Csak évvége van, nem világ vége... - BEST OF 2012

Hiába akciós a világ vége napján még a fornetti is, hiába ad ki a Bors nevű szennylap magazin Világvége különszámot, hiába volt tegnap mindenféle világbúcsúztató buli, mindenkit ki kell, hogy ábrándítsak: csak nem akar eljönni a várva várt nap. Csak az év utolsó „komoly” blogbejegyzésének a napja érkezett el – bár ki tudja, lehet, ez valakinek egyenértékű a világ végével… 25., jubileumi posztom elolvasása előtt nem kell a kávéfőzőket bekapcsolni, ugyanis Nescafé, azaz három az egyben posztot kaptok: kézilabdával kezdek, egy kis madridolással (s rövid hétvégi áttekintéssel) folytatom, majd „best of 2012"-es összeállítással zárok. Jó szórakozást hozzá!Hiába akciós a világ vége napján még a fornetti is, hiába ad ki a Bors nevű szennylap magazin Világvége különszámot, hiába volt tegnap mindenféle világbúcsúztató buli, mindenkit ki kell, hogy ábrándítsak: csak nem akar eljönni a várva várt nap. Csak az év utolsó „komoly” blogbejegyzésének a napja érkezett el – bár ki tudja, lehet, ez valakinek egyenértékű a világ végével… 25., jubileumi posztom elolvasása előtt nem kell a kávéfőzőket bekapcsolni, ugyanis Nescafé, azaz három az egyben posztot kaptok: kézilabdával kezdek, egy kis madridolással (s rövid hétvégi áttekintéssel) folytatom, majd „best of 2012"-es összeállítással zárok. Jó szórakozást hozzá!

Szépen csillogó bronz

Múlt vasárnap egész erős érzelmi hullám csapott át rajtam, s rendes metamorfózison mentem keresztül. Már épp kezdtem volna a magyar női kézilabda-válogatottat mindennek elhordani a szerbek elleni bronzmeccsen. Miért akadtam ki? Mert olyan nincs, hogy egy norvég edzővel ekkorát zakózunk saját honfitársai ellen. Az a minimum szerintem, hogy feltérképezi legalább annyira az ellenfelet (különösképp, ha egyikük az élettársa volt…), a mieinket meg felkészíti annyira, hogy egyenrangú partnerek legyünk. Abszurd és hab a tortán, hogy ugyanez a személy pozitívumként nyilatkozzon a meccs után, hogy míg két éve huszoneggyel kaptunk ki, most csak tizeneggyel. Az katasztrofális meccs volt, a sportág történetének egy igen sötét fejezete, de ez is égőbb volt bármelyik karácsonyfadísznél. A norvégok most is szétszedtek minket. Így is, úgy is szégyen. Olyan sincs, hogy ennyire ne legyen kapusteljesítményünk. Lehet, hogy Pálinger Kati túl magasra tette a lécet, de egyedül a románok ellen védett jól Kiss Éva, Herr Orsinak pedig még ennyi sikerélmény sem jutott; a bronzmeccs hosszabbításában Gundel bemondta, hogy 11%-kal véd, ami nem sok, viszont kevés. Olyan meg végképp nincs, hogy egyszerűen nem tudunk mit kezdeni az emberelőnyökkel. Pedig a bírók most még nem is voltak látványosan ellenünk (kivéve, amikor igen, Montenegro ellen a játékvezetőkkel például szó szerint csehül álltunk…), de rendre elveszítettük a kétperces fórokat. Rossz volt látni… Ha elveszítjük a bronzmeccset, a 4. hely ellenére valószínűleg most nem sok pozitívumról írnék.

Ám sokat változott a világ és a szemléletem is röpke negyedóra alatt. A mieink végig kezükben tartották a bronzmeccset, de a szerbeknek sikerült döntetlenre menteniük a parit. Ám a hosszabbítás második félideje olyan lélekjelenlétről és elszántságról tanúskodott, ami előtt kipát kalapot kell emelnünk. A szerbek eggyel mentek a szünetben, 37-36-ra, aztán mégis mi nyertünk hárommal, 41-38-ra. Zsinórban dobtunk öt gólt! Hozzáteszem, tipikus bronzmeccs volt, ennél azért általában jobban védekeznek a csapatok, az első félidőben összesen négy lövést fogtak a kapusok, a montenegrói egyet… Nagy bravúr, hogy két év száműzetés után bronzéremmel tértünk vissza a kézilabda elitjébe (2005 után szereztünk újra érmet világversenyen). Meg kell hagyni, elég nagy hullámvasúton voltunk az elmúlt két hétben, s talán nincs még egy sportág, ahol 50%-os teljesítménnyel érmet lehet szerezni. Hiszen négy győzelem mellett kikaptunk négyszer. Egy vereség sosem jön jókor, a né gyből három vereségnek viszont hála Istennek nem volt különösebb jelentősége, a negyedik pedig papírforma eredmény volt.

A horvátok elleni zakó végül semmibe nem került, déli szomszédaink kiestek, így ezt a pofont nem vittük magunkkal a középdöntőre. S mivel a németeket és a spanyolokat megvertük, ezért előnyből is várhattuk a folytatást. A későbbi Európa-bajnok Montenegro ellen helyt álltunk, s bár mínusz hétről egyenlítettünk (általában ez fordítva szokott történni…), kettővel mégis kikaptunk. A románok elleni meccsnek nagy tétje volt, s ez nem nyomasztotta a lányokat. Fantasztikus kapusteljesítménnyel, illetve kiváló szélsőjátékkal, a románokat húsz gól alatt tartva nyertünk. Ez volt a legjobb teljesítmény a tornán, ráadásul egyik legjobbunk, Tomori nélkül is aláztunk, aki az eltiltását töltötte. (Hiba volt a bírókkal veszekednie, illetve a közönségnek kimutatni, de szerintem nem kellett volna egy meccsre eltiltani.) Az oroszok elleni vereség is belefért, nem volt már tétje, igaz, kicsit csúnyít az összképen. Aztán robbant a még nem szilveszteri petárda, miszerint szövetségi kapitányunk és a norvégok legjobbja szakított egymással. Hogy ezt miért az egymás elleni meccsük előtti este kellett nyilvánosságra hozni, s miért épp a norvég szövetségnek, csak a Jóisten tudhatja, mindenesetre várhattak volna vele még két napot. A norvégok feltörölték velünk a parkettát (nem először, s vélhetően nem is utoljára…), nagyjából negyedóráig volt esélyünk. Csoda, hogy tudtuk rendezni a sorainkat a bronzmeccsre. A házigazda szerbeket saját közönségük előtt vertük meg – szerintem nem sokan számítottak arra, hogy ez megtörténhet. És mégis… Görbicznek végre egyszer sem remegett meg a keze a hetesnél (6/6, ez nem rossz…), Tomori szinte az egész tornán jól játszott, Szucsánszki Zizi jól irányított, Szamoránszky Piroska rengeteget melózott, Rédei-Sóós Viktória volt az egyik legpozitívabb meglepetés, Szekeres Klára és a debütáló Triscsuk Krisztina remekül védekeztek, s összességében kiderült, lehet Kiss Évire számítani a kapuban. Jó lenne huzamosabb ideig az élvonalban maradni. A Győr egyébként négy játékost is adott az All Star csapatba, kár, hogy egyik sem volt magyar: két norvég, egy szerb és egy montenegrói került a legjobbak közé (hogy a maradék két helyre miért orosz és német került, számomra megmagyarázhatatlan…). SZÉP VOLT LÁNYOK!!!

Vissza a jövőbe – hol az időgépem?

Általános suliban egyszer dolgozatot kellett írnom Időutazás címmel. Arról kellett fogalmazást alkotnom, hogyha lenne egy időgépem, a történelem melyik szakaszába mennék vissza szívesen. Én Jézus korát választottam – a dolgozat folyamán végighaladtam a Bibliából jól ismert eseményeken, ott voltam a születéstől (ez így karácsonykor még aktuális is) kezdve a megkeresztelkedésén át, néhány csodajelén keresztül, egészen a Golgotáig. Hogy honnan jutott eszembe most ez a csaknem tizenöt évvel ezelőtti történet? Onnan, hogy most előrefelé pörgetném az idő kerekét, s a gépem segítségével már májust írnánk, s túl lennénk a Barcelona bajnokavatásán, mert semmi kedvem egy félévig asszisztálni hozzá, azt látni (s ami még rosszabb, hallgatni…), hogy most éppen növelte-e az előnyét a Barca a Reallal szemben, Messi éppen milyen rekordot döntött meg, illetve, hogy mitől ilyen ótvar idén a Madrid. A szezon nyilvánvalóan elúszott, ha már Mourinho is ezt mondja, akkor biztosan így van. Bár illene szépen meghalni, de kérdés, érdekel-e még ezután bárkit is a keretből a bajnokság. A BL-ben ráadásul megkaptuk az egyik legkeményebb ellenfelet a Manchester United személyében. Fel kell kötnie a gatyát Josénak, Cé Ronaldo visszatérése az Old Traffordra ugyanakkor pikáns és érdekes lesz. Jó kis párharcnak nézünk elébe, a legutóbbi találkozásuk igen emlékezetesre sikeredett, még a galaktikus érában, amikor Beckham utolsó manchesteri BL meccsén csereként beállva rúgott kettőt, az akkor sem nádszál vékony brazil Ronaldo pedig mesterhármasig jutott…

Visszatérve a jelenre, sajnos a katalánok minden tiszteletet megérdemelnek na nem tőlem. Ha ilyen ütemben termelik továbbra is a gólokat, jócskán 100 gól fölé jutnak majd, eddig egyetlen döntetlen csúszott be, épp a Madridom ellen, az összes többi meccset behúzták. A védelem nem tűnik stabilnak, de kit érdekel, ha közben négy-öt gólt rúgnak meccsenként? Szerintem az Aranylabda is csak az elmúlt egy-másfél hónapban dőlt el. Messi hihetetlen, amit az ősszel művelt. Az Atletico Madrid ellen idei 90. gólját is bezúzta. Cé Ronaldo a tavasszal zseniális volt, fölényesen megnyerte a bajnokságot a Madriddal, s a nyári EB-n is vezére volt az elődöntőig menetelő portugáloknak.

Ám mindent összevetve fel sem veheti komolyan a versenyt Leóval, az oroszlánnal. Két éve, a vb évében kevésbé érdemelte meg a díjat Messi, mégis ő kapta az Aranylabdát, idén viszont tényleg rászolgál. Falcao, Ibrahimovics, Van Persie, Xavi és Iniesta hihetetlen peches évjáratúak, mert Messi mellett soha nem lesz esélyük labdába rúgni (na jó, Xavi és Iniesta minden edzésen és a meccseken is ezt teszi…). 25 évesen négyszeres Aranylabdás lesz a kis argentin. Én is 25 éves vagyok. Most éppen blogot írok, illetve várom a karácsonyt. Meg az Aranylabdát. Még nem érkezett meg, pedig korábban a csizmámat is kisuvickoltam, hátha a mikulás hozza… Van Basten és Platini is megállt háromnál. Ő négynél sem fog. Mondom ezt annak ellenére, hogy Real Madrid fanatikus vagyok. A témáról még kicsit később lesz szó, most nézzük meg, hogy varázsolt a hétvégi rangadón a Barca.

A Chelsea elveszítette a klub világbajnokságot, pedig ezzel talán megmentette volna a szezonját, s Rafael Benítezt is közelebb vihette volna az orosz londoni szívekhez. Európában őrült nagy meglepetés egyébként nem történt, a Liverpool hazai pályán szaladt bele a késbe az Aston Villa ellen, de ennek már hírértéke sem nagyon van. A Bayern München nem erőltette meg magát túlzottan az utolsó őszi fordulóban, de mivel tavaly oda-vissza kikapott tőle, szinte már jó eredmény a Mönchengladbach elleni iksz. A bajnoki címe azért nincs veszélyben… Itáliában a Juve előnye 7 pontra duzzadt, miután középpályásai vezetésével elverték az Atalantát, mint jég a határt, az Inter bicskája viszont beletört a Lazio védelmébe. A Milan könnyedén verte az újonc és kiesőjelölt Pescará-t, igaz, a vendégek két öngóllal is besegítettek. Az összefoglalók helyettem magukért beszélnek, lehet csemegézni belőlük, amíg kitalálom, hogy mivel folytassam a posztot…

Meg is van, íme, a szokásos álomtizenegy (ami nem az egyetlen a posztban)!!!

Cassio (Corinthians)

Demichelis (Málaga) Vertonghen (Tottenham) Adriano (Barcelona)

N. Müller (Mainz) Taarabt (QPR)

Pirlo (Juventus) Cazorla (Arsenal)

Kiessling (Leverkusen) Van Persie (Manchester United) Messi (Barcelona)

Megjegyzés: Cassio kivédte a Chelsea szemét a Világkupa döntőn, nem kapott gólt. Demichelis vezető, Vertonghen pedig győztes gólt szerzett csapata aktuális bajnokiján. Adriano nyitotta a katalán gólcsapot, elképesztő nagy gólt durrantott az Atletico Madridnak. Müller duplázott a Stuttgart ellen, mint ahogy Taarabt is; ráadásul a QPR megszerezte így első győzelmét a szezonban. Pirlo újra betalált szabadrúgásból, Cazorla mesterhármast szerzett a Reading bánatára. Kiessling két gólja mellett gólpasszt is adott a Hamburg ellenében, míg Messi szintén kettőt vállalt az Atletico felnégyeléséből. Van Persie gólja mellett szépen előkészített egyet Rooneynak, egyre inkább megértik egymást ketten. Tavasszal még veszélyesebbek lehetnek, remélem, nem a Real ellen…

Ez történt idén - ÁLOMCSAPAT

A poszt harmadik részében kicsit elmerengenék a múlton. Nem kell visszamenni 1942-ig és a sztálingrádi csatáig, konkrétan koncentráljunk az idei évre, s annak futballeseményeire. A Real Madrid tavasszal végre megtörte a Barcelona hosszú, zsarnoki uralmát, s úgy tűnik, Mourinho munkája beért, gyümölcse pedig termést hozott (más kérdés, hogy sajnos elég hamar megerjedt és pálinkaként végezte…). A városi kistestvér felnőtt, a Manchester City drámai körülmények között, az utolsó forduló 94. percében esett gólnak köszönhetően nyerte meg az angol bajnokságot. Hogy aztán a BL-ből szó szerint nyeretlen kétévesként kizúgjon… A Dortmund királysága nem csak pünkösdi volt, a címvédés is összejött Klopp-éknak. Ez annyira feldühítette a Bayern Münchent, hogy az ősszel elsöprő lendülettel verték a hazai mezőnyt. Olaszországban hosszú száműzetés és kín után újra a Juventus lett a bajnok – ráadásul veretlenül, ami ritkább, mint Karl Erik Böhn haja.

A Bajnokok Ligájában mindenki várta az el classicót a döntőben, aztán a fináléba mégis a Chelsea és a Bayern jutott. Sokan fanyalogtak e párosítás láttán, jómagam is közéjük tartoztam. A Barcelona kiesésének még őszintén örültem, aztán másnap a Madridom is erre a sorsra jutott. Egy klasszikussal lehet, jobban jártunk volna, mert a finálé nem volt jó meccs. Thomas Müller kései gólja után nem sokan gondolták, hogy a londoniak felélednek, aztán Drogba az utolsó percekben kiegyenlített. Majd amikor Robben tizenegyesét a hosszabbításban hárította Petr Cech, a lélektani előny is hozzájuk került, a büntetőket pedig jobban bírták idegekkel a londoniak. Azért lehet különösen fájó a bajoroknak a vereség, mert saját stadionjukban szenvedték el azt...

Jubileumi posztom kapcsán megemlítem a legelső írásom, melyet az Európa bajnokság felvezetőjeként írtam. Jósként aligha futnék be, ugyanis leszóltam rendesen a cseh, a görög, a portugál és az olasz válogatottat is, ráadásul azt is kifejtettem, miért nem a spanyolok fogják megnyerni a tornát. Tudjuk, mi lett a vége… A portugálok továbbmentek a halálcsoportból, az olaszok meglepetésre fináléba jutottak, ahol viszont a spanyolok földbe döngölték őket. Vicente del Bosque megint bebizonyította, mekkora taktikus, ezért számomra egyértelműen Roberto Mancini ő az év edzője. Klasszikus kilences nélkül, mégis támadószellemben, baromi erős középpályával játszottak a spanyolok, s bár nem volt mindig szép a játékuk, a cél ebben az esetben is kegyetlenül szentesítette az eszközt. Ilyen sima EB finálé nem volt, s szerintem nem is lesz még egy a futball történelemben… A torna egyébként emlékezetes marad a hollandok leszerepléséről, Balotelli felső testéről, illetve sajnos Kassai Viktor súlyos hibájáról is… Ősszel aztán a Videoton révén belekóstolhattunk az európai légkörbe, s válogatottunk is életben tartotta világbajnoki álmainkat. A nagy bajnokságokban feléledtek az alvó oroszlánok, akiknek tavaly jól megráncigálták a bajszukat: erődemonstrációt tartott a Barcelona, a Manchester United és a Bayern München is.

Év végi összeállítás nem készülhet álomcsapat nélkül, ezúttal sincs másképp. A ti segítségetekkel elég ütős csapatot sikerült összeállítani, viszont az is igaz, hogy tökéletes csapat nincs. Valószínűleg ebbe is bele lehet kötni, már csak azért is, mert Messi egészségügyi okokra hivatkozva lemondta a szereplést, és ezért nincs a csapatban…

Már kapust választani sem volt könnyű. A BL menetelés miatt szívesen kapuba állítanám Petr Cech-et. Iker Casillas EB-t nyert, s összesen egyetlen gólt kapott a tornán, ami egészen fantasztikus. Az EB szereplés Buffont is predesztinálhatná az együttesbe, ha nem szedett volna be négyet a spanyoloktól. Weidenfeller a Dortmunddal nyert Bundesligát, s az ősszel parádézott a BL-ben. Valdes? Bocs, a bohócválogatottat majd máskor állítom össze… A választásom végül Manuel Neuer-re esett, aki tőletek is a legtöbb voksot kapta. BL döntőben védett, az elődöntőben Cé és Kaká tizijét is megfogta, s a döntő büntetőpárbaja sem rajta múlt, mert fogott is egyet, meg be is lőtte a sajátját. A nyári EB is kiválóan sikerült a számára, bronzérmes lett a németekkel. A világ egyik legjobb kapusa, és szerintem ennél még jobb is lesz.

A védelembe is volt kiből válogatni… Piqué egyre érettebb játékot nyújt, de a Barca iránti ellenszenvem nem küldheti őt csatasorba. De nem lesz lelkifurdalásom emiatt, mert voltak nála jobbak idén. Például Sergio Ramos, aki bajnokságot, szuperkupát és EB-t nyert, s egyedül az ősszel voltak gyengébb meccsei. Párja a védelemben lehetne a brazil David Luiz, aki május óta Bajnokok Ligája győztesnek mondhatja magát, s aki a klubvilágbajnokságon is csapata legjobbja volt a hétvégén. Lehetne Vincent Kompany is, aki csapatkapitányként lett bajnok a Manchester Cityvel, kiváló éve volt a belgának, nem vitás. Lehetne Chiellini is, aki a Juventus és az olasz válogatott meneteléséből is rendesen kivette a részét. Mégsem ők kerültek be a csapatba, hanem Mats Hummels, aki a Dortmundot bajnoki címig vezette, s a Nationalelf húzóembere is volt a kontinenstornán. Nagyon fiatal, és roppant tehetséges. Kloppnak hihetetlen csiszolatlan gyémántjai vannak, és alighanem Hummels is azok közé tartozik, akik nem Dortmundban fognak megöregedni (tavaly Sahin, idén Kagawa igazolt el, s már az is tudvalevő, hogy Lewandowski Manchesterben folytatja pályafutását). A legközelebb egyébként Thiago Silva állt ahhoz, hogy kiszorítsa a németet, de a brazil, bár remek védő, semmit nem nyert idén, és ez tény. Most megcáfolom magam, harmadik hátvédem ugyanis az a Jordi Alba, aki tavasszal még Valenciában tüsténkedett, de a remekül sikerült EB után már Barcelonában kezdte az alapozást. Az év egyik legnagyobb felfedezettjét vétek lenne kihagyni, hiába a katalánokat erősíti, még akkor is, ha esetleg Ashley Cole, Philipp Lahm és Gareth Bale is kerülhetett volna a posztjára. (Nálatok Ramos és Hummels vitte a prímet, Jordi Alba egy hajszállal bizonyult jobbnak Thiago Silvánál.)

A középpályámra is sokan pályáztak. Lássuk csak… A németek csupaszív motorja, a BL döntőt és EB elődöntőt bukó Schweinsteiger? Vagy az egérfejű David Silva, aki a Manchester Cityvel bajnok lett, a spanyolokkal pedig újra felült Európa trónjára? A Juve csodafegyvere, Arturo Vidal? Egyik sem. A legnagyobb fejfájást Götze okozza nekem. Sajnálom, de ki kell, hogy hagyjam, mindazonáltal, ha jövőre is ilyen évet produkál, még a kapusom is ő lesz! Helyette viszont beteszem Yaya Toure-t (bár nem azonos a posztjuk), szimplán azért, mert ilyen játékosra minden csapatnak szüksége van. A támadófoci híve vagyok, de az ő posztja az egyik legfontosabb, ráadásul a világ legjobb védekező középpályása. Xabi Alonso és Sergio Busquets ugyan idén EB-t nyertek, de az elefántcsontparti komplettebb játékos és gólerősebb is, így ott a helye a kezdőben. Sorry, Götze! Ilyenkor igazságtalan a sors, hogy egy futballcsapat 11 játékosból áll… Minden szentnek maga felé hajlik a keze – lehet, kicsit elfogult vagyok Özillel, és szent sem vagyok, de Zidane óta nem nagyon láttam ilyen klassz irányítót. Ha el is tűnik időnként, utána kompenzálja egy szenzációs gólpasszal, vagy szabadrúgással. A németek EB bronzához is sokat tett hozzá, s ő az, aki a megtépázott Madridban is tűrhetően játszott az ősszel. Aki kételkedik ebben, az nézze meg lentebb a videót! Pirlo másodvirágzását éli Torinóban, összesen kétszer kapott ki bajnokin a naptári évben a Juvéval, s az EB-n is az olaszok legjobbja volt. Milánóban hamar lemondtak róla, de valószínűleg új impulzusokra volt szüksége, mert másfél éve újra szárnyal. Lehet, hogy sok Red Bullt iszik. Na, ez szakállas poén volt. Akárcsak Pirlo… Szerintem és szerintetek is Xavi és Iniesta közül idén utóbbi jobb volt, ezért kettejük közül ő kerül a csapatba. További indoklásra nincs is szükség. Mindketten fantasztikusak, de most különválnak útjaik – pályafutásuk során először…

Létezik olyan „dream team”, amiből ki lehet hagyni Messit? Igen, létezik, még pedig az, amelyiket én állítom össze. Nem az ellenszenv miatt, azt már nagyjából leküzdöttem, ámulok és bámulok tőle. A kézilabda EB-n soha nem kerül be a torna legértékesebb játékosa az álomcsapatba. Messi a világ legjobbja, a legértékesebb játékos díjat neki ítélem (hadd örüljön neki…), de a csapatom nélküle áll fel. Az esélyegyenlőség miatt Cristiano Ronaldót is ki akartam hagyni a csapatból, de akkor az álomcsapat fogalma tényleg nem állná meg a helyét - ennyi öröme hadd legyen a portugálnak, mert az, hogy idén Zselé nem nyer semmit, annyira ziher, minthogy a maják tévedtek a világ végével kapcsolatban... Néha kezdem azt érezni, hogy felnőtt és csapatjátékos lett (aztán csap egy olyan hisztit és cselsorozatot, hogy minden illúziómat lerombolja…), Messi után ő lőtte idén a legtöbb gólt (pontos adatnak nem néztem utána, kb 60 és 70 között termelt), spanyol bajnok lett, s az EB-n sem lehetett rá panasz. Nem volt rossz éve, de ősszel ő sem volt mindig az igazi. Radamel Falcao jelenleg veri a góllövőlistán, mint ahogy az Atletico Madrid is a Real előtt van. A kolumbiai gólzsák épp két hete rúgott ötöt a Deportivónak, tavasszal Európa Ligát nyert, s a sorozat gólkirálya is ő lett (zsinórban másodszor). Harmadik csatárnak Van Persie-t terveztem, de aludtam rá egyet, valamint összevetettem a ti véleményeteket, s Ibrahimovics mellett döntöttem. Ez sem rossz választás. Azonfelül, hogy elképesztően sok gólt lő a svéd, ad a minőségre is. Ő lőtte az EB egyik legszebb gólját (a franciáknak), a francia bajnokság legszebb gólját (a Marseille-nek) és az év legszebb gólját is (Angliának ollózta másfél hónapja). Ha ritkábban lépne ellenfelei fejére, illetve nem szállna annyiszor bele páros lábbal valakibe (néhány héten belül mindkettőre volt precedens...), fel lehetne rá nézni emberileg is. Sportbeli nagyságát azonban nem lehet vitatni, s azt sem, hogy jogosan került a csapatba. Van Persie-nek egy angol gólkirályi cím és a Manchester United-ban egy jól sikerült ősz sem volt elég ahhoz, hogy bekerüljön a csatársorba. De hiába keressük Mario Gomezt és Wayne Rooneyt is: a német ugyan Bundesliga gólkirály lett, s a BL-ben és az EB-n is termelt, egész ősszel sérült volt. Rooneynak újra van haja, Van Persievel pedig fantasztikus párost alkotnak.

A Pázmány Labdarúgó Liga blogjának 2012-es álomcsapata:

Neuer (Bayern München)

Ramos (Real Madrid) Hummels (Dortmund) J. Alba (Barcelona)

Yaya Toure (Manchester City)

Iniesta (Barcelona) Pirlo (Juventus) Özil (Real Madrid)

Ibrahimovics (PSG) Falcao (Atletico Madrid) Ronaldo (Real Madrid)

Mit várok (és remélek) 2013-tól? Válogatottunk a románokat oda-vissza megveri, a hazai meccsen ráadásul fergeteges hangulatban, negyvenezer ember előtt teszi ezt. Pótselejtező után irány Brazília!!! Moniz alapozása után a Fradi nemcsak a rangadókat nyeri meg, hanem legyőzi a Siófokot és a Kaposvárt is - így dobogón zár tavasszal. Pazar meccsek után, de továbbjut a Real a Manchester ellenében, egyenesen a fináléig menetel, ahol büntetőkkel megverik a Barcelonát. Casillas megfogja Messi tizijét, aki ennek hatására sportágat vált, s elmegy pankrátornak. Szalai gólkirály lesz a Bundesligában, majd a Real zsíros szerződéssel visszavásárolná, s Higuaint, valamint Benzemát párban adná a Mainznak - de ő inkább marad, és Németországban termeli tovább a gólokat. Szalai helyett Raúl érkezik, aki játékosedzője lesz a Madridnak. Részemről pedig rövidebb posztokat ígérek jövőre...

„Ez is csak egy nap, nem a világ vége, a kedvedet, ne törje meg, lenyeled keresztbe, éjféltől meg új nap indul, vége lesz” – évvége van, nem világvége, a maják valamit nagyon benéztek. Remélem, nem maradtatok le a poszt olvasása miatt az ajándékvásárlásról és a karácsonyfa díszítésről. Mindenkinek áldott, békés karácsonyt, és kegyelmekben gazdag, boldog új évet kívánok! Találkozunk jövőre!:)