Betlehem Dávidnak mentőt kellett hívnia magának, miután a Szajnában úszott

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.08.15. 17:33
A Szajna miatt lett rosszul Betlehem Dávid (Fotó: Árvai Károly)
Szerencsére már minden rendben van, ám az elmúlt napokban Fábián Bettina és Betlehem Dávid élete nem csak a felhőtlen örömről és a pihenésről szólt: az olimpia után mind a ketten infúziós kezelésre szorultak a Szajna „tisztasága” miatt…

Az üzenet így szólt: „Jól vagyok, nyugi!”     

Ez az a mondat, amelyből az ember rögtön tudja, baj történt, s persze sok mindent érez és gondol, de nyugodtságot a legkevésbé…

Fábián Bettina is így volt ezzel, mikor kedvese, az olimpiai bronzérmes nyílt vízi úszó, Betlehem Dávid üzenetét olvasta – útban haza, vagyis Szeged felé.

Betlehem Dávid zalaegerszegi, ő éppen oda autózott, amikor egyszer csak félreállt, mert úgy érezte, jobb, ha mentőt hív.

A két fiatal múlt héten teljesítette a Szajnában előírt penzumot: Fábián Bettina az ötödik helyen végzett, másnap Betlehem Dávid odaért a harmadik helyre.

Aztán péntekről szombatra virradó éjszaka Bettina kórházba került.

 „Először a kedélyállapotom romlott, majd jött a hányás, ez csillapíthatatlan volt, ezért is kerültem kórházba, hiszen semmi, így a gyógyszer sem maradt meg bennem – mesélte az FTC 19 éves úszója. – Ezzel párhuzamosan lázas is lettem, azt sem nagyon sikerült lejjebb vinni. Az infúziónak hála valamivel jobban lettem, az orvosok úgy vélték, hazarepülhetek, és én is így éreztem.”   

A repülőn azonban minden rosszabbra fordult, Bettina állapota romlott, így aztán olimpiai ötödikünk tolókocsin hagyta el a Liszt Ferenc repülőteret. 

 „Az ájulás szélén álltam, nem is nagyon tudom elmondani, mit éreztem, akkor ismét kórházba kerültem, szerencsére az infúziónak és a gyógyszereknek köszönhetően egy nap alatt túl voltam az egészen, mostanra pedig már kutya bajom” – mondta immár mosolyogva Fábián Bettina, s okkal tehette, hiszen éppen párja, Betlehem Dávid mellett ülve nyilatkozott.

Aki már szintén elhagyhatta a kórházat, így ő is már-már nevetve idézte fel az elmúlt napok történéseit, meg persze azt, hogy már csak akkor küldött üzenetet szerelmének, mikor bekötötték neki az infúziót – hogy a szülei hogyan értesültek fiuk hollétéről, az külön történet.

„Benne volt a pakliban, hogy velem is ugyanaz történik, mint Bettivel, hiszen a lányok versenyét követő napon úsztunk, addigra a Szajna minősége nem igazán javult. Azért bíztam benne, hogy megúszom – árulta el Betlehem Dávid. – A teljes képhez hozzátartozik, hogy én az olimpia előtt elkaptam egy vírust, le volt gyengülve a szervezetem, és mielőtt kiutaztam Párizsba, a hasi ultrahang is azt mutatta, hogy a beleim még gyulladtak némiképp. Aztán hazajöttünk, s bár éreztem egy kis fáradtságot, gondoltam, minden rendben lesz, ha alszom egy nagyot. Majd jött a hányás és hasmenés, de a harmadik napra jobban lettem. Elindultam haza, Zalaegerszegre, és újra jött a szúró érzés, de akkor már a mellkasom is feszített, nehezen vettem a levegőt, vezetni sem tudtam rendesen. Harmincöt percnyire voltam az otthonunktól, mentőt hívtam, mert ezt találtam a legjobb megoldásnak. Szegény édesapámat az egyik ügyfele hívta fel, hogy látta az autómat az út szélén, s látta a mentőket is. Ők így tudták meg, hogy visznek a kórházba.”

Az természetesen egyértelmű, hogy a két sportoló rosszulléte a Szajna „kiváló” vízminőségéhez köthető, ezzel kapcsolatban hosszan és sokáig boncolgathatnánk, ki a felelős, s hogy bizony a szervezők beáldozták a sportolókat annak érdekében, hogy a nyílt vízi úszóviadalról remek képek készüljenek Párizs nevezetességeivel és a sportolókkal. No meg azt is, hogy ebben a helyzetben nincs olyan versenyző, aki nem ugrik be a vízbe egy olimpián, ám a fiatalok mára már, pláne, hogy túl vannak a legnehezebb napokon is, nem hátra, hanem előre néznek.

Például a rövidke nyaralásra: Fábián Bettina és Betlehem Dávid péntektől keddig egy szigetre utazik (meglepődik valaki, hogy vízközelben lesznek?), aztán már csak néhány napig tartózkodnak itthon, hiszen új kaland kezdődik az életükben: szombaton Amerikába repülnek, ahol mindketten üzleti szakon kezdik meg tanulmányaikat az Észak-karolinai Egyetemen – az úszás természetesen továbbra is központi szerepet játszik a mindennapjaikban, és terveik szerint az év legfontosabb versenyeire itthon készülnek majd fel, vagyis Fábián ferencvárosi, Betlehem veszprémi környezetben.

A két olimpikon a Nemzeti Sportrádióban is nyilatkozott, ahol szó esett a párizsi szervezésről a jövővel kapcsolatos terveikről is. 

A BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA HALLGATHATÓ MEG!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik