Elképesztő előnnyel védte meg a paralimpiai bajnoki címét Kiss Péter Pál

Vágólapra másolva!
2024.09.07. 11:25
Kiss Péter Pál megvédte a címét (Fotó: MKKSZ)
A címvédő, világ- és Európa-bajnok Kiss Péter Pál hatalmas előnnyel nyert aranyat a KL1-esek 200 méteres versenyén a párizsi paralimpián. A másik magyar versenyző, Suba Norbert a negyedik helyen végzett a döntőben.

A főváros melletti vaires-sur-marne-i pályán több ezer szurkoló buzdította lelkesen a sportolókat, akiket szinte ideális körülmények, de az itt uralkodó jobbos oldalszél fogadott a délelőtti program során. 

A Budapesti Honvéd 21 éves világ- és Európa-bajnok versenyzője már a pénteki előfutamból biztosította a helyét a fináléban, amelyben a középfutamból csatlakozott hozzá Suba Róbert is, így két magyarért lehetett szorítani. Kiss jól kezdett, már a táv elején az élre állt, s bár brazil és francia riválisa egy ideig vele tartott, 80 méter után elképesztő sebességre kapcsolt, megindította a hajóját, s innentől kezdve már csak a hátát nézték a többiek. A végén fölényes sikert aratott, közel két másodperces előnnyel diadalmaskodott. 

Kiss Péter Pál a saját, Tokióban elért olimpiai rekordját megdöntve szerezte meg az aranyérmet, ami az ötödik a magyar küldöttségnek a paralimpián. 

„Éreztem, hogy jó lesz. Száznál éreztem, hogy kell a ritmusváltás. Az óvatosabb rajt után jól sikerült az iramváltás. Tokióban magabiztosabb voltam, volt egy sérülésem, ami miatt nem tudtam nemzetközi versenyen indulni, nem láttam hogyan állnak a többiek. A végére azonban fincsi lett a forma. Mindenkinek köszönöm a segítséget” – nyilatkozta az M4 Sportnak a verseny után a kétszeres aranyérmes. 

A legkomolyabban sérülteket felsorakoztató kategória másik magyarja, a nyolc éve, Rióban ezüstérmes, 44 esztendős szegedi Suba Róbert is remekül versenyzett, de végül leszorulva dobogóról negyedik lett.

A KL2-eseknél Kiss Tibor, míg a VL2-eseklnél Boldizsár Dalma is a B döntő második helyén ért be, így összességében mindketten a tizedik helyen zárták a paralimpiát. 

Férfi KL1 200 m
1. KISS PÉTER PÁL 44.55 mp 
2. Luis Carlos Cardoso (Brazília) 46.42 
3. Remy Boulle (Franciaország) 47.01 
4. SUBA RÓBERT 48.96

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik