– A három évvel ezelőtti Covid-fertőzés miatt elcsúsztatott tokiói olimpia megrendezése után úgy tűnt, annál nagyobb kihívásokkal nem találhatja szembe magát a NOB egy nyári olimpia előtt. Most háborús hangulat vezetett Párizsig is. Mennyire volt „könnyed” végül a XXXIII. nyári olimpia?
– A tokiói nyári és a pekingi téli covid-olimpiák után Párizs berobbant, újra hozta az olimpia teljes varázsát. Jött, brutálisan látszott és sikerével mindannyian nyertünk. Kétszázöt nemzeti csapat és a menekültek csapata, 10 500 versenyző, telt ház és vibrálás mindenütt, 9 millió eladott jegy, több mint 3,5 milliárd tv-néző, soha nem látott széles köre az éremszerző nemzeteknek, fantasztikus hangulat. A megosztott és szétszabdalt francia nemzetet összekovácsolta és megemelte az olimpia. Párizs izzott, dübörgött, táncolt. A biztonság kifogástalan volt, a biztonsági erők barátságos jelenléte mellett. A versenyhelyszíneken parádés teljesítményeket láttunk a sportolóktól, telt házakkal és káprázatos szurkolással. Minden jegy elkelt a legkisebb selejtezőre is, minden rekord megdőlt a közösségi médiában.
– A NOB egyértelmű sikernek tartja az olimpiát? S azt miként könyveli el, hogy hiába volt az olimpikonoknak közös felhívása a fegyverszünetre, az mégiscsak illúzió marad, hogy az olimpia valahol egy békemisszió is?
– Az olimpiai mozgalom küldetése: a sport erejével jobb hellyé tenni a világot és békés versengésben erősíteni a nemzetek összekapcsolódását, együttműködését, egymás kölcsönös tiszteletét. A nemzeti csapatokon és nemzeti részvételen, a saját nemzeti közösségért való küzdésen és lelkesedésen alapuló, a nemzeti identitásra és az emberi közösség egyetemességére együttesen építő, a nemzetek békés versengésben való összekapcsolódását mindennél erősebben, ténylegesen megvalósító olimpia játékok a legerőteljesebb világformáló esemény. Az olimpia a nemzeti eszme, a béke és a konnektivitás leghatékonyabb képviselője ma világban. Nincs erősebb és hatékonyabb békemisszió, mint az olimpia. Akkor is, ha sajnos a háborúkat nem tudja felszámolni az olimpiai mozgalom. De igenis hat az emberek, a vezetők gondolkodására és cselekedeteire.
– Beszéljünk a magyar eredményekről. Londonban kilencedikek voltunk az éremtáblázaton, Rióban tizenkettedikek, Tokóban eggyel több érmünk lett. Magyarország olimpiai csapata hat arany-, hét ezüst- és hat bronzéremmel, azaz tizenkilenc medállal a 14. helyen zárt az éremtáblázaton, olyan hatalmas nemzeteket megelőzve, mint Spanyolország vagy Brazília. Észre kell venni ugyanakkor például Üzbegisztán nyolc aranyérmét és a hollandok éremtáblázaton elfoglalt hetedik helyét, akik még a németeket is megelőzték. Nem szakmai elemzésre kérem, de mit üzennek ezek a tendenciák?
– A magyar olimpiai csapat sikeres olimpián van túl, 205+1 csapatból a tizennegyedikek lettünk az éremtáblán, a magyar sportolók tizenkilenc érmet szereztek. Az olimpiai eredményesség tekintetében vannak nemzetek, akik őrzik állásaikat, vannak, akik javítanak pozícióikon, és vannak, akik mellett elmennek a versenytársak. A Magyar Olimpiai Bizottságnak és a magyar sportági szakszövetségeknek érdemes alapos és tényszerű értékelést készíteniük az elért eredményekről vagy éppen eredménytelenségekről. Érdemes választ találni arra a lélektani kérdésre is, hogy miért teljesített néhány versenyző és csapat a tudása alatt – tudjuk, hogy jobbak, többre képesek, jobbak ellenfeleinknél, és ez most mégsem jött ki belőlük. Szóval, a nagy örömök mellett értek bennünket csalódások is.
– Az olimpiai éremtáblán Londonban és Rióban az aranyérmekben és a helyezéseket tekintve voltunk sikeresebbek, mint Tokióban és Párizsban…
– Kétségtelen, hogy a londoni kilencedik hely után Rióban újra kiszorultunk a tíz legeredményesebb nemzetből, majd a riói tizenkettedik helyezés óta tovább estünk néhány helyet az éremtáblán. A párizsi érmek száma, ha csak hajszállal is, de csökkent Tokióhoz képest. Én őszinte szembenézést javaslok a magyar sportirányításban és a szövetségek szintjén. Ha nem figyelünk, először lassan, majd egyre gyorsabban el tud menni mellettünk a világ. Ázsiában, Afrika egy részén és az arab országokban elképesztő tudományos alapokkal, fegyelemmel és szorgalommal dolgoznak azon, hogy egyre sikeresebbek legyenek az olimpiai sportokban. Jönnek is fel sebesen. USA, Kína és Óceánia nem fog visszaesni, az biztos. Észnél kell lennünk és fontos tudnunk: a múlt győzelmei semmit sem nyernek meg nekünk a jövőben.
– A magyar sport kiemelt lehetőségekkel rendelkezik. A világban többféle modellt látunk, ehhez képest mit gondol, elég erős a Magyar Olimpiai Bizottság szerepe a sportszakmai munkában?
– Érdekes összefüggés: 2010 és 2016 között a MOB volt a magyar sportirányítás zászlóshajója és ez idő alatt Londonban, Rióban eredményesebbek voltunk. Számomra is kérdés, nincs határozott válaszom, de lehet, hogy érdemes elgondolkodni azon, nem kellene-e több szerepet kapnia a Magyar Olimpiai Bizottságnak a sportirányításban, nem kellene-e újragondolni az olimpiai mozgalom és a kormányzat közötti feladatmegosztást? A kétszeres olimpiai bajnok és kétszeres ezüstérmes Gyulay Zsolt vezetésével elképesztően erős szakmai munka folyik a MOB-ban.
– Említette, hogy az „athletes’s first”, vagyis a sportolók mindenekelőtt szemlélet nagy hangsúlyt kapott, de például a látványhoz, a Szajnához, mint eseményhelyszínhez való ragaszkodás, épp sajnos Fábián Bettinának okozott utóbb komoly egészségügyi gondokat. Ezek nem intő leckék a jövőre nézve?
– Rendkívül fontosnak tartom, hogy a mindenkori szervezők ne csak hangoztassák, hanem meg is valósítsák az „athletes first” olimpiai alapelvet. Vannak tanulságok: a megnyitó sportolói felvonulásának versenyzőbarátabbnak kell lennie, az étkeztetést mindenben a versenyzők igényeihez kell szabni és nem lehet ennyire húsmentes a falubeli menza, egy nyári olimpián a szobáknak klimatizáltaknak kell lenniük. A Szajna tisztábbá tétele jó cél, de a versenyzőknek csak kifogástalan minőségű, az egészségükre teljesen veszélytelen természetes vízben szabad úszniuk. Ugyanakkor voltak remek újítások is: a bajnokok és érmesek megünneplése egészen különleges volt, a Champion’s Parkban minden este tízezrek köszöntötték és ünnepelték az előző napok érmeseit, ez a magyar érmesek és szurkolók számára is káprázatos, életre szóló élmény lett.
– Az olimpia kétségkívül leghangosabb botrányát a női bokszküzdelmekben szereplő – végül saját súlycsoportjaikat megnyerő – algériai Helif és tajvani Lin női kategóriában való szereplése okozta. Folyamatos vitákat hozott, hogy vajon hibázott-e a NOB, mert az előzetes kromoszómatérképük alapján vélhetően valamilyen fizikai többlettel mégiscsak bírtak a biológiailag női ellenfeleikkel szemben. Lesz-e újragondolt szabályozás a nők fair versenyének védelmében? Vagy inkább azon kell-e aggódnunk, hogy a boksz végleg elköszön, mint olimpiai sportág, ha nem alakul új nemzetközi szövetség?
– A szabályokat meg kell változtatni. Ebben a folyamatban a magyar olimpiai család aktívan részt fog venni. NOB-tagként felkértem ökölvívó olimpia bajnokunkat, Kovács Koko Istvánt, hogy segítsen egy új szabályozási javaslat kidolgozásában. Régi és lojális tagjai vagyunk a nemzetközi olimpiai mozgalomnak – teljesen biztosak vagyunk benne, hogy a NOB meghozza a szükséges döntéseket és jó döntéseket fog hozni. A nemek közötti egyenlőség nem merülhet ki abban, hogy az olimpián azonos számban indulnak nők és férfiak. A női esélyegyenlőség alapvető követelménye, hogy a női mezőnyben kizárólag női biológiai adottságokkal rendelkező, azaz biológiailag, kromoszóma-szerkezetükben minden kétséget kizáróan nőnek minősülő versenyzők indulhassanak. Ellenkező esetben sérül a női versenyzők esélyegyenlőséghez és tisztességes versenyhez fűződő alapvető joga.
– Aki viszont biztosan elköszön az olimpiai mozgalom éléről, az a 2025-ben harmadik ciklusát kitöltő német Thomas Bach. Sokan épp tavaly, Mumbaiban a NOB-tagok közül azt kezdeményezték, hogy az Olimpiai Chartán is módosítsanak annak érdekében, hogy Bach újra indulhasson. Ön melyik irányt tartotta helyesnek?
– Thomas Bach látó és cselekvő elnök. Stratégiai gondolkodása van, de a stratégiát képes gyakorlati lépésekre váltani és megvalósítani a mindennapokban. Olimpiai bajnok, élete az olimpiai mozgalom szolgálata. Ezért tudott rendkívül elvszerű döntést hozni: mivel ő is kezdeményezője volt annak, hogy a NOB-ban és a nemzetközi sportszervezetekben csak határozott időre lehessen megválasztani a vezetőket, nem fogadhatta el az ezzel ellentétes felkéréseket. Tisztelem és becsülöm ezért a döntéséért is.
– A megnyitó az egész olimpia egyik legvitatottabb eseményévé vált, a záróünnepség ehhez képest mit nyújtott Önnek?
– A megnyitóünnepség mindig a helyi rendezőbizottság „terméke”, ők találják ki és szervezik meg. Amit ott látunk, az nem a Nemzetközi Olimpia Bizottság üzenete volt, miközben a közvélemény, érthetően, a nyakunkba varrja. Utólag voltak is beszélgetések. Ilyen gond korábban sohasem jelentkezett, de a jövőben nem érhet bennünket kellemetlen meglepetés. Ezt biztosítani fogjuk. A megnyitón azt láttuk, kinek tartja magát ma Franciaország, pontosabban a kulturális és politikai elitjük egy része. C’ est la vie – mondhatnánk franciásan. Ám alapvető olimpiai érték a kölcsönös tisztelet, a tolerancia. Egy olimpiai megnyitó nem lehet bántó és nem lehet korhatáros televíziós műsor.
– Szóval milyen volt a záróünnepség?
– Ég és föld. Az olimpia valóságát ideológiai erőszak nélkül, a maga természetességében megmutató esemény, főleg az első része. A nemzeti csapatok, a sportolók bevonulása, a nemzeti lobogók megjelenítése, az összekapcsolódás és az egyetemes egység megjelenítése, a női maraton éremátadása, az atléták lázadása, ahogy rendezői utasítás ellenére ellepték a színpadot és együtt buliztak, a mieink bejövetele és felszabadult öröme mind az olimpia lényegét jelenítette meg nekem. Az, hogy a megnyitóünnepséget felidéző kisfilmből minden botrányos epizód kimaradt, önmagáért beszél. Párizsban az olimpia és a sport újra megmutatta egyedülálló erejét. Az olimpia erősíti összetartozásunkat és önbecsülésünket és képes rávenni bennünket arra, hogy a legjobb, legnemesebb arcunkat mutassuk. Hogy kihozzuk magunkból a bennünk rejlő legjobb teljesítményt. Ja, és Tom Cruise nagyon menő volt a végén. Párizs bőven megért egy olimpiát!
