Luterán a 4. lett 400-on, Ekler az 5. helyen végzett 100 méteres síkfutásban a paralimpián

Vágólapra másolva!
2024.08.31. 20:27
Luterán Petra a negyedik lett 400 méteren (Fotó: Szabó Miklós)
A párizsi paralimpián szombaton atlétikában Luterán Petra a negyedik helyen végzett 400 méteren, míg Ekler Luca az 5. lett a 100 méteres síkfutás döntőjében. Úszásban Adámi-Rózsa Zsanett nyolcadikként ért célba 50 háton.

KÖNNYED FUTÁSSAL JUTOTT BE a százméteres síkfutás döntőjébe Ekler Luca, aki májusban a Japánban rendezett világbajnokságon aranyérmet szerzett a T38-as kategóriájában, akkor azonban nem indult a világcsúcstartó, kétszeres paralimpiai bajnok brit Sophie Hahn, és a délelőtti előfutamban arra sem számított senki, hogy az egy éve kategóriát váltó kolumbiai Karen Palomeque mindenkinél gyorsabb lesz. A másik előfutamot a görög Lida-Maria Mantopulu nyerte meg magabiztosan, és az időeredményekből lehetett látni, hogy ők négyen versengenek majd az érmekért az esti döntőben.

Előtte azonban zajlottak az események a chateauroux-i lőtéren is, ugyanis mindkét magyar sportlövő, Rescsik Csaba és Dávid Krisztina is bejutott a döntőbe, aki három éve éppen a tízméteres légpisztolyos versenyszámban szerzett paralimpiai bronzérmet. A fináléban mindketten éremeséllyel indultak, azonban egyiküknek sem sikerült tökéletesen a verseny, és mindketten a hetedik helyen végeztek, Rescsik számában a győztes koreai Pak Dzsin Ho mindent vitt, ugyanis tavaly világcsúcsot lőtt, ezúttal pedig paralimpiai rekorddal végzett az élen.

Jól kezdett a pályakerékpárosok 4000 méteres üldözéses versenyében Wermeser Zsombor, aki a táv első felében az első helyen állt, aztán viszont lassulni kezdett, azonban nem adta fel, így is tartotta magát, hajtott becsülettel, és végül a kilencedik helyre jött be. Ugyan lemaradt az éremcsatákról, de nincs miért keseregnie, hiszen sohasem ért el még jobb eredményt pályafutása során ebben a versenyszámban.

 

Az úszócsapat egyetlen szombati magyar indulója S2-es kategóriában Adámi-Rózsa Zsanett volt ötvenméteres hátúszásban, és a hetedik legjobb idővel be is jutott az esti döntőbe, ahol végül a nyolcadik helyen végzett.

A harmadik versenynap vége magyar szempontból izgalmasnak ígérkezett a a telt házas Stade de France-ban, ugyanis két atlétánk, Ekler Luca és Luterán Petra is is a döntőben futott. A távolugrásban paralimpiai bajnok Ekler három éve, Tokióban negyedik lett száz méteren 12.82-vel. Az biztos volt, hogy Párizsban a 12.54-es egyéni legjobbjánál jobbat kell futnia az éremhez, és a fináléban ugyan a nyolcas pályát kapta, ami nem ideális, de teljesült az a vágya, hogy a fináléban a világcsúcstartó Sophie Hahn mellett fusson, aki a hetesen rajtolt. A brit azonban nagyon rosszul ment, a magyar sprinter le is előzte, azonban a kolumbiai Karen Palomequét lehetetlen volt megfogni, világcsúccsal nyert, és a dobogó alsó fokára még felfért egy honfitársa, a Tokióban ezen a távon paralimpiai ezüstérmet szerző Darian Faisury Jiménez, Ekler Luca pedig az ötödik helyen ért célba.

Luterán Petra erősebben kezdett négyszáz méteren, mint az egy nappal korábbi előfutamban, a hajrát azonban – talán éppen emiatt – nem bírta olyan jól, de a célegyenesben végig azért kellett szurkolni, hogy megszerzi-e a harmadik helyet. A győztes brazil Fernanda Yara da Silvát és az ezüstérmes venezuelai Lisbeli Vera Andradét nem lehetett utolérni, de a brazil Maria Clara Augustóval nagyot küzdöttek a célegyenesben, és ellenfele végül centikkel előtte ért célba, de az ép versenyzők között még magasugró, és balesete után sprinterré váló Luterán Petra első paralimpiáján egyéni csúccsal a negyedik helyen ért célba, ami így is csodálatos teljesítmény.

Paraatlétika, 400 m, döntő (T47)

Paraatlétika, 100 m, döntő (T38)

– Erősebben kezdett, mint az előfutamban. Nem ment a hajrá rovására?
– Édesapámmal és edzőmmel megegyeztünk, hogy jobban be kell kezdenem, ami sikerült is. A hatos pályán futó brazil ellenféllel próbáltam együtt menni, ami sikerült is kétszázig. A végén is próbáltam, ám már nem volt annyi erőm, mint egy nappal korábban, akkor sokkal lassabban kezdtem. A végén sajnos jött hátulról a brazil, és elvette az érmemet. Mást nem tehetek, próbálok mosolyogva hozzáállni, de azért fáj. Még többet kell edzeni, aztán legközelebb reméljük, fordul a kocka.

– Nem futotta ki túlságosan magát az előfutamban azzal az óriási hajrával?
– Szerintem inkább az döntött, hogy a rajtot keményebben megnyomtam, ilyen kezdés után nehéz ugyanolyan jól hajrázni. Így is hatalmas egyéni csúcsot futottam, de dolgozni kell, és akkor lehet ezt tovább faragni. Az időeredménynek nagyon örülök, a helyezésnek kevésbé.

– Meglepte valaki a mezőnyből?
– Előzetesen is úgy gondoltam, hogy az első két helyezés ki van osztva, a harmadikért viszont szoros verseny lesz. A brazil ellenfelem, aki bejött harmadiknak, kicsit meglepett, tudtam, hogy képes jó eredményt elérni, ám inkább a kanadaira vagy az oroszra számítottam, hogy megelőz.

– Ki tudta zárni a tömeget a Stade de France-ban?
– Próbáltam, ilyenkor mindenkit kizárok, senkivel sem kommunikálok, csak magamra összpontosítok, hogy minden energiámat a futásra fordíthassam. Azért egy ekkora közönséget nehéz kizárni, próbáltam a magam javára fordítani a helyzetet.

LUTERÁN Petra, paralimpiai 4. helyezett sprinter: Próbálok mosolyogva hozzáállni, de azért fáj

EKLER Luca, paralimpia 5. helyezett sprinter: – Már a próbarajtnál éreztem, hogy kicsit merevebbek a lábaim, pedig a bemelegítésem jól sikerült, a rajtom azonban nem. Az elmúlt években sokat dolgoztunk rajta edzőmmel, Szalma Lászlóval, de a sérültségem jellegéből adódik, hogy ferde a rajtom, a táv második felére szoktam magam felhozni. Kicsit meglepett, hogy a jobbomon az ausztrál lány is nagyon jól jött, eddig nem történt ilyen, az utolsó harminc méteren kicsit ki is billent az egyensúlyom, és beért elém. Nagyon megerősödött a kategóriám, most nem volt reális az éremszerzés, ám a negyedik helyet megcsíphettem volna, mint Tokióban. Az időeredmény lehetett volna jobb, de ebben most ennyi volt.

WERMESER Zsombor, parakerékpáros: – Próbáltam az elején felvenni a ritmust, a pedálfordulatot felgyorsítani, mert akkor még van ereje az embernek. Sikerült is nagyobb tempóval mennem, de fél távnál éreztem, hogy lassul a lábam. Onnantól igyekeztem átkalibrálni magamat és tartani, amit ilyenkor tartani kell, ám éreztem, hogy már lassabb vagyok, mint terveztem. Így is szép eredmény lett, eddig ilyen időt még sohasem mentem, kicsit jobb tempóban bíztam, de így is nagyon örülök. Szerintem mindent jól csináltunk, a pozitívumokat viszem magammal.

RESCSIK Csaba, parasportlövő: – Volt bennem izgalom a nap elején, amit igyekeztem kezelni, amennyire lehet, valamennyire sikerült is. Nem a legjobban lőttem az alapversenyben, de azért voltak szép pillanataim, a verseny első felében próbáltam elvonatkoztatni a többiektől, és csak a saját teljesítményemmel foglalkozni. Éreztem, hogy jó helyen vagyok a mezőnyben, ám hogy ott leszek-e a döntőben, csak a végén derült ki. Bár már ismertem Párizsban a döntős csarnokot, nem volt egyszerű a finálé, mert ez mégiscsak egy paralimpia, itt jobban kell összpontosítani, mint bármilyen más versenyen. Az egyik szemem sír, a másik nevet: örülök annak, hogy a szétlövésből én jöttem ki jobban, de a jövőben szeretnék érmet szerezni.

DÁVID Krisztina, parasportlövő: – Bár második lettem az alapversenyben, ott sem éreztem azt, hogy stabilan lőnék, volt kilencvenkettes sorozatom is. A döntő pedig mindig egy másik verseny, ráadásul nincs sok idő pihenni az alapverseny után, bárcsak több lenne… Mindkét versenyben fáradtságot éreztem, fizikai és érzelmi kimerültséget is. A döntő jóval feszesebb műfaj, nincs idő a kecmecre, ötven másodpercem van leadni egy lövést. Az eleje sajnos elment néhány kifejezetten rossz lövéssel, utána tudtam csak összeszedni magam, és beletenni azt a feszességet, amire az elejétől szükség lett volna.

VÉLEMÉNYEK

EREDMÉNYEK

Férfiak. Parakerékpár. C5, 4000 m üldözés. Paralimpai bajnok: Dorian Foulon (Franciaország) 4:16.158, 2. Jehor Dementjev (Ukrajna) 4:17.770, 3. Elouan Gardon (Egyesült Államok) 4:18.880, …9. Wermeser Zsombor (Magyarország) 4:27.008. Parasportlövészet. R1, 10 m légpuska. Pb: Pak Dzsin Ho (Dél-Korea) 249.4 kör (paralimiai rekord, régi: Tong Csao, kínai, 246.4 kör, 2021), 2. Jerkin Gabbaszov (Kazahsztán) 247.7 kör, 3. Martin Black Jörgensen (Dánia) 226.5, …7. Rescsik Csaba (Magyarország) 140 kör. Nők. Paraatlétika. T38, 100 m (+0.8). Pb: Karen Palomeque (Kolumbia) 12.26 (világrekord, régi: Sophie Hahn, brit, 12.38, 2021), 2. Lida-Maria Mantopulu (Görögország) 12.49, 3. Darian Faisury Jiménez (Kolumbia) 12.53, …5. Ekler Luca (Magyarország) 12.78. T47, 400 m. Pb: Fernanda Yara da Silva (Brazília) 56.74, 2. Lisbeli Vera Andrade (Venezuela) 56.78, 3. Maria Clara Augusto (Brazília) 57.20, 4. Luterán Petra (Magyarország) 57.41. Parasportlövészet. R2, 10 m légpuska. Pb: Szareh Dzsavanmardi (Irán) 236.8 kör, 2. Aysel Özgan (Törökország) 231.1 kör, 3. Rubina Francis (India) 211.1 kör, …7. Dávid Krisztina (Magyarország) 129.4 kör. Paraúszás. S2, 50 m hát. Pb: Jip Bin-hsziu (Kína) 1:05.99, Haideé Aceves (Mexikó) 1:08.96, 3. Teresa Perales (Spanyolország) 1:10.95, ….8. Adámi-Rózsa Zsanett (Magyarország) 1:31.54

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik