Itthon van az aranycsapat! – Párizs után Budapesten is fogadhatták a gratulációkat párbajtőrözőink

Bajnok várt bajnokokat: Szász Emese, a 2016-os játékokon egyéniben győztes párbajtőröző gyermekeivel sétált befelé a Kopaszi-gáton, mikor feltűnt a párizsi győzteseket, Andrásfi Tibort, Koch Mátét, Nagy Dávidot és Siklósi Gergelyt szállító kisbusz.

„Menjetek már lassabban, hogy mi is odaérjünk az érkezésetekre!” – szólt a kérés, ám a jármű, ha lassan is, de gurult tovább.

Aztán amikor megállt a Magyar Olimpiai Bizottság „külső helyszínén”, s kívülről kinyitotta az ajtót a szervezők egyike, a túloldalról Siklósi Gergely hirtelen visszarántotta.

Néhány pillanat múlva aztán feltárult az ajtó: a köztes időben bajnokaink magukra öltötték az egyenpólót, nyakukba akasztották az aranyérmet, és a színpadra vonultak – taps és üdvrivalgás közepette.
Nemigen lehetett üres helyet találni a padoknál-asztaloknál, még Kun Anna is állt, ám gyanítjuk, ennek más oka volt: kedvesét, Nagy Dávidot várta, s bár egyáltalán nem türelmetlenül, azért mégis­csak izgatottan.

„Elcsendesíteni a közönséget” – árulta el az aranyat hozó nap egyik taktikai fegyverét Koch Máté: emlékezhetünk, a csapat a franciákkal vívta az elődöntőt, a Grand Palais többezres közönsége pedig idővel el is halkult. A Kopaszi-gáton lévőknek ez persze eszébe sem jutott, más kérdés, hogy perceken keresztül majdhogynem tátott szájakkal hallgatta mindenki ezt a négyest – meg a valamivel később érkező Boczkó Gábor szövetségi kapitányt.

Aki egyébként a fagylaltját el sem tudta nyalni, mert egyből színpadra szólították. „Fagyit akart enni, azért nem jött velünk” – ugratta őt Siklósi Gergely, de persze az olimpiai ezüstérmes korábbi párbajtőrvívót sem kellett félteni. Mikor Siklósi „elkottyantotta”, ő bizony a fináléban az utolsó asszójában számított arra, hogy az egyéniben aranyérmes japán Kano Koki kiegyenlít, jött is a riposzt: „Mondjuk, szólhattál volna… Akkor nem izguljuk halálra magunkat a többiekkel. Veled ellentétben én arra számítottam, hogy elhúzol öttel, és akkor kicsit megnyugodhatunk. De kedves fiú vagy! Ja, értem, persze, kenyeret és cirkuszt a népnek!” 

Néhány nappal a megnyert döntő után már persze jókedvűen társalogtak az érintettek arról az aranyos péntekről, Andrásfi Tibor még az egy tussal elveszített egyéni bronzcsatáról is majdhogynem jókedvűen beszélt, aztán Boczkó Gábor az azt követő napokról is beszámolt:

„Volt egy nagy projektünk, ez végül nem sikerült: Máténak az volt a leghőbb vágya, hogy közös fotó készüljön róla és a spanyol teniszezőről, Carlos Alcarazról. Jött velünk szemben egyik reggel, bökdöstem, menjen oda hozzá, á, most nem, jött a válasz tőle. Ez még megtörtént egyszer-kétszer, így aztán elbuktuk a közös képet.”

Az olimpiai faluban lévők viszont nem bukták el azt ezzel a négy fiúval, noha itt is árnyaltabb a kép. „Nagyon jó érzés volt, hogy a faluban sokan odajöttek hozzánk, hogy közös kép készüljön, bár a népszerűségünk jelentősen csökkent, amikor levettük a nyakunkból az érmet” – mesélte Nagy Dávid mosolyogva.

Kedden mindannyiuk nyakában ott volt az arany.

És innentől – ha csak átvitt értelemben is – ott is marad.