Tótka Sándor: Alig várom, hogy megmutassuk, ebben a négyesben van még bőven

Vágólapra másolva!
2024.08.13. 09:17
A kajak négyes az olimpián, hátul Tótka Sándor (Fotó: Árvai Károly)
Hétfő délután érkezett haza olimpikonjaink nagy része Párizsból, majd a Puskás Aréna szoborparkjában köszöntötték őket a szurkolók. Az NSO Tv stábja is ott járt, és beszélgettünk a Nádas Bencével kajak kettesben ezüstérmes Tótka Sándorral.

Tótka Sándor nem győzte hangsúlyozni: mennyire élvezte az egész olimpiát.

„Nagyon-nagyon élveztem, elképesztően jó hangulat volt. Sajnos a négyessel nem azt a célt értük el, amit kitűztünk, de hála istennek fel tudtunk jönni Bencével a padlóról, és egy ezüstéremmel meg tudtuk mutatni, hogy mégis mire vagyunk képesek mi ketten.”

Videónkban beszél arról, mekkora kihívás volt felállni a padlóról, és mi segített neki ebben. Arról is beszél, érez-e még magában olimpiát, de szóba kerül az apaság is.

 

 

Legfrissebb hírek

A kajakos Nádas Bence még nem tudja, kivel indul párosban a válogatón

Kajak-kenu
7 perce

Az MTK-ba igazolt Fejes Dániel vb-ezüstérmes kenus

Kajak-kenu
22 órája

Párizs 2024: több mint 200 ezer eurós bevétel a jótékonysági árverésen

Párizs 2024
Tegnap, 11:37

A kajakos Varga Ádám az ezer egyesre összpontosít, de B-tervvel is készül

Kajak-kenu
Tegnap, 10:34

Visszavonul Kuli István vb-ezüstérmes kajakozó

Kajak-kenu
2025.04.11. 16:33

Szegeden folytatja a kajakos Csizmadia Kolos

Kajak-kenu
2025.04.09. 15:57

Los Angelest is megcélozza a paralimpiai bronzérmes kajakos Varga Katalin

Kajak-kenu
2025.04.08. 16:44

Tótka Sándor elengedi az idei évet

Kajak-kenu
2025.04.08. 12:45
Ezek is érdekelhetik