Elképesztő! Rasovszky olimpiai bajnok, Betlehem bronzérmes lett a 10 kilométeres nyílt vízi úszás férfi versenyében!

BALÁZS DÁVIDBALÁZS DÁVID
Vágólapra másolva!
2024.08.09. 09:25
A párizsi olimpia pénteki (mai) versenynapján a 10 kilométeres nyílt vízi úszás férfi versenyét rendezték. A mezőnyben két magyar induló volt, és csodálatosan úsztak! Rasovszky Kristóf olimpiai bajnok lett, míg Betlehem Dávid nagyot hajrázva bronzérmet nyert!

A 27 éves Rasovszky Kristóf az első ellenőrzőpontnál, 800 méternél a második helyen volt, de a 20 éves Betlehem Dávidod is az első hétben láthattuk. Nem sokkal 1500 után hatan megszöktek, nagyobb tempóra váltottak, és Rasovszky Kristóf diktálta az iramot. Betlehem Dávid nem volt ennek a csoportnak a tagja, de aztán felzárkózott.

Rasovszky nagyjából 5.9 kilométerig vezetett, aztán a második helyre került, míg Betlehem a 8. helyen volt. 6.6 km-nél a „balatoni cápa” újra az élre került, honfitársa pedig egyre jobban jött fel.

Kevesebb mint két kilométerrel a vége előtt Betlehemet a negyedik helyen is láthattuk már, a végén pedig nagy csata ment a dobogós helyezésekért. Mindkét magyar nagyon jól hajrázott, Rasovszky Kristóf német riválisát előzte meg, és ezzel olimpia bajnok lett, Betlehem Dávid pedig hatalmasat úszva hat tizeddel megelőzve szerezte meg a bronzérmet.

 

„Nagyon nehéz verseny volt, de a Duna jól felkészített erre. A lányok versenyét végignézve arra számítottam, hogy ha sokat tudok vezetni, akkor nagy gond nem lehet – kezdte értékelését az olimpiai bajnok Rasovszky Kristóf. – A világ jeleket küldött nekem, hogy bízzak magamban. A 19-es számot kaptam, és amióta házas vagyok, egyre jobban hiszek a számmisztikában. Ez gyakorlatilag a sikernek a száma.”

„Mindent arra tettünk fel, hogy ez a tíz kilométer jól sikerüljön. Beáldoztuk mind a három egyéni számomat medencében, és ez kifizetődött” – tette hozzá az aranyérmes.

„Bevallom, picit nehéz verseny volt – árulta el a bronzérmes Betlehem Dávid. – Nekem felér egy aranyéremmel, hogy Kristóffal, a jó barátommal együtt lehetek a dobogón.”

Hozzátette, hogy ha egy fokkal hidegebb lett volna a víz, lehet, hogy fázott volna a végén, de így pont jó volt a víz hőmérséklete. Kiemelte, hogy volt pár durva szituáció, nagy volt a verekedés, de összességében egy taktikus verseny végén lett a harmadik.


PÁRIZS 2024
NYÍLT VÍZI ÚSZÁS
1. RASOVSZKY KRISTÓF 1:50:52.7
2. Oliver Klemet (Németország) +2.1
3. BETLEHEM DÁVID +16.3
4. Domenico Acerenza (Olaszország) +16.9
5. Logan Fontaine (Franciaország) +55.2
6. Hector Pardoe (Nagy-Britannia) +58.1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik