de sikerült végig magára figyelni és jó érzés töltötte el a tatamin. 

Özbas Szofi remek kezdése akkor ért valamit, ha Catherine Beauchemin-Pinard-t is elbúcsúztatja, a 30 éves olimpiai bronzérmesen látszott, hatalmas rutinja van és hatékonyan is blokkolta Özbas próbálkozásait, nem hagyta kibontakozni kiválóságunkat. Egy intéssel azért gazdagodott, nem kérdés, a mi lányunk akart inkább dzsúdózni. Ez egészen addig tartott így, amíg 33 másodperccel a négy perc lezárulta előtt ki nem billent az egyensúlyából Özbas – ipponnal elvesztette a csatát, így neki is véget ért a párizsi olimpia, ezúttal sem szereztünk érmet a cselgáncsviadalon.

PÁRIZS 2024, CSELGÁNCS
NŐI 63 KG
A 16 közé jutásért: Özbas Szofi–Renata Zachová (cseh) 7–0
Nyolcaddöntő: Catherine Beauchemin-Pinard (kanadai)–Özbas Szofi 10–0

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik