Köszönjük, Brazília! - nagy VB összefoglaló

Múlt héten Pécsett egy fagylaltozó előtt leszólított két idősebb, nagyjából 55-60 év körüli nő azzal a kérdéssel, hogy „ne haragudjon, nem tudja megmondani, mikor lesz a következő meccs?” Ebben a kérdésben benne volt az, amiről az elmúlt egy hónap szólt: korosztálytól függetlenül mindenki a vb lázában égett. Sajnos véget ért, újra itt vannak az unalmas (?), szürke (?) hétköznapok (?), amikor legalább végre kipihenhetjük az elmúlt egy hónap éjszakázásainak fáradalmait; újabb négy évet várhatunk a Futball Ünnepére. Addig marad a nosztalgia, a múltidézés és az elemzés, merthogy bőven van miről beszélni a torna kapcsán. Ez egy olyan vb volt, mely a rekordokról is emlékezetes marad (Klose, mint új vb gólkirály, Németország, mint első európai világbajnok Amerikában, 32 cserejátékos által szerzett gól, hogy csak néhányat említsek). Ez egy olyan vb volt, melynek a csoportköre fenomenálisra sikerült, de az egyenes kieséses szakaszban már több meccsbe belealudtunk (a drámák azért így sem hiányoztak…). Ez egy olyan vb volt, mely eltüntette a szakadékot a nagy és a kis csapatok között (gondolta bárki előzetesen, hogy a legnagyobb gólkülönbség a német-brazil elődöntőn lesz?). Ez egy olyan vb volt, amin beigazolódtak Gary Lineker én általam is többször citált, híres szavai: „A futball olyan játék, amit huszonketten játszanak, s a végén mindig a németek nyernek.” Ez egy olyan vb volt, amin az igazság győzött, Németország teljesen megérdemelte a trófeát. Ez pedig egy olyan poszt lesz, aminek elolvasása kitart az oroszországi világbajnokságig… Szubjektív elemzés gólokkal, meccsekkel, pozitív és negatív csalódásokkal, all star csapatokkal, azaz minden a brazíliai vb-ről – öveket tessék bekapcsolni, három napi hideg élelmet pedig előkészíteni!:)Múlt héten Pécsett egy fagylaltozó előtt leszólított két idősebb, nagyjából 55-60 év körüli nő azzal a kérdéssel, hogy „ne haragudjon, nem tudja megmondani, mikor lesz a következő meccs?” Ebben a kérdésben benne volt az, amiről az elmúlt egy hónap szólt: korosztálytól függetlenül mindenki a vb lázában égett. Sajnos véget ért, újra itt vannak az unalmas (?), szürke (?) hétköznapok (?), amikor legalább végre kipihenhetjük az elmúlt egy hónap éjszakázásainak fáradalmait; újabb négy évet várhatunk a Futball Ünnepére. Addig marad a nosztalgia, a múltidézés és az elemzés, merthogy bőven van miről beszélni a torna kapcsán. Ez egy olyan vb volt, mely a rekordokról is emlékezetes marad (Klose, mint új vb gólkirály, Németország, mint első európai világbajnok Amerikában, 32 cserejátékos által szerzett gól, hogy csak néhányat említsek). Ez egy olyan vb volt, melynek a csoportköre fenomenálisra sikerült, de az egyenes kieséses szakaszban már több meccsbe belealudtunk (a drámák azért így sem hiányoztak…). Ez egy olyan vb volt, mely eltüntette a szakadékot a nagy és a kis csapatok között (gondolta bárki előzetesen, hogy a legnagyobb gólkülönbség a német-brazil elődöntőn lesz?). Ez egy olyan vb volt, amin beigazolódtak Gary Lineker én általam is többször citált, híres szavai: „A futball olyan játék, amit huszonketten játszanak, s a végén mindig a németek nyernek.” Ez egy olyan vb volt, amin az igazság győzött, Németország teljesen megérdemelte a trófeát. Ez pedig egy olyan poszt lesz, aminek elolvasása kitart az oroszországi világbajnokságig… Szubjektív elemzés gólokkal, meccsekkel, pozitív és negatív csalódásokkal, all star csapatokkal, azaz minden a brazíliai vb-ről – öveket tessék bekapcsolni, három napi hideg élelmet pedig előkészíteni!:)

Eddig se titkoltam, most se teszem, hogy a kétezres évek első felében, ha volt válogatott, amit rühelltem a franciákon kívül, az a német volt. Jó kapus volt Oliver Kahn, Effenberg vezéregyéniség, Jancker meg kopasz kíméletlen befejező csatár, mégis kirázott tőlük a hideg, így természetesen éppúgy tapsoltam a 2002-es vb döntős bukásuknak, mint a két évvel későbbi EB-n való csúnya leégésüknek. Aztán Jürgen Klinsmann, s utódja Joachim Löw érkezésével nem csak a játékuk, hanem a futballisták személye is szimpatikussá vált, már két éve is egyik kedvenceim voltak, idén pedig már egyértelműen nekik szurkoltam. Már nyomaiban sem emlékeztetett a régi antipatikus német válogatottra, Michael Ballack is rég eltűnt a fedélzetről, a mostani pedig egy szimpatikus és igen alázatos generáció, amely gyakorlatilag egy évtizedet készült arra, hogy felüljön a világ trónjára. Példát lehet venni erről a tudatos építkezésről, ami Németországban zajlott: a 2002-es vb óta egy világversenyt leszámítva mindig legalább elődöntős volt a Nationalelf. Többször közel kerültek a csúcshoz, de eddig mindig hiányzott valami, egészen eddig. Megérte várni!

A döntőben megvoltak az argentin helyzetek, a németek magukhoz képest talán gyengébben játszottak, de a világbajnokság egészét nézve teljesen megérdemelt a sikerük. Ők passzoltak a legjobban (nem véletlen, hogy a csapat gerincét a Pep Guardiola edzette Bayern alkotja…), ők lőtték a legtöbb gólt, s övék volt a legerősebb keret. Manuel Neuer jelenleg a legjobb kapus a világon, s a tornán láttuk, hogy söprögetőnek sem utolsó – végig látszott rajta a magabiztosság, viszont az, hogy Higuain életben maradt, nem rajta múlott… A védelem is igen stabil, Lahm évek óta posztja legjobbja, de Hummels és Boateng is nagyot játszottak ezen a tornán (is), s bár a vébé előtt Höwedes tűnt a gyenge pontnak, ő is rácáfolt a kritikusaira. Védekező középpályásként Khedira és Schweinsteiger teljesítményének értékét növeli, hogy mindketten sérülésből tértek vissza – előbbi az elődöntőben, utóbbi a fináléban játszott a legjobban. Reus sérülése komoly érvágásnak tűnt, de utóbb kiderült, nem is hiányzott a csapatból: Özil, Kroos és Müller remekül pótolták a dortmundi csatárt. Klose pedig megrúgta azt a két gólt, amiért elvitték a tornára, s amit megjósoltam… Mario Götze? Ghána ellen fejelt egy gólt, de összességében felejthetőt nyújtott, nem is játszott sokat, aztán a döntő 113. percében megnyerte a világbajnokságot egy zseniális lövéssel. Németország két nagy csapatot is kitömött (a portugálok és a brazilok összesen tizenegyet kaptak a Nationalelftől…), Ghána ellen belefért egy izgalmas döntetlen, az USA és a franciák elleni sovány győzelem alkalmával is végig kézben tartották a meccset, egyedül Algéria ellen rezgett kicsit a léc, de csak a pocsék helyzetkihasználás miatt. Az általános vélemény az, hogy a 2002-es brazil győzelem óta nem született ilyen egyértelműen megérdemelt, magabiztos győzelem, s én is ezt az álláspontot képviselem.

Minden elismerésem az argentin szövetségi kapitányé, Sabelláé, mert remekül megszervezte az argentin védelmet, de a focit gólra játsszák, ez pedig nem igazán ment az albicelestének – ezért is bukták el a finálét. Higuain a kihagyhatatlant is mellé lőtte, Aguero helyzetbe sem tudott kerülni, ezért inkább csúnyán arcul könyökölte az ellenfelet, Palaciónak pedig több hajtincse van, mint IQ-ja – ők hárman összesen rúgtak egy gólt a tornán. A csoportkör után Messi is eltűnt, mint anno Damon Hill, szerintem ő maga is meglepődött azon, hogy neki adták a vb aranylabdáját (ez egyébként egy botrányosan nagy tévedés szerintem). Én előzetesen a négy közé vártam az argentinokat, de elsősorban támadóik miatt; nos, nem ők tehetnek arról, hogy majdnem világbajnok lett a csapat. Gyakorlatilag az egész védelem dicsérhető, az egyenes kieséses szakaszban összesen egy gólt kaptak – igaz, azt a legrosszabbkor…

A hollandok négy éve élhették át azt, amit az albiceleste most: a hosszabbítás után elbukott világbajnoki döntő fájdalmasan gyötrő érzését. Két éve viszont az EB-n már a csoportkör a végállomást jelentette az Oranje számára, ezért a torna előtt sokan szkeptikusan álltak a holland válogatotthoz (jómagam abban sem voltam biztos, hogy a csoportból továbbjutnak). Aztán a spanyolokat annak rendje és módja szerint leiskolázták az első meccsen, utána pedig már nem lehetett nem komolyan venni Robbenéket. Mexikó ellen ugyan jó adag szerencsével mentek tovább (az utolsó percekig hátrányban voltak, aztán még a hosszabbítás előtt megfordították a meccset), Costa Rica ellen viszont (bár sokan a kis csapattal szimpatizáltunk) teljesen megérdemelten. Igaz, már az is a csoda kategóriába tartozik, hogy a közép-amerikaiak eljutottak a büntetőpárbajig, addig ugyanis a hollandok elképesztő, milyen ziccereket hibáztak el… És itt kell, hogy megemlékezzünk a siker egyik letéteményeséről, Louis van Gaalról, aki képes volt meghúzni a kapus cserét a 120. percben: Tim Krul mind a négy lövésnél eltalálta az irányt, kettőt pedig meg is fogott! Talán, ha az elődöntő szétlövésénél is ő áll a gólvonalon…

A brazilok 12 év után jutottak elődöntőbe, de utólag lehet, hogy jobb érzésekkel mentek volna szabadságra, ha kiesnek mondjuk a Chile elleni büntetőpárbajban… Ennyire széteső brazil válogatottat én még nem láttam, de nem csak az utolsó két meccs miatt mondom ezt, amin tíz gólt kaptak; a selecao egy percig nem játszott esélyeshez méltón a tornán (ráadásul még csak nem is brazil stílusban szenvedtek, időnként visszataszítóak voltak az alattomos belépőik és színészkedéseik). A csoportban még nem derült ki a csapat sebezhetősége (bár a horvátokat bírói segítség nélkül soha nem verték volna meg…), de Neymar sérülése után egyértelművé vált: nem volt B terv, nem volt senki, aki a csapat élére álljon, aki vezéregyéniség legyen. Oscar ehhez egyelőre kevés volt, Kolumbiát is csak a középhátvédek intézték el, Thiago Silva buta és felesleges eltiltása után pedig történelmi verést kaptak az elődöntőben. A bronzmeccsen sajnáltam őket, semmi nem jött össze nekik, ráadásul az algériai (???) spori sem állt a helyzet magaslatán… Az argentinok sem nyerhettek csupán egy Messivel vb-t, s a braziloknál is kiderült: egy szárnyaszegett fecske nem csinál nyarat…

A vb nyertesei

Kolumbiát mindenki féltette Falcao sérülése után, de az egyik legszebb focit ők játszották a tornán. Kiegyenlített csoportot nyertek meg hibátlanul, aztán Uruguayt is könnyen lenyomták – gyönyörű gólokat szereztek, könnyed és szórakoztató játékot láthattunk tőlük, pazar koreográfiája volt a gólörömeiknek, s a gólkirályt is ők adták. A csapatkapitány és elnyűhetetlen Yepes, a fazonszabász Guarin és Cuadrado, a gólvágó „Hámesz” Rodriguez, köszönjük az élményt! Sajnáltam, hogy Brazília ellen véget ért a tündérmese…

Mindenki azt taglalta, hogy vajon az olasz, angol, uruguayi hármasból melyik kettő megy tovább, s ki esik ki szégyenszemre már a csoportkörben, ehhez képest Costa Rica úgy nyerte meg a halálcsoportot, hogy egyáltalán nem kapott akciógólt! Uruguayt a második félidőben lefocizta, Olaszországot pedig taktikus játékkal kivégezte – az angolok elleni meccsüknek gyakorlatilag már tétje sem volt. A görögök ugyan az utolsó pillanatban döntetlenre mentették a nyolcaddöntőt, de a büntetőpárbaj után Costa Rica ment tovább – ezt még a játékvezető sem tudta megakadályozni, pedig mindent megpróbált… A hollandok ellen többnyire bekkelt a csapat (hány olyan válogatott van, ami nem így tett volna?), de a hosszabbításban azért eljutottak ziccerig Bryan Ruizék – bizony, megszenvedtek Sneijderék a továbbjutásért… Le a kalappal Costa Rica előtt!

A németek közül senki nem lógott ki lefelé a sorból, s kiemelkedő teljesítményre sem volt igen szükség, mert mindenki hozzá tette a magáét a vb címhez. Két játékost szeretnék azonban kiemelni. Az egyik Miroslav Klose. Sokan fenntartásokkal kezelték azt, hogy még mindig ő a Nationalelf első számú csatára, s biztos, hogy tudat alatt vagy a felszínen benne volt Löwben, hogy azért játszatja őt, hogy rekorder lehessen. Ne felejtsük, otthon hagyta Mario Gomezt és Stefan Kiesslinget, pedig azért ők sem rossz csatárok… Klose már nem fiatal, szinte az egész szezonban sérült volt, de hasznos tagja volt a német csapatnak. Meglőtte azt a két gólt, ami kellett a rekordhoz, alázatosan játszott, rutinja sokat ért, s megérdemli, hogy világbajnokként vonulhasson vissza. A másik játékos, akiről külön említést teszek, André Schürrle. A világbajnokság rekordot hozott a cserejátékosok góljait illetően, s ebben a tekintetben Schürrle végzett az élen: Algéria ellen a hosszabbításban ő szerezte meg a vezetést, majd a brazilok ellen ő szerezte az utolsó két német gólt. A döntőben gólt nem szerzett, viszont zseniális gólpasszt adott a stílszerűen szintén csereként pályára lépő Mario Götzének.

„Don’t cry Argentína!” – Valószínűleg most sírnak a gauchók, de erre maximum a csatároknak van okuk. A védők emberfelettit produkáltak, Zabaleta, Garay, Demichelis és Rojo is remek tornát zárt, nem beszélve Sergio Romeróról, aki remekül védett.

S ha már kapus… Az amerikaiak sokat köszönhetnek Tim Howardnak, aki káprázatosan védett. A belgák ellen kizárólag neki köszönhető, hogy hosszabbításba torkollott a meccs, nem kevesebb, mint 16 védést mutatott be aznap este. Nem rossz…

A vb vesztesei

Klaas Jan Huntelaar azon kevés holland közé tartozhat, akinek maradhat hiányérzete a vb-vel kapcsolatban. Robin Van Persie több meccsen is formán kívül játszott, de a Schalke csatára nem igazán kapta meg a bizalmat, keveset játszott – a Mexikó elleni nyolcaddöntőt azért eldöntötte tizenegyes góljával.

David Villát barcás múltja és Raúl gólrekordjának megdöntése miatt nem igazán kedvelem, de még én is megsajnáltam, amikor az ausztrálok elleni lecserélésekor elsírta magát. Talán ő is érezte, hogy válogatottbeli karrierje lassan véget ér. Nem értem, hogy az első két meccsen miért nem játszott egy percet sem, a már kiesett Vörös Fúriában azért egy gyönyörű sarkazásos gólra még futotta az erejéből az utolsó csoportmeccsen.

Kun Aguerótól mindenképp többet várhattunk ezen a világbajnokságon. Igaz, sérülés miatt kihagyott néhány meccset, de amikor játszott, semmit nem tett hozzá az argentin támadójátékhoz. A fináléban pedig ki kellett volna állítani!

Cristiano Ronaldo lehet, hogy Aranylabdás lesz idén a klubjában nyújtott teljesítménye miatt, de ezen a vb-n nem kellett a tengerparti nyaralásáig várnia arra, hogy leégjen. Igaz, nagy nehezen végül összejött neki a gól, de ez a legkevésbé sem dicséret: Ghána ellen minimum mesterhármast kellett volna szereznie. Mentségére szóljon, egyrészt nem volt teljesen egészséges, másrészt társai sem nagyon segítették…

A vb csalódásai és botrányai

A brazil támadójáték már a csoportkörben is csak Neymartól függött, az ő sérülése után pedig egy vicc volt. Elég csak megnézni ezt a névsort ahhoz, hogy megértsük, miért nem volt valós esélye Brazíliának világbajnokságot nyerni: bár a legtöbb kritika Fredet éri, Hulk szemernyivel nem volt jobb nála, a neki jutott időben pedig Jo sem bizonyította, hogy bármivel jobban rászolgálna a címeres mezre. Bármilyen fizikummal, bármilyen tolószékkel többet tudott volna hozzátenni a csapat támadójátékához Ronaldinho, Kaká, Robinho vagy Pelé…

Az a két afrikai csapat, akitől legkevésbé vártam, túlélte a csoportkört, sőt Nigéria és Algéria is megkeserítette nyolcaddöntős ellenfele, Franciaország és a németek életét. Ám három afrikai csapat csalódást okozott. Kameruntól ebből a csoportból senki nem várta, hogy továbblép majd, de legalább a méltóságukat megőrizhették volna. Alapból a pénz miatt majdnem el sem utaztak Brazíliába, aztán a horvátok ellen egymásnak is esett két játékosuk… Elefántcsontpart nem tudom, milyen csoportot akar magának, ha Kolumbia, Görögország és Japán mellett is képtelen volt továbbjutni. Az elefántok aranygenerációja (már ha nevezhetjük így a Toure tesókkal, Kalou-val és Drogbával felálló együttest) számára nem biztos, hogy adódik még egy ekkora esély... A ghánaiak nagyon szépen fociztak a németek ellen, meg is lepték őket, de előtte és utána is kikaptak, így számukra is korán véget ért a torna. Bár ez sem volt könnyű csoport, tovább lehetett volna jutni – hiába van rengeteg tehetséges afrikai játékos, az amatörizmusuk és fegyelmezetlenségük még a keretüknél is erősebb…

Szinte már nem is emlékszünk rá, olyan régen történt, de a vb első szenzációja a címvédő spanyolok búcsúja volt. Ez már lerágott csont, ezért sokat nem is érdemes foglalkozni vele: minden korszak véget ér egyszer, a hispánok kiégtek, s elfáradtak a szezon végére, viszont ebben az arcul csapásban új motivációra lelhetnek majd. Meggyőződésem, hogy két év múlva újra esélyesek lesznek a franciaországi EB-n, de ahhoz szükség lesz némi fiatalításra és vérfrissítésre a keretben.

S ha már vér… Suarez kannibalizmusának eredménye hosszú eltiltásán túl egy barcelonai szerződés – kit kell megharapnom azért, hogy engem a Real Madrid szerződtessen? Viccet félretéve Suarez megcáfolta azt a közmondást Olaszország ellen, hogy „amelyik kutya ugat, az nem harap”, sőt, a „kutyaharapást szőrével” mondás sem áll ellentétben az uruguayi viselkedésével, tekintve, hogy lassan hagyományt teremt azzal, hogy eltiltással kezdi a szezont. Egy szó mint száz: nem Suarez kapta a vb Fair Play díját…

Csak azért nem mondom, hogy ez volt az eddigi legbotrányosabb kommentátorokat és szakértőket felvonultató vb, amit láttam, mert emlékszünk arra, hogy mit művelt az RTL Klub és a Sportklub 2006-ban. Van, amit nem lehet alulmúlni, de most majdnem sikerült – még az én általam igen nagyra becsült Gundel Takács Gáborból is ömlött az ostobaság. A riporterek sokszor azt se tudták, miről beszélnek, a sztorizgatások helyett néha a pályán zajló eseményekre is koncentrálhattak volna – a legmurisabb mégis a stúdióban ülő beszédhibás "szakértők" hozzá nem értése, s a jelenetek elemzése volt. Tudjátok, néha a reklámok többet érnek…

A világbajnokság legnagyobb szégyenfoltja a játékvezetés volt. Vegyük sorba a legnagyobb hibákat. Nisimura (japán) kamutizenegyessel nyitott a házigazdák javára, Roldán (kolumbiai) a harmadik mexikói gólt volt csak hajlandó megadni, pedig lőttek már két szabályosat Kamerun ellen, O’Leary (új-zélandi) nem adta meg Dzeko szabályos gólját, míg a nigériaiak győztes találata előtt nem fújta le a nyilvánvaló lest; Williams (ausztrál) sorra sújtotta hibákkal Costa Ricát a görögök ellenében (de továbbjutásukat hála Istennek nem tudta megakadályozni); Velasco (spanyol) pedig nem állította ki Julio Cesart a kolumbiaiak büntetője előtt (jó, ezt lehet, csak én gondolom piros lapnak…). Ja, a bronzmeccsről se feledkezzünk meg: Van Persie tizenegyese előtt nem büntető és sárga lap, hanem szabadrúgás és kiállítás járt volna Thiago Silvának, a második holland gól lesről, a harmadik szabálytalanság után indult, ráadásul se Oscar, se Robben nem kapott meg egy nyilvánvaló tizenegyest. Botrányos volt a bíráskodás – a fináléban is járt volna néhány piros lap, s a játékvezetőknek is…

Így kezdődött...

Az 5 legjobb meccs

Nehéz döntés, hiszen mind a 64 meccset nem láttam, s a top5-be be is tettem két olyan meccset, amiből csak összefoglalóig jutottam.

5.Franciaország – Svájc: 5-2

A franciák meggyőző fölénnyel nyerték az E csoportot, Svájc sem jelentett gondot számukra. A hajrára kiengedtek, 5-0 után kaptak két gólt. Érdekesség, hogy a találkozó hét gólját különböző játékosok szerezték!

4. Belgium – USA: 2-1

A bizonyíték arra, hogy egy 0-0 is lehet jó meccs (a brazil-mexikói gólnélküli meccs sem volt rossz!). Bár elég egyoldalú volt a találkozó, a belgák nem tudták feltörni az amerikai védelmet, Tim Howard ihletett formában védett. Aztán a rendes játékidő legvégén ziccert rontott az USA, a semmiből nyerhettek volna… A hosszabbítás után a belgák örülhettek, de a végén azért meleg volt a pite…

3.Hollandia-Spanyolország: 5-1

Xabi Alonso tizenegyese után ki gondolta, hogy ez lesz a vége? Aztán jött Van Persie felhő fejese, Casillas hibája, Robben sprintje, a hollandok pedig tönkreverték a címvédőt.

2.Németország – Brazília: 7-1

A braziloknak kevés egy hét ahhoz, hogy ezt a történelmi verést kiheverjék, nekem azonban tetszett a meccs. A 23. és a 29. perc között négy gólt rúgott a Nationalelf, sose jutott el még válogatott fél óra után öt gólig! A második félidő sem volt rossz annak ellenére, hogy a németek már kíméletes üzemmódba kapcsoltak, mert ekkor a brazilok is eljutottak komoly helyzetekig, s bizony Neuer is bemutatott néhány hatalmas védést.

1. Németország-Ghána:2-2

A tornára egyébként is a parádés második félidők voltak a jellemzőek, s ezen a téren is ez az összecsapás viszi a pálmát. Az első félidőben még csak gyűrték egymást a csapatok, gól nem született, a második félidőben viszont 20 perc alatt rúgtak négyet. Müller beadását Götze bebólintotta, aztán némi német rövidzárlat után Ghána fordított, végül Klose 119 másodperccel a beállása után beállította Ronaldo vb rekordját – amit az elődöntőben aztán meg is döntött.

Igazságtalan lennék, ha nem emelnék ki még néhány meccset! Az Algéria – Dél-Korea meccs góltermésén meglepődtem (4-2), jó kis éjszakai meccset vívott egymással Ecuador és Honduras (2-1), az angolok mindkét 2-1-es veresége jó mérkőzést hozott (az olaszok és Uruguay ellen), nem panaszkodhattunk a Portugália – USA találkozó nívójára sem, ahol a luzitánok a 95. percben szereztek pontot érő gólt (2-2), s igen drámai, de nézhető és élvezhető mérkőzést hozott a Costa Rica – Görögország (1-1) és a Hollandia – Costa Rica (0-0) találkozó is, mindkettő büntetőpárbaj után dőlt el. Különösen a csoportmeccsek voltak káprázatosak!

A 10 legszebb gól

10. Nem csak a fontossága miatt kerül az elitbe Mario Götze mindent eldöntő gólja a fináléban. Már Schürrle gólpassza is élményszámba ment, aztán az a labda levétel és a lövés… Szó szerint aranyat ért!

9. Ausztrália ellen azok játszottak a spanyoloknál, akik eddig kevesebb játéklehetőséghez jutottak. Így játszhatott össze az Atletico Madrid két játékosa egymással: Juanfran beadta, David Villa pedig sarokkal behelyezte. Szépségdíjas, mint a régi szép időkben!

8. Hiába Casillas a kedvenc kapusom és Ramos az egyik kedvenc védőm, azt el kell ismerni, a hollandok ellen mindketten gyalázatosak voltak. Ahogy Robben lefutotta Sergio-t, majd bolondot csinált Ikerből… Mintha nem is vb csoportmeccsen lettünk volna…

7. Schürrle verte be az utolsó két szöget a brazilok koporsójába, második gólja ráadásul nem is volt csúnya: kapásból, elemi erővel, nem túl távolról, a felső kapufát is érintve – Julio Cesar valószínűleg soha nem felejti el ezt a meccset…

6. James Rodriguez két góllal is felkerül a listára. Japán ellen a védőjét kétszer is megetette, mielőtt átpöckölte a kapus felett a labdát – látványos és szemtelen gól volt.

5. David Luiz odaállt a labda mögé és bezúdította – pokoli nagy szabadrúgásgólt kapott Kolumbia Brazíliától…

4. A svájci Shaqiri óriási bombagóllal nyitott Honduras ellen, aztán rúgott még kettőt – 3-0 lett a vége.

3. A meccset a hollandok nyerték, a leglátványosabb gól azonban az ausztrálok nevéhez fűződött: a 3-2-es meccsen Tim Cahill hosszú indítás után kapásból bezúdította a labdát. Fantasztikus találat volt!

2. James Rodriguez Uruguay ellen két gólt szerzett, az első óriási bombagól volt; Fernando Muslera hiába úszott a levegőben, esélye sem volt védeni - mellre vette a labdát, majd fél fordulatból, a felső lécet is érintve bebombázta.

1. Robin Van Persie különleges felhőfejese viszi nálam a pálmát. Casillas nem helyezkedett valami jól, de már a helyzet felismerés miatt megérdemli az első helyet a holland csatár gólja!

(Ebben a videóban 2 Messi gól és egy amerikai bomba is helyet kapott a legszebb gólok között - David Villa, Robben és Rodriguez Japánnak lőtt gólja helyett.)

A vb kérdései, amikre sosem kapunk választ, azaz mi lett volna, ha…

Sose fogjuk megtudni, mi lett volna, ha Falcao és Reus játszhat a vb-n. Vajon akkor is Rodriguezt és Müllert ünnepelnénk? Vajon megdöntötte volna akkor Klose a vb rekordot?

Azt se fogjuk soha megtudni, mi lett volna, ha Neymar és Thiago Silva játszhat a vb elődöntőben. Bár két játékos nem tüntethet el hat gólos különbséget, abban biztosak lehetünk, ha játszhat a két legjobb brazil játékos, a Nationalelf nem zárta volna le 30 perc után ezt a meccset…

Örök talány marad az is, vajon Di Mariával mire mentek volna az argentinok a németek ellen? Egyik legjobbjukat veszítették el a kék mezesek a belgák ellen…

Sosem derül ki az sem számunkra, meddig jut Uruguay, ha Luis Suarez nem annyira ostoba, hogy megharapja Chiellinit. Köszönjük a semmit!!!

Érdekes lehet azon is morfondírozni, mi lett volna, ha Luis Van Gaal másodszor is meghúzza a kapuscserét, vagy ha elsőre sem teszi meg? Vajon Tim Krul az argentinokat is kiejti, vagy Cillessennel a kapuban már Costa Rica ellen búcsúznak?

Szimpatikus volt számomra a horvát válogatott is, de Mexikó ellen a második félidőben összeomlottak. De vajon, ha a nyitómeccsen a brazilok nem kapnak jogtalan tizenegyest, s Croátia pontot szerez, akkor továbbjuthatott volna déli szomszédunk?

Ezért is szép, ugyanakkor néha kegyetlen játék a futball, sok minden elsülhetett volna ellenkezőképpen is. Ti mit gondoltok?

ALL STAR CSAPAT

Keylor Navas (Costa Rica) – Sajtóhírek szerint a Real Madrid már meg is vette a közép-amerikai csapat hálóőrét, mely összesen két gólt kapott a tornán: az olaszok, az angolok és a hollandok ellen is lehúzta a rolót! Ezen a ponton két kapus jöhetett még számításba. Manuel Neuer azért nem kerülhetett be a csapatba, mert ő gyakran söprögetőt játszott, Ochoa pedig azért, mert válogatottja viszonylag korán kiesett – pedig azért az is megér egy misét, hogy mit produkált a loboncos hajú mexikói…

Philipp Lahm (Németország) – Szinte nem telik el úgy torna, hogy ne választanák be az álomcsapatba, de ez eddig mindig sovány vigasz volt számára csupán. Évek óta a világ legjobbja posztján, s most végre a válogatottal is felért a csúcsra a szimpatikus csapatkapitány. Megérdemelte!

Mats Hummels (Németország) – Két gólt is szerzett a tornán, a franciák ellen ráadásul ez továbbjutást is ért. Nem véletlenül volt felterjesztve a vb játékosa címre, végig jól játszott – igaz, a döntőben volt egy-két megingása, de akkor Boateng vagy az argentin csatárok kisegítették.

Ezequiel Garay (Argentína) – A „gauchók” elsősorban szervezett védekezésüknek köszönhetik, hogy a döntőig jutottak, amiben nem kis szerep jutott az egykori Real Madrid hátvédnek, aki szinte végig kifogástalanul játszott, s aki még véletlenül sem „Garai” (csak Gundel Takács Gábor szerint). Az argentinok az egyenes kieséses szakaszban csak egy gólt kaptak – igaz, azt mindennél jobban bánhatják…

Daley Blind (Hollandia) – Fáradhatatlanul robotolt az Ajax védője, a spanyolok ellen adott két gólpasszt, a bronzmeccsen pedig szép gólt szerzett, nekem nagyon tetszett a játéka!

Javier Mascherano (Argentína) – Barcelonában sokan szidják (nem ok nélkül), de argentin mezben, igazi posztján, védekező középpályásként szenzációsan játszott (bár a döntőben szerintem ki kellett volna állítani). Több minden közre játszik abban, hogy soha nem fog a kedvenc játékosaim közé tartozni, de teljesítménye alapján helyet követel magának a csapatban.

Toni Kroos (Németország) – Várunk Madridban!!! Két gólja és három gólpassza magáért beszél, viszont rosszul hazafejelt labdáján majdnem elment a finálé…

Arjen Robben (Hollandia) – Kétségkívül ő volt a vb legjobb játékosa, elképzelni nem tudom, hogy adhatták ezt a díjat Messinek. Az első meccstől az utolsóig zseniálisan játszott, néha már-már azt a benyomást keltette, mintha csapatember lenne. Három gólját az első két meccsen szerezte, viszont végig rettegésben tartotta az ellenfeleket, Hollandia nélküle aligha lett volna bronzérmes.

Thomas Müller (Németország) – Nem tartom különösebben nagy játékosnak, de az, hogy második vb-jén is öt gólt szerzett, sokat mondó. Vércseként csapott le az adódó lehetőségekre, igaz, négy éve szimpatikusabban viselkedett; most túl sokat reklamált és dobta magát. Ettől függetlenül igen fontos eleme volt a német gépezetnek. Nem biztos, hogy sokáig tartja Klose a vb rekordot…

Lionel Messi (Argentína) – A FIFA szerint ő a világbajnokság legjobb játékosa, de nem tudom, hogy ez a szervezet milyen rendezvényen volt az elmúlt egy hónapban. Az tény, hogy az argentinok nélküle a csoportból is bajosan jutottak volna tovább, de az egyenes kieséses fázisban egy árva gólpasszon kívül nem sok mindent tudott hozzátenni az argentin tangóhoz. Élete esélyét szalasztotta el, nem biztos, hogy az argentinok a közeljövőben újra fináléba jutnak…

James Rodriguez (Kolumbia) – A vb-ről évek múlva számomra leginkább a costa ricai menetelés és a kolumbiai gólörömök fognak eszembe jutni – hatszor „Hámesz” Rodriguez miatt mutatták be, aki a vb gólkirálya lett. Eredeti posztja szerint ugyan középpályás, de ezen a tornán csatárokat megszégyenítő módon rugdosta a gólokat – legutóbb Rivaldo tudott egymást követő öt meccsen gólt szerezni, még 12 éve. Jó helyen lesz a Real Madridban…

Cserepad:

Manuel Neuer (Németország) – Ha kellett, bravúrral védett (Brazília ellen 0-5 után…), ha kellett, utolsó védőt játszott, s ha kellett Toni Schumachert imitálva terrorizálta az ellenfelet. Pár éve még csak sejtettük, most már biztos: jelenleg ő a világ legjobb kapusa.

Thiago Silva (Brazília) – Most azt hagyjuk, hogy a bronzmeccsen már nagyjából a Himnusz után ki kellett volna állítani, láthattuk, mennyire hiányzott a csapatból a németek ellen. Kolumbia ellen nem csak gólt, felesleges sárga lapot is szerzett, amivel kiírta magát az elődöntőről – nem járt rosszul…

Jérome Boateng (Németország) – Hatalmasat játszott az egész tornán, a döntőben volt egy elképesztő mentése.

Bastian Schweinsteiger (Németország) – Schweini kicsit olyan volt, mint Szent Pál Szeretethimnuszában a szeretet: mindent eltűrt, mindent elviselt és soha meg nem szűnt. Talán egy aknavető sem tudta volna elpusztítani. A hős.

Juan Cuadrado (Kolumbia) – Négy gólpasszt adott, Japán ellen pedig maga is betalált, Rodriguez mellett ő volt a csapat másik kulcsfigurája.

Karim Benzema (Franciaország): Három gólt szerzett a csoportkörben, valójában azonban ötöt, de a gólvonal technológia és a játékvezető kitolt vele (előbbinél öngólnak adták a milliméterekkel a gólvonal mögé eső labdát, utóbbi esetben a spori lefújta a meccset, pedig bődületesen nagy gólt rúgott). Ha marad Madridban, ezt a teljesítményt várjuk tőle ott is!

„Citromcsapat”

Ennek az összeállítása sem könnyű, mert gyakorlatilag az egész spanyol, angol, olasz és portugál válogatottat betehetném ide… „Fáj” a szívem például Akinfejevért (aki két kapitális potyagólt is benyelt) és Sergio Ramosért (aki talán még most is levegő után kapkod), de az erős konkurencia miatt éppúgy nem fértek be a csapatba, mint Cristiano Ronaldo. Ők tizenegyen magukhoz képest hoztak gyenge nívót: Iker életében nem védett ilyen rosszul, de a Piqué-vezette védelem sem igen segítette; a barcelonai hátvéd ki is játszotta magát a kezdőből. Csak úgy, mint klubtársa, Daniel Alves, akinek helyén Maicón sokkal meggyőzőbb volt. Pepe sokat tett a portugálok kieséséért, hiszen végül a gólkülönbségen ment el a továbbjutás – ha a Real hátvédje nem állíttatja ki magát röhejes módon és teljesen feleslegesen, lehet, nem 0-4 a németek elleni meccsük… Gerrard másodvirágzását élte Liverpoolban, ezért vártunk tőle többet, de címeres mezben nem megy neki, s Xavi felett is eljárt az idő. Antonio Valencia helyett névrokona, Enner Valencia villogott, a manchesteri szélső csak egy kiállítással hívta fel magára a figyelmet. Utólag azt mondhatjuk, hazardírozott, aki arra fogadott, hogy Hazard lesz a belgák kulcsfigurája. A Chelsea középpályásáról a Kowalsky meg a Vega új albumának címe jut az eszembe: „Még nem Éden”. Hát igen, ez nem Eden világbajnoksága volt… A három csatár közül ketten rúgtak ugyan gólt, de mind Cavani, mint Balotelli igen halvány teljesítményt nyújtott.

Iker Casillas (Spanyolország) – Piqué (Spanyolország), Pepe (Portugália), Daniel Alves (Brazília) – Gerrard (Anglia), Xavi (Spanyolország), Hazard (Belgium), Antonio Valencia (Ecuador) - Cavani (Uruguay), Balotelli (Olaszország), Aguero (Argentína)

Lassan én is a poszt végéhez érek, már csak néhány sportszerű gesztusra térnék ki. A kolumbiai kapitány, José Pekerman becserélte Japán ellen cserekapusát, Mondragónt, hogy ő lehessen a vb-k történetének legidősebben pályára lépő játékosa. Louis Van Gaal pedig a bronzmeccsen is lecserélte első számú hálóőrét, Cillessent, hogy az addig csak a kispadot melegítő Vorm is bemutatkozhasson a vb-n – a hollandok mind a 23 játékosa pályára lépett Brazíliában. Mindkét húzás edzői, de leginkább emberi nagyságról tett tanúbizonyságot. Nagyon szimpatikus volt Joachim Löw is, aki a döntő hosszabbításakor egyesével odament játékosaihoz, s külön-külön beszélt velük. Milyen idegtépő pillanatok lehettek… Hála Istennek a bírói bakikon, időnként unalmas meccseken és durva belépőkön túl ilyen szép pillanatoknak is részesei lehettünk!

Számomra a legszebb momentum azonban Thiago Silvához és David Luizhoz kötődik. Thiago Silva perceken keresztül vigasztalta James Rodriguezt, miután Kolumbia kiesett, majd az elődöntő után, ahol ő nem léphetett pályára, saját csapattársait is – igazi csapatkapitányként, méltón a karszalaghoz! S ha már úgyis egy katolikus egyetem blogján vagyunk, talán nem baj, ha David Luizra is kitérek: a németek elleni saller után első dolga az volt, hogy hálát adjon az Égieknek, s imádkozzon. Ahogy egy igazi brazil teszi. Mit is köszönt meg a történelmi vereség után? Ők tudják, hogy nem csak a győzelemért és a bomba szabadrúgásgólért kell köszönetet mondani, hálát adni; a futball és az élet része az is, hogy nem mindig sikerül minden, ugyanakkor semmi sem saját érdem, mindent a Jóistentől kapunk, minden kegyelem. Bár válogatottjuk csak negyedik lett, az én szememben ők is győztesek.

Brazília csodás világbajnokságot rendezett – találkozunk négy év múlva Oroszországban!